Kedden, szeptember 23-án kerekasztal-beszélgetés volt hat résztvevővel a PostART-ban. A klímaváltozással kapcsolatos problémák és az azzal szorosan együtt járó túlfogyasztás volt a téma, melyet csupa olyan politikus, ökológus tárgyalt, akik egyben közgazdászok is.

A beszélgetés sok, unalomig hallott tényt tartalmazott, de néhány új, vagy ritkábban felvetett megoldást is említettek az asztalnál ülők. S hogy mi köze mindehhez az FNA-nak, azaz a feltétel nélküli alapjövedelemhez? A rendezvény végén még az is kiderült.

Bev. fotó: Az egybegyűlteket Szentpéteri Györgyi, az Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület elnöke köszöntötte, aki egyben röviden bemutatta a szervezetet, mely az eseményt létrehozta.

Elkezdvén a diskurzust, egy átfogó kérdéssel nyitott Eller Erzsébet moderátor, s a válaszokból rögtön világossá vált, hogy ki, milyen irányból közelíti meg a klímaváltozással kapcsolatos problémákat, s hogy a megoldási ötletek éppenséggel milyen akadályokba ütköznek.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke eredetileg geofizikus, de harminc éve foglalkozik környezetgazdaságtannal. Sok ismeretet szerzett már arról, mit tehetnénk annak érdekében, hogy javítsunk a környezet állapotán, vagy legalábbis hogy ne romoljon tovább. De a megoldás legtöbb esetben magasabb szinteken volna, például ha nem építenének be több zöldfelületet, mert tiltaná az építési törvény vagy a többet fogyasztó jómódúbbakra hatni, hogy csökkentsék a fogyasztásukat. Illetve a fosszilis energiahordozók használatát kellene visszaszorítani, mert nem csak szén-dioxidot, de más káros anyagot is kibocsátanak nagy mennyiségben, nem csak a használatukkor, hanem már a kitermelésük idején is. Mindehhez persze fontos lenne a lakossági összefogás és azzal együtt a politikai döntéshozók befolyásolása.

Az Európai Föderalisták Uniója Magyarország elnöke, Nagy Eszter az EU-val összefüggésben mondta el a véleményét és tényeket. A klímaváltozás olyan nagy probléma, hogy Magyarország egyedül kevés ahhoz, hogy hatékonyan tehessen ellene, szükségünk van az EU-ból érkező információáramlásra és arra a segítségre, amit az EU nyújtana tagállamainak, hogy teljesíthesse azokat a vállalásokat, amelyeket 2019-ben a Green Deal-lel indított el (Európai Zöld Megállapodás), s ami azt kívánja, hogy 2030-re 55%-kal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátásának mennyisége az 1990-es állapothoz képest, s 2050-re legyen nulla! Ugyanakkor nem könnyű a helyzet Magyarországon, mert például a kormány maga is az EU ellen hergel. Illetve bár az EU támogatja a tagországokat abban, hogy a környezetszennyezést csökkenthessék, azonban ez Magyarországon nem mindig úgy valósult meg, ahogy eredetileg elképzelték, például a lakóházak szigetelésére szánt pénzt más jellegű épületekre költötték.

Ezzel kapcsolatban a rezsicsökkentés is szóba került, ami nem éppen klímatudatos megoldás, hiszen amiért kevesebbet kell fizetni, azt az emberek jobban pocsékolják. Lukács András új megvilágításba helyezte: az áramot termelő atomerőműbe fektetett pénzt épületszigetelésre költeni hasznosabb lenne, mert összességében az költséghatékonyabb, mint rezsicsökkentett árú energiahordozóval fűteni az utcát. Egyébként is, az atomerőmű az emberiség legerkölcstelenebb találmánya, mondta, egy erőmű legfeljebb 60 évig üzemel, utána a radioaktív hulladékát évszázadokig kell biztonságosan tárolni, aminek költségei mind az utókorra hárulnak.

(Lukács András azt a gondolatot is megosztotta a hallgatósággal, hogy a pocsékolást tekintve, mivel a jómódúbb emberek a rezsicsökkentéssel olcsósított energiahordozókból gondolkodás nélkül többet használnak, már csak amiatt is, mert olcsó, ezért azzal lehetne ettől elvenni a kedvüket, ha piaci áron kapná mindenki a gázt, áramot… stb. A szegényebbeknek pedig támogatásként ki lehetne osztani azt a pénzt, amit megspórolnak az el nem fogyasztott javakon. Így a pazarlást is meg lehetne gátolni és a kedvezmény is a rászorulóhoz jutna. Hasonlóképpen, mint ahogy 1976-ban a hússal csinálták Magyarországon. Amíg támogatott volt a hús ára és olcsó volt a vásárlóknak, pazarolni kezdték, aztán rájöttek, hogy ennek így nincs értelme, s mikor drágult a hús, a korábban rátett támogatást egyszerűen kiosztották, mindenki kapott 60 forintot havonta. Lukács Andrásnak egyéb javaslatai is voltak bizonyos környezetterhelések visszaszorítására: például a nagyobb személygépkocsik megadóztatása.)

