Először is szolidaritásunkat szeretnénk kifejezni a korábbi vezetőitek árulásával kapcsolatban. Másrészt örömünknek szeretnék hangot adni, amiért kezdeményeztétek a nyílt politikai diszkussziót. Ehhez szeretnék most a mi forradalmi kommunista álláspontunkkal hozzájárulni.
Egyetértünk benne, hogy a dolgozó népet ma nem képviseli senki. Nagy örömmel olvastuk, hogy a Szikra felismeri és bátran kimondja azokat a problémákat, ami a munkásokat elsődlegesen foglalkoztatja. Kizsákmányolás, veszélyes munkakörülmények, alacsony bérek, munkanélküliség. A nyugdíjasok dolgozni kényszerülnek, a fiataloknak nincsenek kilátásaik. Háború, népirtás, szélsőséges időjárás, aszályok. Egyetértünk abban is, hogy rendkívül aggasztó a tény, hogy a következő ciklusban három jobboldali párt fogja a magyar parlamentet alkotni.
Valóban történelmi lehetőség áll most előttünk. Az egyre rosszabbul élő dolgozók hamarosan rájönnek, hogy a Fidesz leváltása nem oldja meg minden problémájukat.
A kapitalizmus valaha volt legmélyebb válságában a fent felsorolt problémákat a visszaszerzett közvagyonból és az uniós forrásokból nem lehet megoldani. A kérdés, hogy ezen a ponton el tudjuk-e mondani nekik, hogy a hibát a kapitalizmusban és a tőkéseket kiszolgáló burzsoá demokráciában kell keresniük. Ehhez kiforrott elméletre és képzett káderekre van szükségünk.
Mi a Fáklyában éppen ezért kiemelt figyelmet fordítunk az elméletre és a történelem elemzésére. Sejtekbe rendeződünk, és heti rendszerességű gyűléseinken a tagok közösen olvasnak és előadásokat tartanak egymásnak, magyarországi és nemzetközi aktuálpolitikai eseményeket beszélnek át. Nemcsak a vezetők, hanem minden egyes tag. Tévedés azt gondolni, hogy a dolgozóknak nincs idejük politikai munkára. Van, csak nagyon kevés. De ha a taggyűlések izgalmas és előremutató politizálással telnek, szívesen áldozzák a szervezeti munkára a szabadidejüket.
Szervezetünk a demokratikus centralizmus elve alapján működik. Azt valljuk, hogy a két szó dialektikusan feltételezi egymást: egyik nincs meg a másik nélkül. Miután egy sejtszinten demokratikusan megvitatott központi döntés megszületik, minden sejt minden tagjának ahhoz kell tartania magát, azoknak is, akik más álláspontot képviseltek. A pártfegyelem rendkívüli hatékonyságot eredményez, a hatékonyság pedig időt szabadít fel a tagok politikai szintjének emeléséhez, ami a demokratikus működés alapja. Ha hagyjuk az operatív döntéseket és teendőket eluralkodni a taggyűléseken, az a szervezet bürokratizálódásához vezet és teret ad a vezetőség degenerációjának.
Elméleti munkánk során marxista szervezet lévén a történelmi materializmus módszerével vizsgáljuk a múltat. Célunk, hogy megértsük, hogyan jutott el az emberiség több ezer év lefolyása alatt a jelen termelési módig, amit kapitalizmusnak hívunk. Meg akarjuk érteni, hogy a termelőeszközök megállíthatatlan fejlődése hogyan formálta a ráépülő társadalmakat, és azok hogyan hatottak vissza a javak termelésére és elosztására. A jelenkor megértésében a marxizmus mechanikus alkalmazása helyett elengedhetetlen az osztályharc adott állapotát és a nemzeti sajátosságokat tekintetbe venni.
Történeti elemzésünkben egészen a magántulajdon megjelenésétől indulunk el, az első államalakulatok kialakulását és fejlődését követjük, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy az egymást követő történelmi korok mitől, kik által, és hogyan váltották egymást. Természetesen a kapitalizmus születésére, fejlődésére és válságára koncentrálunk leginkább, hiszen ez az a rendszer, amiben élünk és amit meghaladni kívánunk.
