Az Új Egyenlőség magazin és a Friedrich Ebert Stiftung Budapest ez évi nyolcrészes közbeszélgetés-sorozatának címe „Rendszerválság Magyarországon?” Az idei rendezvényeken az Orbán-kormány gazdaság- és társadalompolitikájának problémáit elemezzük, és arra keressük a választ, hogy a gazdasági növekedés elmaradása, az infláció újraéledése, a közszolgáltatások színvonalának gyorsuló romlása az Orbán-rendszer válságából következik-e, vagy csak javítható működési problémákról van szó.

A sorozat ötödik részében Hiller István oktatáspolitikussal beszélgetett Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője.

A beszélgetés kiindulópontja az volt, hogy a rendszerváltás utáni „a gazdaság a minden” logika helyére mára az oktatás került mint Jolly Joker, de ez könnyen el is torzulhat, ha ugyanúgy kezeljük. Hiller István szerint a 21. században a hatalom és jólét alapja az alkalmazott tudás, miközben a hagyományos, frontális iskolai tudásátadás módszertana elavult. Úgy látja, a magyar oktatáspolitika a 70-es évek eszközeit, a túlcentralizált rendszert és a kis helyi mozgásteret hozza vissza. A siker kulcsa szerinte az alapkészségek (írás, olvasás, számolás, szövegértés, digitális alapismeret) megerősítése, mert a funkcionális analfabetizmus magas, miközben a tudáshoz való hozzáférés és a kérdezés módszertana fontosabb, mint a tényanyag fejben tartása. Demográfiailag drasztikus a visszaesés (az általános iskolások száma nagyjából 1,07 millióról 710 ezer körülire esett), a fenntartói szerkezet eltolódott (több egyházi és magán, kevesebb alapítványi), helyenként nincs állami iskola. Hiller gyermekközpontú modernizációt javasol: az informatika és az MI-készségek radikális erősítését, idegennyelv-képzést (angol plusz egy keleti nyelv) és egy nagyvárosi egyetemi társulás létrehozását. Intézményi szinten önálló oktatási (és külön kulturális) minisztériumot sürget, valamint rugalmasabb fenntartói modellt, ahol az erős önkormányzatok szerződésben vállalhatnak nagyobb szerepet.

A politikai akadály szerinte a szakértelem és a konszenzuskultúra hiánya: az oktatásban nincs gyors, látványos hozam. Úgy véli, a kormány az iskolát hatalomtechnikai eszközként is kezeli, miközben a gazdaság már most jelzi a képzési hiányokat; tartós előrelépést csak széles politikai megállapodás és társadalmi mobilizáció hozhat.