A 2026-os választás nem a jövőről szól, hanem a múlt két árnyalatáról. A kampány finisében egyre világosabb: a Fidesz és a Tisza Párt vívja a döntőt – két jobboldali szereplő, akik ugyanabban az arénában játszanak, ugyanazokkal az eszközökkel, és ugyanazt a gazdasági rendszert szolgálják ki.
A különbség leginkább stílusbeli: Orbán a feudális nagyúr, Magyar Péter pedig a startup-öltönyös menedzser – de mindkettő a tőkés érdekeknek hajbókol, miközben a nemzetre hivatkozik.
A baloldalra vágyók többsége viszont most is a kisebbik rossz logikájában vergődik. Orrbefogva ikszelnek – a Fidesz ellen, de nem egy baloldali alternatívára, hanem egy újabb jobboldalira. A DK-ról már rég kiderült, hogy csak hangosabb liberális menedzsment, a szélsőjobb és a Kutyák maradnak a széljegyzeten.
De van itt valami, ami eddig nem volt: a Szolidaritás Pártja. Egy formáció, amely nem próbálja eljátszani, hogy középen áll. Nem hazudik nemzetet a tőke mögé. Nem a „jó kormányzás” vagy a „tisztakezű elitcsere” ígéretével kér szavazatot, hanem bérből és fizetésből élő emberekhez beszél, szociális jogokat követel, és nettó baloldali üzeneteket fogalmaz meg.
A 2026-os választás nem hoz baloldali fordulatot – de megmutatja, mekkora az igény arra. És ha a jobboldal újabb ciklusra berendezkedik, akkor lesz igazán szükség egy hangos, radikális baloldali erőre. Ezért most nem lehet csendben maradni. A Szolidaritásnak most kell kiabálnia – hogy holnapra ne csak válasz legyen, hanem alternatíva is.
