Osztályok és igazság
Csarnai Márk a Magyar Jelen nevű szélsőjobboldali portálon újfent megpróbálkozott azzal a történelemhamisítással, amire az egész létezésük épül: a fasiszták bűneit törvényesíti, a nép harcát kriminalizálja, a hóhérokat áldozattá teszi, és a mártírokat bűnözővé. Az említett cikkben azt fejtegeti, hogy a Ságvári Endrével szembeni fegyverhasználat 1944-ben jogszerű volt mivel ő – úgymond – ellenállt az elfogásának és tüzet nyitott a csendőrökre.
Ez az értelmezés a legaljasabb burzsoá cinizmus, amelyet a jog maszkja mögé rejtve próbál eladni. Aki valóban meg akarja érteni, mi történt 1944 nyarán, annak nem a jogi formaságokat, hanem az osztályviszonyokat, a politikai elnyomás struktúráit, a fasizmus természetét, és mindenekelőtt a kommunista ellenállás lényegét kell megértenie.
Ki volt Ságvári Endre?
Ságvári Endre nem közönséges “jogász” volt, ahogy a revizionisták szeretik beállítani, hanem egy tudatos kommunista forradalmár, aki a magyar munkásmozgalom illegalitásba szorított frontján dolgozott. Részt vett az ellenállás szervezésében, szamizdat kiadványok terjesztésében, a munkások és fiatalok agitálásában. A Horthy-rendszer besúgói, csendőrei és bírái szerint persze ez államellenes tevékenység volt – a valóságban azonban népi önvédelem a fasizmus ellen.
Nem fegyverrel kezdte. Fegyvert akkor fogott, amikor világossá vált, hogy az állam gyilkosságra készül. Azon a napon, 1944. július 27., nem intézkedés volt, hanem politikailag előkészített kivégzés.
A burzsoá állam jogrendje legitim vagy pusztán erő?
A reakciós történetírás legfőbb trükkje az, hogy a jogot függetlennek állítja be, mintha az valami absztrakt igazság kifejezése lenne. Pedig a jog nem más, mint a fennálló hatalmi viszonyok kodifikált formája.
Amikor a csendőrök Ságvári után mentek, akkor nem egy semleges állam emberei voltak, hanem egy elnyomó, antiszemita, náci kollaboráns rendszer fegyveresei, akik a német megszállás után még keményebben üldözték a kommunistákat, mint előtte. Az állam a tőkés, nagybirtokos és náci érdeket védte – nem a népet.
Azzal, hogy Csarnai Márk ebben a kontextusban jogszerűségre hivatkozik, azzal gyakorlatilag a nyilasok, a Horthy-féle csendőrség és a Gestapo közös akcióinak törvényesítését követeli. Ez morálisan elfogadhatatlan.
A fegyverhasználat mint önvédelem a forradalom oldaláról
Csarnai Márk azt állítja, hogy Ságvári tűzharcba keveredett, amelyben megsérült néhány rendőr, tehát az államnak joga volt őt lelőni. Micsoda képmutatás!
Miért voltak ott négyen? Milyen törvényi eljárás alapján szándékozták “elfogni”? Miféle vádlott az, akinek nem tartanak tárgyalást, akit nem kísérnek bíróság elé, hanem az utcán agyonlőnek?
A válasz egyszerű, hiszen a rendszer nem félt a bűnözőktől, csak a forradalmároktól. Nem az a bajuk, hogy Ságvári pisztolyt hordott, hanem az, hogy kommunista volt.
A forradalom fegyveres védelme nem bűn. Ez az elnyomottak jogának legmagasabb formája ami az szervezett ellenállás a kizsákmányoló állammal szemben.
Ságvári halála gyilkosság, nem jogérvényesítés
Mi történt valójában? A csendőrök megpróbálták elfogni Ságvárit. Ő fegyvert fogott – nem azért, hogy gyilkoljon, hanem hogy védje magát. Az őt lelövő Cselényi nevű detektív akkor is tüzelt, amikor Ságvári már sebesült volt.
Ez nem hősiesség, hanem kivégzés. Az a tény, hogy a csendőr is megsérült nem menti fel az államot a gyilkosság vádja alól. Ha valakit tárgyalás nélkül, rendőri túlkapással megölnek, az nem jogérvényesítés, hanem állami terror.
A történelmi emlékezet elleni támadás
Miért térnek vissza a burzsoázia szolgái újra és újra ezekhez a témákhoz? Miért nem tudnak megnyugodni? Mert történelmi lelkiismeret-furdalásuk van, és ezt hamis történelemmel próbálják megcsitítani.
Ságvári emléktábláit eltüntették, utcanevét megváltoztatták, a nevét besározták. Mert félnek attól, amit képviselt, tehát a munkásmozgalomtól, a forradalomtól és a kapitalizmus elleni harctól.
A jobboldali propaganda nem csak Ságvárit akarja megbuktatni – a múltat akarja kitörölni, hogy a jelenben szabadabban uralkodhasson.
A mi történelmi igazságunk
Számunkra, kommunisták számára Ságvári Endre nem bűnöző, hanem mártír. Nem áldozat volt, hanem harcos. Nem lelőtt személy, hanem az osztályharc hősi halottja.
Ő azok közé tartozott, akik – akár fegyverrel, akár ideológiailag – nem hajoltak meg a fasizmus, a tőke, a kollaboráció előtt.
Amikor Csarnai Márk a reakciós “Mi Hazánk” pártlapjában az ő meggyilkolását jogszerűnek nevezi, akkor nemcsak Ságvárit gyalázzák meg, hanem minden ma élő dolgozó ember jogát a szabadsághoz, az önszerveződéshez és az osztályharcra.
Az osztályharc nem ért véget
Ságvári Endre nem halt meg végleg. Minden gyárban, minden sztrájkban, minden önszerveződő munkáscsoportban ott él a szelleme.
Azok, akik ma a kapitalizmus igazságtalanságai ellen küzdenek – akár szakszervezetekben, akár lakhatási mozgalomban, akár kommunista szervezetben – azok az ő harcát folytatják.
A jobboldal megírhat bármit. Megszentségtelenítheti a múltat, elhazudhatja a bűneit, újraírhatja a történelmet. De nem fogják elhallgattatni az osztálytudat ébredését.
Mert Ságvári nem csak egy név. Ő a nép önvédelme. A forradalom embere. A jövő előhírnöke.
Éljen Ságvári Endre emléke!
