Történelmi helyzetünkből fakadóan Magyarország mindig is a Kelet és a Nyugat határán élt – gyakran áldozata, máskor közvetítője volt a nagy birodalmi mozgásoknak.

Az a jól ismert mondás, hogy „kompország vagyunk”, sokáig inkább sorscsapásként hatott, mintha örökösen csak sodródnánk egyik parttól a másikig. Ma viszont már világos: ez nem gyengeség, hanem adottság, amelyre jövőt lehet építeni. Magyarország földrajzi és kulturális helyzete lehetővé teszi, hogy valódi hídként szolgáljon a Nyugat és Kelet, az Európai Unió és az egyre erősödő Globális Dél között.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás idején sokan hittünk abban, hogy az új rend, amit a csatlakozás ígért, valóra válthatja a rendszerváltáskor megfogalmazott reményeinket. Azt mondták: béke, jólét, nyugati életszínvonal, fejlődés vár ránk. A valóság azonban árnyaltabb lett. Noha az uniós tagság hozott pénzügyi támogatásokat és közös piacot, a remélt gazdasági felzárkózás nem következett be olyan mértékben, mint ahogy azt előre vetítették. A magyar gazdaság egyre inkább kiszolgáltatott lett a multinacionális vállalatoknak, különösen a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, ahol nem ritka, hogy a boltok polcain olyan termékeket találunk, amelyeket nemcsak hogy nem Magyarországon termeltek meg, de még csak nem is itt dolgoztak fel. Ez nemcsak gazdasági kérdés, hanem identitásbeli is – egy egykor agrárország számára különösen.

Eközben az Európai Unió energiapolitikája, külpolitikai állásfoglalásai és intézményi működése egyre inkább távolodik az emberek érdekeitől. A közös fellépés helyett gyakran szűk politikai-gazdasági érdekcsoportok határozzák meg a döntéshozatalt, miközben a tagállamok mozgástere csökken. A globalizáció kihívásai, a háborús konfliktusok és az energiafüggőség nem egységes és erős válaszokat szültek, hanem súrlódásokat, sőt, elhibázott kompromisszumokat.

Ebben a helyzetben újra fel kell tennünk a kérdést: merre tovább? Tényleg csak az Európai Unió az egyetlen lehetséges kapcsolódásunk a világ felé? A válasz: egyértelműen nem. A világ multipolárissá vált, és egyre több ország keres alternatív gazdasági, politikai és kulturális szövetségeket. E jelenség egyik legmarkánsabb példája a BRICS-csoport, amely mára már nem csupán öt ország laza gazdasági társulása, hanem egy jelentős globális pólus. Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika – és az utóbbi években csatlakozott országok, mint Irán, Egyiptom, Etiópia, az Egyesült Arab Emírségek vagy Indonézia – mind egy olyan együttműködés részesei, amely nem a nyugati modell másolásán alapul, hanem saját fejlődési útjaik elismerésén. A BRICS ma a világ népességének több mint felét képviseli, és gazdasági súlya már meghaladja a G7-ekét. Kereskedelmi volumenük, energiaforrásaik, és politikai súlyuk olyan tényezők, amelyek mellett már nem lehet szó nélkül elmenni.

A BRICS egyik legfontosabb üzenete, hogy az országok közötti együttműködésnek nem kell ideológiai egységre épülnie. A sokféleség nem akadály, hanem erőforrás. A nemzeti szuverenitás tisztelete, a kölcsönös előnyök keresése, és a világpolitika újraszervezése a nyugati hegemónia nélkül – ezek a célok vonzó alternatívát nyújtanak sok ország számára. Magyarország is keresheti a helyét ebben az új világban. Jogilag semmi nem tiltja, hogy egy EU-tagállam érdeklődést mutasson a BRICS iránt. Franciaország, Törökország vagy Szaúd-Arábia is aktív kapcsolatokat ápol a blokk irányába. A tagság vagy szoros partnerség nem valamiféle elköteleződés „Kelet” mellett, hanem tudatos stratégiai döntés a többirányú külpolitikai mozgástér érdekében.

Magyarország számára ez a híd szerep – a kompország új értelmezése – történelmi lehetőséget kínál. Egyszerre maradhatunk tagjai az Európai Uniónak, és közben kapcsolatokat építhetünk azokkal az országokkal is, amelyek a XXI. század gazdasági motorjai lesznek. Közvetítőként jelen lehetünk az EU és a BRICS között: logisztikai kapocsként, energiatranszfer-útvonalként, kereskedelmi összekötőként. De még ennél is fontosabb: kulturális és politikai értelemben is hidat képezhetünk. A magyar nép történelmileg mindig is nyitott volt arra, hogy megértse a világ keleti felét – ebben benne van a keleti eredet tudata, a hagyománytisztelet, de az is, hogy a kis országok sorsa egymásra van utalva. Ebben a világban nem az számít, mekkora a GDP-d, hanem hogy tudsz-e értelmes, nyitott párbeszédet folytatni más civilizációkkal.

A mai világ nem arra vár, hogy újra valaki csatlakozzon egyetlen szövetségi rendszerhez. Hanem arra, hogy ki tud olyan pozíciót építeni, amelyben több irányból érkezik megbecsülés, együttműködés és gazdasági előny. Magyarország akkor lesz erős, ha saját érdekeit követve képes lesz jelen lenni mindkét parton – és közben saját jövőjét maga alakítani. A kérdés nem az, hogy Európa vagy BRICS – hanem az, hogy felismerjük-e: kompországként végre célirányosan is evezhetünk.

Az írást jegyezte: Eszik Bence, történész, elemző.