Marxot követve a történelmet osztályharcok történeteként írjuk le, és arra jutunk, hogy a korunkat meghatározó tulajdonviszony a társadalmat tőkésekre és munkásokra osztja. Sokat változott a kapitalizmus az első üzemek megjelenése óta eltelt időben a napjainkig, de továbbra is ez a társadalmunk alapja. Korunk forradalmi szubjektuma ezért épp úgy a proletariátus, ahogyan Marx idejében volt. Mivel a munkások termelnek meg minden javat a világon, ők alkotják a Föld leghatalmasabb erejét. Ők azok, akik a termelésen keresztül a társadalomra valódi hatással bírnak, hiszen az ő szívélyes hozzájárulásuk nélkül nincs profit, profit nélkül pedig nincs tőkés.
Éppen ezért mi, kommunisták behatóan elemezzük a munkásmozgalom gazdag hagyományát, sikereit és kudarcait, a felmerülő dilemmákat és a különböző politikai tendenciákat. Határozottan állítjuk, hogy ha ezekből nem vonjuk le a megfelelő tanulságokat, könnyen a múlt hibáiba eshetünk.
Az egyik ilyen hibás következtetés az osztályharc aktuális fázisának téves megítélése. Sokak szerint ma nincs forradalmi helyzet, ezért azt elő kell állítani. Egyrészt: a forradalmi helyzetet nem idézhetjük elő, ez a kapitalizmus ellentmondásai miatt jön létre. Ahogy Trockij írja: „[Mi] mindig is a történelem egy tényezőjeként tekintettünk magunkra, az »öntudatos« tényezőként – ami egy nagyon fontos tényező, de nem döntő fontosságú. […] A döntő tényezőt – a termelési erők fennálló alapján – az osztályharcban láttuk [és látjuk], nem csak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is.” (Stalinism and Bolshevism, saját fordítás) Másrészt: a forradalmi helyzet nem csak hogy érett, de a világ számos pontján egyenesen túlérett. Ami hiányzik, az egy olyan forradalmi szervezet, ami az általános elégedetlenségnek konkrét formát és programot ad. A mi feladatunk mint a forradalom öntudatos, szubjektív tényezője, hogy a megérett forradalmi helyzetben utat tudjunk mutatni a munkásságnak a kapitalizmus megdöntésében. Vagyis az, hogy az osztálytudatot megerősítsük.
A forradalmat maga a munkásosztály fogja kivívni. Ennek szubjektív feltétele az osztálytudat, ami a tömegeket kollektív cselekvésre és kizsákmányolóikkal való szembenállásra készteti.
Forradalminak tekintünk minden olyan politikai cselekményt, ami a munkások osztálytudatát emeli. Ahogy Marx mondta, „az ignorancia még nem segített senkin”. A szocializmust csak tudatos tervezéssel lehet elérni, a korunkat jellemző tulajdonviszonyok nem fognak maguktól eltűnni, a termelőeszközöket nem fogja a burzsoázia jó szívéből megosztani a munkásokkal.
A kapitalizmust jellemző osztályellentét folyamatos válságokat okoz világszerte. A rendszert meghatározó belső ellentmondás napról napra fokozódik, a munkások egyre inkább kezdik felismerni, hogy nincs megoldás a rendszeren belül.
Amikor a munkások előtt kudarcot vallottak a különféle reformista és szociáldemokrata politikusok, beteljesedik a Lenin által a „Baloldaliság”-ban meghatározott három feltétel közül az egyik.
Egy másik feltétel az uralkodó osztály belső megosztottsága és meggyengülése. Európa-szerte annak lehetünk tanúi, hogy az eddig fennálló „békés” rend, amiben a pártok tervszerűen váltogatják egymást, megszűnt. Napjainkban mindkét oldalon jellemző az olyan új, populista erők térnyerése, akik identitáspolitikai vonalak mentén osztják meg a munkásosztályt. Ők az úgynevezett anti-establishment politikusok, akik az addig regnáló politikai eliten kívülinek határozzák meg magukat. Nemzetközileg erre a legjobb példa Trump, itthon Magyar Péter. Azt gondoljuk, hogy a Tisza párt borítékolható bukása történelmi lehetőséget fog kínálni a forradalmi szervezésre.