Szintén Nagy Eszter említette, hogy a Green Deal-nek része, hogy az erőltetett gazdasági növekedéssel szemben a körforgásos gazdaságot részesítsék előnyben, az újrahasznosítást, azonban Lukács András rögtön jelezte, hogy nem megoldás, mert az is rengeteg energiát igényel.

E körforgásos gazdaságot tartalmazó része, illetve az, hogy a Green Deal elfogadja a zöld gazdasági növekedés létjogosultságát mutatja, hogy a klímaváltozás problémájához képest nagyon engedékeny ez a terv, illetve túlságosan megalkuvó. Ezt a megállapítást már Gébert Judit közgazdász osztotta meg a hallgatósággal. Egy, az európai parlamenti képviselők körében végzett felmérés eredménye is az volt, hogy nem tartják összeegyeztethetőnek a gazdasági növekedést a klímaválság megoldásával, mégis beleírták a megállapodásba, mert a gazdasági érdekek még mindig erősebbek. A másik, amivel hozzászólt, hogy a lokálisan, településszinten alkalmazható klímavédő intézkedések lehetnek például olyan korlátozások, amelyeket a helyi építési szabályzatban fektetnek le, így akár az úszómedence méretét korlátozhatják vagy a túlzott hulladéktermelésért fizettethetnének több szemétdíjat a lakosokkal.

Hasonlóképpen kritikus és szkeptikus véleményt fogalmazott meg Tordai Bence is az EU klímavédelmi tervéről, túl megengedőnek találja. Szerinte ennél is feljebbről, világszinten lehetne hatékonyan kezelni a problémát, bár amíg olyan vezetők vannak nagyobb hatalmak élén, mint például Donald Trump, aki még mindig a kőolaj-kitermelést szorgalmazza, addig nem sok remény van egy átfogó, hatékony, globális tervre. Ami azért sem jó, mert az ellentétes érdekek mentés széthúzás van, a politikai versenyben egyre jobban előretör a szélsőjobboldali populáris propaganda, és még ezt a gyöngécske Green Deal-t is támadják, de nem csak ők, hanem a konzervatív politikai erők is, hogy ne veszítsenek népszerűségükből. És mint mindig, a legkiszolgáltatottabbak fognak a legnehezebb helyzetbe kerülni. Egyik legnagyobb hiány, hogy a Zöld Megállapodásnak nincs társadalmi háttere, azért nem teljesülnek a vállalásai.

Monostori-Kalovits Márk úgy is mint az ország első, bár éppen emiatt nem túl hosszú életű csomagolásmentes boltjának tulajdonosa, már akkor is azt követte, amit a zöld gazdaságról tanult az egyetemen. Az utóbbi évtizedben pedig már önkormányzati munkatársként segíti a város működését, s mint a helyi szinten történő válságkezelés tudója, elmondta, Budaörsnek milyen klímavédelmi intézkedései vannak. A csaknem húsz éve kezdődő panelprogram volt az első nagyobb, energiahatékonyságra törekvő, így környezetvédelminek nevezhető vállalás, amikor a lakótelepi épületek energetikai korszerűsítését az állam, az önkormányzat és a lakosság egyenlő arányban finanszírozta, ez ilyen módon az első volt az országban. Nagyjából innen datálható az a szemléletváltás, ami mentén azóta a városvezetés igyekszik fenntartható módon működtetni Budaörsöt. Azóta minden évben újabb és újabb vállalásokat tettek, 2050-re a klímasemlegesség a város célja is. (2018-ra sikerült 23,4 %-os szén-dioxid és egyéb üvegházhatású gáz kibocsátás-csökkenést megvalósítani, míg 2030-ra már a 40 %-os csökkenés elérése a cél.) Ezeket különböző pályázatok segítségével, illetve nemzetközi közösségekhez csatlakozással (tapasztalat- és ismeretszerzés érdekében) igyekeznek elérni.

Az egyén környezettudatosságáról az a véleménye az alpolgármesternek, hogy nem lehet elvárni, hogy az emberek a fenntartható megoldásokat válasszák, amíg azok a drágább, s mi több, a bonyolultabb, több időt követelő megoldások. Ezt tudatossági felárnak nevezte el, amelyek akadályát képezik a környezetvédő döntések meghozatalának. Lehet, hogy magasabb szinteken kellene beavatkozni, hogy ne a klímatudatos megoldás legyen a drágább.

