Orbán Viktor magyar miniszterelnök washingtoni útjáról egyéves mentességgel tért haza az orosz energiára vonatkozó amerikai szankciók alól – rövid távú politikai győzelem, amely ugyanakkor feltárja hosszú távú függőségét.
Washingtoni showműsor
Orbán és több mint százfős kísérete – miniszterek, propagandisták és a gazdasági elit kapcsolt tagjai – november 7-én repült Washingtonba, hogy találkozzon Donald Trumppal. Ez volt a két vezető negyedik találkozója. Maga az út példátlan volt méretében, és történelmi kontextusában is különleges.
Igazi politikai színjáték.
Trump már egy ideje kemény nyomást gyakorolt Orbánra, hogy igazodjon az orosz fosszilis energiahordozókra kivetett amerikai szankciókhoz, és vásároljon több amerikai cseppfolyósított földgázt (LNG). Trump keményedő oroszpolitikája csapás volt Orbán számára, aki Európában Trump legközelebbi szövetségeseként pozicionálta magát: kitaszítva a nyugati liberálisok köréből, de jó viszonyban Moszkvával és Washingtonnal egyaránt. Kezdetben úgy tűnt, bejött a számítása, mivel Trump gyors békét keresett Ukrajnában az orosz érdeknek engedve.
Idővel azonban a klasszikus külpolitikai bürokrácia apparátusa láthatóan hátrébb szorította Trump „belső Putyinját”. Az újabb szankciók és az erősödő katonai együttműködés ennek a fordulatnak a jelei. Budapesten az elmúlt hetekben a külpolitikai diskurzus középpontjában az a kérdés állt, vajon Orbán meddig kerülheti el ezeket a szankciókat, és meddig vásárolhat tovább orosz olajat. A találkozó tétje tehát nagy volt.
A cikk eredetileg a szerző Facebook-oldalán jelent meg 2025. november 8-án.
Pürrhoszi győzelem
A bejelentett megállapodás részletei egyelőre homályosak. Úgy tűnik, Orbán részben elérte, amit akart Washingtonban. A kormányközeli sajtó Orbán sajtótájékoztatóját visszhangozva általános felmentésről számolt be. Az amerikai sajtó viszont egy fehér házi forrásra hivatkozik, amely szerint Orbán egyéves türelmi időt kapott az igazodásra. Akárhogy is, a pénzügyi káosz közvetlen veszélye látszólag elhárult a jövő áprilisi választásokig. Trump ráadásul felerősítette Orbán félrevezető üzeneteit arról, milyen nehéz megszüntetni az orosz olajtól való függést. A politikusok ismét napirendre tűzték a Trump–Putyin találkozót Budapesten.
Minden bizonytalanság ellenére a megállapodás Orbán győzelme. Sikerült kamatoztatnia amerikai kapcsolatait és szimbolikus tőkéjét, ismét úgy mutathatja magát, mint tekintélyes tényező a nemzetközi politikában, és egyelőre folyik tovább az orosz olaj és a MOL profitja.
Ám ez a győzelem pürrhoszi és rendkívül költséges. A költségek túlmutatnak azokon az ajándékokon és ígéreteken, amelyeket Orbán Trumpnak tett, illetve azokon a gazdasági kötelezettségeken, amelyekre Washingtonban vállalkozott. Ezek sem csekélyek: az amerikai katonai felszerelések és LNG vásárlásától az amerikai nukleáris beszerzésekig terjednek. Ez utóbbi különösképp éles fordulat a magyar energiapolitikában, és nehéz lesz eladni egy olyan közönségnek, amely eddig azt a hivatalos narratívát hallgatta, hogy nincs alternatíva az orosz részvételre az atomenergiában.
Orbán külső életmentő mentőövekért cserél el engedményeket – beszerzéseket és politikai igazodást – ahelyett, hogy hazai kapacitásokat építene.
A valódi költségek azonban mélyebben rejlenek, három dimenzióban: morális-politikai ár, gazdasági függőség és az illiberális rendszer fenntartásának ára.
Morális és politikai költségek
Először is, az amerikai zöld jelzés Magyarország orosz fosszilis energiafüggésének fenntartására komoly morális és politikai következményekkel jár. Orbánnak nincsenek erkölcsi aggályai, ha háborús bűnösökkel bratyizik. Kapcsolata Putyinnal azonban olyan morális árat hordoz, amelynek politikai súlya óriási.
Ma Szlovákia és Magyarország az egyetlen EU-tag, amely még mindig orosz olajat vásárol, miközben a magyar MOL jelentős szereplő a szlovák energiapiacon. Oroszország Ukrajna elleni inváziója után Magyarország még 25 százalékponttal növelte is az orosz olaj arányát, így az 2024-re az elérte a 86%-ot. Az orosz olaj importja nyereséges, és lehetővé teszi a viszonylag alacsony magyar energiaárakat és „rezsicsökkentést,” ami az orbáni illiberális politika egyik pillére.
Komoly propaganda kellett azonban ahhoz, hogy Orbán a választói bázis egy részét meggyőzze: Putyin jófiú, aki olcsó energiát biztosít, és megvédi a fehér keresztény civilizációt a „önpusztító” „iszlamokommunista” Nyugattól. Ennek ellenére a magyarok többsége továbbra is EU-párti, így az, hogy Orbán Oroszország trójai falovának tűnik, választási szempontból költséges. Ráadásul Putyin-barát politikája elszigetelte őt még az illiberális szövetségesek között is Varsótól Rómáig.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök
kezet fog tárgyalásuk elõtt Moszkvában 2024. július 5-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Az illiberális gazdaságpolitika kifulladása
Másodszor, az orosz olaj árát nemcsak a keletre áramló rubelben, hanem a nyugatról elmaradó eurókban is mérni kell. Minden gazdasági nacionalista pózolás ellenére Magyarország továbbra is erősen függ a külföldi tőkétől és az EU-forrásoktól. A 2010-es években Orbán még el tudta adni Brüsszelnek a trükkjeit, a fősodratú konzervatívok asszisztálásával. A növekvő korrupció és a háború után is folytatott oroszbarát külpolitika azonban végül megkeményítette az európai elitek hozzáállását.