A harmadik feltétel a munkásosztály hajlandósága a burzsoázia ellen végrehajtott radikális akciókra. A legszembetűnőbb példát szomszédos országunk, Szerbia munkásai statuálják.
„[Amikor ez a három feltétel beteljesedik,] Akkor aztán a forradalom megérett, akkor győzelmünk, ha helyesen vettük számba valamennyi fentebb jelzett feltételt és helyesen választottuk meg a pillanatot – biztosítva van” – Lenin ezt a szöveget már az októberi forradalom tapasztalataival írta.
Ha a forradalom napján szeretnénk megszerezni ebben azt a tapasztalatot, amit a bolsevikoknak tizenöt évükbe tellett, nem leszünk képesek győzelemre vezetni a munkások tömegeit. Nincs idő kísérletezésre és az erőforrásaink elforgácsolására átgondolatlan cselekvéssel. Nem engedhetjük meg magunknak azt sem, hogy hatékonytalan eszközökkel és inkompetenciával álljunk a munkások elé. Ha akár egyszer is csalódnak a szervezeteinkben, az évekre vetheti vissza a forradalmat.
A felkészülés egyszerre elméleti és gyakorlati munka.
Óva intünk mindenkit attól a dichotómiától, ami olyan gyakori a hazai szervezetekben: olvasókörök versus utcai akciók. A dialektikus gondolkodás segít megérteni ezt is. Forradalmi elmélet nélkül nincs forradalmi gyakorlat, gyakorlat nélkül pedig az elmélet üres fecsegés. Ez a két dolog egyáltalán nem zárja ki egymást, pont hogy csak együtt működnek.„Forradalmi elmélet nélkül forradalmi mozgalom sem létezhet.” Ezeket a szavakat Lenin a Mi a Teendő?-ben írta, válaszul a korabeli ökonomisták felszínes, gyakorlat-fókuszú gondolkodására. De már a Kommunista Kiáltvány megírása előtt Marx és Engels is ideológiai harcot folytatott az olyan vezetőkkel, akik makacsul ellenálltak a tudományos elmélet bevezetésének a pártban. A premarxista utópista kommunisták, mint Weitling, Marxot es Engelst „karosszékben ülő doktrínereknek” tartotta, akik távol állnak a mindennapi emberek problémáitól. Bakunyinhoz hasonlóan úgy gondolta, hogy a tömegek mindig készen állnak a forradalomra, csak elég elszánt vezetőkre van szükség, hogy előidézzék. Ez a hozzáállás az elmélet háttérbe szorulását, és a türelmes propagandisztikus munka kizárását eredményezte.
Gyakori elgondolás az is, hogy ma már azért nem lehet forradalom, mert az államapparátus erőfölénye túl nagy az utcára vonuló munkásokkal szemben. Ezt megcáfolva Szerbiában puszta kézzel szorítják vissza a tüntetők a rendőri erőket.
Az egyre fokozottabb rendőri jelenlét nem ejt csorbát az ellenállók a lendületén, sőt. Szögezzük le azt is, hogy az államapparátus erőfölénye mindig is hatalmas volt, de minden olyan hatalom megbukott, ami a fegyvertelen tömegbe lövetett. Minden tüntetőt nem lehet börtönbe vinni. A rendőrök egyrészt kiszolgálói az uralkodó osztálynak, azonban ők is bérből és fizetésből élnek. Az ő helyzetük is egyre rosszabb, a bérük nevetségesen alacsony, az állomány egyre csökken, a megmaradt dolgozóknak egyre több túlórát kell vállalniuk, ez pedig tovább gerjeszti a leszerelési hullámot. Meddig védik vajon azt rendszert, ami őket is nyomorba taszítja? Ahogy telik az idő, úgy lesz egyre kevésbé érdekükben az osztályharc akadályozása.