Prof. Dr. Steier József, aki klímavédelmi szakértő, energetikus, közgazdász és agrár mérnök is egyben mindenkit meglepett azzal, hogy nem tartja kritikusan nagy mennyiségűnek a légkörben a globális felmelegedéssel összefüggésbe hozott szén-dioxidot, mint üvegházhatású gázt. Sőt, az úgynevezett C4-es növényeknek, amelyek a fotoszintézis során több szén-dioxidot nyelnek el, mint a C3-asok, ez még kevés is, de ő tud egy módszert, amivel szabadföldön tudja etetni a maga által kinemesített fát a légkörben található szén-dioxid négyszeresével. Vagyis szerinte nem a szén-dioxiddal van a baj, hanem azzal, hogy nem konvertáljuk át értékbe, pedig lehetne, mert például Nagy-Britanniában már olyan karbonfarmok vannak, amelyeken a növények 67 tonna/hektár/év szén-dioxidot nyelnek el, illetve transzformálnak (Magyarországon az őshonos növények csak 10-13 tonnát tudnak). Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Magyarországon a Zala megyei Nagypáliban telepítettek ilyen karbonfarmot, s ebben van a jövő, a szén-dioxid progresszív feldolgozásában, amit befogni, tárolni és újra hasznosítani lehetne.

Lukács András jelezte, hogyha nincs elegendő víz, az akkor is gátolni fogja a növény fejlődését, ha más tápanyagból nem szenved hiányt. Steier elmondta, hogy éppenséggel lehetne víz, ha a vízgazdálkodásunkat rendbetennénk. Ahogy fogalmazott: „Az agrárminiszterünknek készítettem egy összeállítást, hogy hány milliárdot nem teszünk bele a gazdálkodóink zsebébe.” Magyarországon készen voltak a vízügyi tervek, de alig valami épült meg belőlük, vagyis elmulasztottunk alkalmazkodni a klímaváltozás első jeleihez.

Steier József karbonfarmjának lehetőségeivel kapcsolatban Lukács András más téren szkeptikusan reagált. Szerinte ez még nagyon kezdetleges kísérletezések alatt álló lehetőség és szintén energiaigényes feldolgozási folyamatokat igényel, így a gyors és hatékony klímavédelemnek nem felel meg. Tordai Bence hasonlóképpen gondolkozott, egyszerűen túl gyorsan nő a levegő szén-dioxid telítettsége a mi életünkben, amihez nem fogunk tudni ilyen gyorsan alkalmazkodni és amit egyelőre ez az új módszer sem tud ilyen gyorsan és számottevő mértékben kivonni a levegőből.

A kerekasztal-beszélgetés másik fő témája a túlfogyasztás kérdésköre volt, a civilizáció átka, a – zömmel a nyugati társadalmakra jellemző – korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló javak halmozása, amelyeknek például az előállítása nagyrészt felelős a globális felmelegedésért. A túl sok egyébként másra is igaz, túl sok információ, túl sok választási lehetőség az élet szinte minden területén.

Dr. Gébert Judit olvasott olyan tanulmányt, amely szerint az embereknél van olyan határ, amikor már megelégszenek a megszerezhető tárgyi javakkal, ám ez Lukács András szerint nem látszik, egyre nagyobb autóik vannak az embereknek és a gazdasági cégek is folyamatosan növekedni akarnak. Ezzel Tordai Bence is egyetértett, hogy a gazdasági szereplők érdeke a nagy haszon, még ő is ezeket az elméleteket tanulta a közgazdaságtudományi egyetemen: A több a jobb. És amíg ez nem változik, amíg a profitelvű gazdasági hatalmak dominanciája lesz, amíg például nem billen a mérleg a tárgyak felhalmozásáról az érzékszervi örömök és közösségi-kulturális élmények felé, addig nem fog változni semmi ezen a téren. Ehhez tulajdonképpen egy másik alternatíva kellene, másik boldogságmodell, másikfajta siker-érzet, egyszóval egy olyan, amely nem az anyagi fogyasztáshoz köti a kielégülés érzetét.