Az orbáni gazdaságpolitika a liberális globalizáció belső ellentmondásaira adott illiberális válaszként született.
Mégsem sikerült valódi gazdasági alternatívát felépíteni:
elmaradt az ipari felzárkózás és a hazai kapacitások megerősítése, miközben a kormány tudatosan fékezte a bérnövekedést, hogy fenntartsa a gazdaság versenyképességét, amely továbbra is az olcsó összeszerelő üzemekre épül. A „keleti nyitás” kísérlete sem tudta pótolni a nyugati piacokat és tőkét.
Az orbáni gazdaságpolitika politikai-gazdasági kifulladása felerősítette a magyar gazdaság külső sérülékenységét, melyek egyike az EU-támogatások elvesztése.
Az orosz olaj- és gázimportra adott amerikai egyéves mentesség enyhíti ugyan az energiahiányt és megtámasztja az orbáni energiapolitikát, de duplán ráerősít az ország alapproblémájára: a külső függőségre, a sokkokkal szembeni sérülékenységre, a gyenge hazai kapacitásokra és alacsony bérekre.
A Putyinnal való szoros kapcsolat fenntartása így Magyarország gazdasági jövőjét ássa alá.
Az illiberális hatalom architektúrája
Harmadszor, az a kapcsolatrendszer és szimbolikus tőke, amelyet Orbán Washingtonban mozgósítani tudott, nem a semmiből jött létre. Ő volt az elsők között, aki felismerte: az illiberális jobboldal számára az állam elfoglalása nem elég. A valódi hatalomhoz a liberális hegemónia lebontása kell. 2010 után Orbán egy ellenhegemón projektbe kezdett, amelynek célja az állam, a civil társadalom és a kultúra átalakítása egy alternatív rend szolgálatában.
Ez a projekt hamar túlnőtt Magyarországon: egy kisállam nem tud ilyen ambíciókat egyedül fenntartani. Orbán ezért igyekezett Magyarország átalakulását beágyazni egy nemzetközi illiberális ökoszisztémába, mindenekelőtt az amerikai nemzeti konzervatívokkal építve kapcsolatokat. Az elmúlt évtizedben Magyarország jelentős forrásokat ölt ezen kapcsolatok ápolásába. Trump és szellemi köre cserébe Magyarországot illiberális laboratóriumként kezeli, amely igazolást ad a felsőoktatás, a média, a civil társadalom és a demokratikus intézmények elleni támadásokhoz.
Orbán Viktor ellenhegemón projektjét Scheiring Gábor részletesebben is tanulmányozta, cikkét hamarosan erről is olvashatjátok nálunk.
Az orbánizmus és a trumpizmus ugyanannak a liberális világrend elleni tudatos, tektonikus lázadásnak a két arca – innen ered szoros ideológiai rokonságuk. Magyarország „különleges sziget a liberális óceánban”, ahogy Orbán fogalmazott Trump-találkozója után.
Ám a kölcsönös rajongás mögött költséges valóság húzódik: egy adófizetők által finanszírozott alapítványi, tanácsadói és médiaplatform-hálózat, amely embereket, ötleteket és stratégiákat köt össze. A 2025 novemberi washingtoni pürrhoszi győzelem ennek az illiberális ellenhegemón gépezetnek az eredménye. Egy gépezetnek, melynek költségei százmillió dolláros nagyságrendben mérhetők. Ugyanakkor
ez a hálózat, amely szimbolikus győzelmeket és ideiglenes politikai engedményeket szállít, egyben Budapestet Trump tranzakcionális követelésekre épülő külpolitikájához láncolja. Politikai mentőöv
A Trump–Orbán-alku ára tehát sokrétű és súlyos. Orbán megkapta, amit kért, de ez nem oldja meg Magyarország politikai-gazdasági sebezhetőségét. Mindezzel együtt Orbán rövid távon komoly győzelmet aratott, amely még a jövő áprilisi választások kimenetelét is befolyásolhatja. Egy romokban lévő gazdaságban a szankciók pénzügyi költségeinek elkerülése életmentő. Bővíti a mozgásteret a választási osztogatáshoz Orbán népszerűségének javítása érdekében, ezzel tompítva az orbáni gazdaságpolitika kifulladásának politikai hatásait.
A hatalomban maradás kulcsa azonban nem a gazdaság lesz, ugyanis azt a játszmát Orbán csak csodával határos módon nyerhetné meg. Az elkövetkező hónapok egyik nagy kérdése ezért, hogy képes-e Orbán úgy újrakeretezni a választást, hogy belföldön is learathassa nemzetközi kapcsolatainak gyümölcseit. Ez nem kis feladat egy politikailag és nyelvileg is rendkívül zárt országban. Ugyanakkor – ellentétben a gazdaság megmentésével – ez a külpolitikai újrakeretezés még megvalósítható a választások előtt.
Ha Trump megajándékozza Orbánt egy budapesti látogatással, és esetleg egy „béketalálkozót” is összehoz Putyinnal, az akár megmentheti hűséges magyar barátja politikai jövőjét.
TÁMOGASS TE IS
EGYSZERI VAGY HAVI ADOMÁNNYAL,HOGY LEGYEN MÉRCE!