A konklúziónk a fentiekben elmondott minden szempont alapján a következő. Az igazságos társadalom, a kizsákmányolás megszüntetése és az elnyomott csoportok felszabadítása csak a szocializmus által érhető el. A szocializmus az a rendszer, amiben a termelést és elosztást nem a piaci anarchia és a profitérdek, hanem a demokratikus tervezés határozza meg. A termelőeszközök a magánemberek kezei közül először az állam, majd a munkások kezébe kerülnek, a termelés irányítását a dolgozók végzik. Bármennyire ellenkezik is a burzsoá ízléssel, az államosítás és a tervgazdaság biztosítja ennek anyagi alapjait. A központosított erős állam képes egyedül az árakat központilag szabályozni, a béreket megemelni, lakhatást biztosítani és a szociális ellátást kiterjeszteni. A szocializmus azonban átmeneti időszak, a munkások hatalomra kerülő pártjának meg kell kezdenie az állam leépítését. A sztálinizmus példája mutatja annak következményeit, ha ez nem történik meg.
A sztálinizmusnak van még egy aspektusa, ami a mi magyarországi munkánkra nézve is számottevő. Szocializmus egyetlen országban nem jöhet létre. Addig ugyanis Magyarország társadalmi problémái nem oldhatóak meg, amíg a világ többi részén, és különösen az olyan imperialista országokban, mint az USA, Oroszország vagy Kína, a kapitalizmus továbbra is fennáll. Mi, kommunisták éppen ezért internacionáléba szerveződünk. A Forradalmi Kommunista Internacionálé, amelynek tagjai vagyunk, a világ 60 országából tömörít pártokat és szekciókat Nagy-Britanniától Pakisztánig. Több mint 8000 ember cselekszik világszerte összehangoltan egy jobb világért. Nemzetközi jelentőségünk egyre nő – brit elvtársaink éppen az egyetlen frakcióként fognak részt venni országuk friss, de máris legnagyobb pártja, a Your Party programalkotásában. Mellesleg ezen párt gyors növekedése kiváló példázata a túlérett forradalmi helyzetnek.
A kapitalizmust tehát csakis a világszerte megszervezett munkásság döntheti meg. Az egyik történelmi korszakból a másikba való átmenet formája mindig is a forradalom volt. Mi, marxisták ezt a legszigorúbb értelemben véve szükségszerűnek tartjuk. Marx és Engels munkássága annak bizonyításáról szólt, hogy az emberiség történelme során a termelőeszközök folyamatos fejlődésben vannak, és előbb vagy utóbb elérik azt a pontot, amikor a további fejlődésüknek gátat szab a tulajdonviszonyok aktuális formája.
A mai technológiai fejlettség, az elégséges erőforrások és világot átszövő infrastruktúra mellett könnyedén biztosíthatnánk méltó, értelmes és fenntartható életet az egész emberiség számára. Ezt azonban megakadályozza a tőkeérdek és a termelőeszközök magántulajdona.
A feudális tulajdonviszonyok az ipar kialakulásának útjában álltak, ezért a polgári forradalomnak szükségszerűen el kellett őket törölnie. Létrehozta azonban ezzel saját sírásóit is, a munkások tömegeit.
Véleményünk szerint a Szikra most komoly választás előtt áll. Döntenie kell, hogy lesz-e elég bátorsága a forradalmi utat választani, vagy visszasüllyed a burzsoá politika mocsarába. Szocializmus vagy barbárság, nincs harmadik út. Ha a Szikra a munkásosztály érdekeinek valódi képviseletét választja, számíthat a mi támogatásunkra is. Ha bizonyos kérdésekben nem is fogunk egyetérteni, a céljaink közösek lesznek és készek vagyunk közösen kiállni érte.
Éljen a forradalom! Világ proletárjai egyesüljetek! Le a cionista népirtókkal és minden cinkosukkal – szabad Palesztinát!
Az írást szerkesztés nélkül adjuk közre.
- A győztesek baloldala – válaszúton a Szikra Mozgalom
- Mi van veled, Szikra?
- Hol veszített a baloldal?
- Sok hűhó a… miért is?
- Történelmi lehetőség áll most előttünk – Levél a Szikrához