Monostori-Kalovits Márk hasonlóan gondolkozik erről, ha a kapitalizmuson múlik, soha véget nem érne a növekedés, de mivel a Föld egy korlátozott kiterjedésű bolygó, nem valósulhat meg rajta a korlátlan túltermelés, ráadásul egyáltalán nem is tesz jót. A kutyáját hozta fel példaként, ő szabja meg, mennyit ehet a kutya, napi két alkalommal. Így marad az állat egészséges. Ha kiszórná elé egyszerre a 10 kg kutyakaját, az oktalan állat esetleg egyszerre befalná az egészet. Így van ez az emberiséggel is, minden ki van elé szórva és gondot okoz, mind fizikai, mind mentális értelemben, hogy szelektáljon közülük az ember, de sokszor nem is szelektál, mert mindent akar, egyszerre, amire igénye merül fel, s ez nem egészséges.

A kerekasztal-beszélgetés végére már körvonalazódott, hogy milyen következtetéseket lehet levonni, és utolsó körben még minden résztvevő elmondta, milyen jövőképet tud elképzelni, illetve ahhoz mire lenne szükség.

Steier József szerint mindenképpen olyan átfogó intézkedésekre van szükség, amelyek egyszerre hatnak műszaki, társadalmi, gazdasági vonalon, nem pedig csak egy technológiai módszer. És a helyi szinten tett erőfeszítések illeszkedjenek a globális megoldási tervekhez. Ettől egyelőre nagyon messze vagyunk, mert például Afrikában még mindig erdőket vágnak ki, hogy faszenet csináljanak és a népességnövekedés is ott jellemző, Európában csökken. Szerinte konkrét megoldásokat kell keresni nemzetközi szakemberek közreműködésével (ő például Nobel-díjas szakemberrel is együtt dolgozik), mert az már kevés, hogy nem termelünk több szén-dioxidot, hanem munkálkodni kell azon, mivel lehet kivonni a légkörből azt, saját magát is progresszív klímakutatónak tartja az ilyen jellegű találmányaiért (például a smaragdfa).

Nagy Eszter a legnagyobb problémát abban látja, hogy a felülről jövő intézkedések az országban ad hoc jellegűek, nem átgondoltak és mindez azért is, mert nincs társadalmi egyeztetés hozzá. Ráadásul amíg Magyarország nem felel meg a jogállamisági feltételeknek, az EU nem fog anyagi segítséget nyújtani a zöld átálláshoz sem.

Monostori-Kalovits Márk azt hangsúlyozta, amire neki ráhatása lehet. Egyrészt az egyéni szinten fontosnak tartja, hogy le kéne lassulni és jóval tudatosabbnak, illetve szerényebbnek lenni a fogyasztás és például a kikapcsolódás – utazás – terén. A városvezetésben pedig úgy gondolja, Budaörs jó úton jár és továbbra is részt fog venni EU-s klímavédelmi projektekben és más városok jó gyakorlatainak átvételében.

Gébert Judit szerint legfontosabb, hogy fókuszáljunk arra, ami a mi erőforrásunk, próbáljunk annak megfelelően cselekedni a jóirányú változás érdekében.

Még a végén szóba került az is, hogy mi köze mindennek a feltétel nélküli alapjövedelemhez, arról Eller Erzsébet Tordai Bencét kérdezte, aki már a beszélgetés első felében is említette, mégpedig a legkiszolgáltatottabb társadalmi réteg létbiztonságának garantálásához, egyfelől a klímavédelmi intézkedések foganatosítása esetén, hogy az átmeneti időkben biztonságot nyújtson, másrészt önállóságuk megmaradásához, hogy az esetleges szélsőséges elemek előretörésekor ne lehessen egzisztenciális okok révén befolyásolni e réteget.

Válaszában Tordai Bence elmondta, az alapjövedelem a megoldás része, illetve annak a szemléletváltásnak a része, amelyre szükség lenne a klímavédelemhez. Ugyanis mivel egyben gazdasági strukturális átalakulásra is szükség van ehhez – a túltermelés, illetőleg a túlfogyasztás visszaszorítása érdekében -, ezért az itt kieső pénzforgalom kiváltását jelentené az átmenet időszakában legalábbis. Finanszírozásához pedig egy kiterjedt ökológiai adórendszer bevezetése lenne, amelyre példákat Lukács András említett, s amely egyben visszaszorítaná, ellenösztönözné a környezetkárosító gazdálkodási tevékenységeket, de ugyanakkor fedezetet is jelenthetne olyan fenntartható vagy akár zéró kibocsátású gazdasági tevékenységek számára, amelyek az emberi jóllétet növelik, de a klímakatasztrófát nem súlyosbítják.

A következő kerekasztal-beszélgetés az Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület szervezésében 2025. október 28-án lesz, szintén a PostART-ban, s annak a témája a mesterséges intelligencia és a munka világának egymáshoz való viszonya lesz, illetve hogy ebben milyen szerepe lehet az alapjövedelem bevezetésének.