Bő egy évvel a választások előtt a Fidesz több fronton próbálta meg magához venni a napirend irányítását. Orbán Viktor február végi évértékelőjében jelölte a kampányt megelőző és az annak során várható témákat: ezek a „poloskák” (külföldről támogatott szervezetek), a drogháború és a Pride. Utóbbival kapcsolatban a miniszterelnök keményen és előadásának legnagyobb ovációját kiváltva úgy fogalmazott:

„Azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével! Kidobott pénz és idő.”

A Pride szervezői Orbán kijelentésére reagálva közleményt adtak ki, amelyben kijelentették, nem fogják hagyni a felvonulást betiltani, amelyet „természetesen már hónapok óta szerveznek”. A Szivárvány Misszió alapítvány is rávilágított arra, hogy „az LMBTQ-közösség évek óta a kormánypártok célpontja”, és a rendezvényük megtiltása valóban csak egy újabb lépésként tekinthető a 2020-as nemváltást ellehetetlenítő 133-as paragrafussal kezdődő, a homoszexualitás megjelenítését tiltó, könyvfóliázást bevezető és drag queenek óvodai megjelenésével riogató, a szexuális kisebbségeket a gyermekvédelem köntösében üldöző politikájában.

A kormány alig egy hónappal később a témába kapaszkodva rohamtempóban kezdett törvényalkotásba, március 17-én elfogadták azt a módosítást, amelynek értelmében a gyülekezési törvény azzal egészült ki, hogy „tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért”. A szabályt megsértőkkel szemben akár 200 ezer forintos bírság kiszabására is lehetőséget adtak – ehhez engedélyezték a rendőrségnek, hogy eddig nem látott módon, szabálysértési ügyben is bevethessenek arcfelismerő rendszereket.

A döntések meghozatalának sorrendje alkotmányossági kérdéseket is felvetett, mivel a benyújtástól a zárószavazásig egyetlen nap alatt eljuttatott javaslatot előbb fogadták el, mint az annak jogilag megágyazó és azt lehetővé tevő Alaptörvény-módosítást.

A Pride betiltásának célja a napirend uralásán túl, hogy csapdát állítson az erősödő TISZA pártnak és Magyar Péternek:

az ellenzék új vezetőjét olyan helyzetbe igyekeztek hozni, ahol az esemény melletti kiállással a jobboldali szavazók előtt, az ellene való megszólalással pedig a balról érkező választók szemében tüntethetik fel rossz színben. A Fidesz-közeli sajtó egészen az esemény megrendezéséig igyekezett kisebb-nagyobb intenzitással az ügyben való állásfoglalásra kényszeríteni Magyart és pártjának fővárosi képviselőit, sikertelenül.

A TISZA vezetője és tagjai a témában feltett újságírói kérdéseket szisztematikusan elkerülték, az arról politikai platformokon (pl. fővárosi közgyűlés) folyó vitáktól távolmaradtak – Magyar az esemény előtt csupán annyit jelzett, hogy ő nem vesz részt azon, mert nyaralását tölti. Utólag pedig már az Orbán-kormány hatalomvesztéseként értékelte azt, és amnesztiát ígért az esetleges büntetések alól a résztvevőknek.

Bár a TISZA-val ellentétben az „óellenzéki” pártok többsége a Pride oldalán szólalt meg, tényleges láthatóságot csak a Momentum és Hadházy Ákos tudott elérni a témában, akik már a törvénymódosítás megszavazásának napján is látványos akcióval tiltakoztak annak elfogadása ellen. Az Országgyűlés épületében a szavazás idején füstgyertyákkal és röplapokkal tiltakoztak, majd a Parlament elé szólított híveikkel a Jászai Mari térhez vonultak, amelyet 2-3000 demonstrálóval órákra le is zártak.

A hídlezárásos megmozdulásból hagyományt is igyekeztek teremteni: Hadházy Ákos minden kedden 17 órától a Ferenciek terén várta az általa nem melegellenesnek, hanem az  általános szólásszabadsággal szembemenőnek tekintett törvény ellen tiltakozókat, és egyre kevesebb résztvevővel igyekeztek leállítani az Erzsébet-híd forgalmát.

A politikusok által szervezett kiállások mellett több alulról szerveződő, civil akciót is láthattunk: az egyik leglátványosabb a Rózsaszín Háromszögé volt, akik márciusban Budapest több pontján is a haláltáborokban a meleg férfiakat jelölő szimbólumokat függesztettek ki.

A tiltással szemben Karácsony Gergely már az egészen korai időszakban kijelentette, hogy meg lesz tartva a 2025-ös Pride, több nemzetközi és európai uniós politikai szereplő is jelezte, hogy „aggodalommal figyelik a magyarországi eseményeket”. A döntés ellen 33 magyarországi nagykövetség közös nyilatkozatban állt ki, az esemény kezdetéig nagyjából 70 európai parlamenti képviselő és száznál is több európai önkormányzat és országgyűlés politikusa jelezte részvételi szándékát.

A kiállások ellenére a Fidesz vezetőségéből egyre hangosabb és szélsőségesebb megnyilatkozások érkeztek.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter is arról beszéltek, hogy az eseményt a nyilvánosságtól elzártan, a Kincsem Parkban javasolják megtartani – a rendőrség hivatalos javaslatot is tett erre a Pride szervezőinek.

Lázár János építési és közlekedési miniszter ennél is tovább ment, zéró toleranciát hirdetett a kérdésben. Lázár egy, a fiával forgatott videóban azt mondta, „nem lesz Pride az Andrássyn, nem lesz Pride a Puskásban, és remélem, a lovak érdekében, nem lesz Pride a Kincsem Parkban sem. Most már csak az kell, hogy a magyar hatóságok végre merjék alkalmazni az új jogszabályokat. Bátorságot kérek és kívánok mindenkitől”.

Egy hónappal az esemény előtt a miniszter berettyóújfalui Lázárinfó nevű eseményén arról is beszélt, hogy ha rajta múlik, akkor nem lesz Pride Magyarországon „se most, se a következő harminc esztendőben”. Itt úgy fogalmazott:

„Szerintem a törvény egyértelmű. Persze ez Magyarország, mindenki ismer mindenkit. Ezek a pride-osok jönnek, megy ez a nyekegés, nyákogás, nyálazás, meg befolyásolás, telefonálgatás, mindenki magyaráz össze-vissza, és mindenkinek megvan a maga barátja, ismerőse, haverja mindenhol a világban természetesen, és a kormány is tele van mindenféle nagyon jó szándékú emberekkel. Ennek ellenére hoztunk egy törvényt, amit végre kell hajtani. A hatóságoknak az a dolguk, hogy a jogot érvényesítsék. Ha meghoztuk a törvényt, akkor vegyük komolyan, vagy nem kellett volna meghozni. De magunkból hülyét – azzal, hogy hoztunk egy törvényt, amit nem hajtunk végre – semmiképpen ne csináljunk. Ez az én álláspontom, mert akkor még gyöngébbek leszünk, mint mielőtt belekezdtünk.”

A keményebb hazai hangokkal szemben azonban a nemzetközileg is látható megjelenéseiben a Fidesz enyhülni látszott, amivel kialakult egy kaotikus, párhuzamos értelmezési helyzet.

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az EP-ben már úgy fogalmazott: „Magyarországon nincs betiltva a Pride”.

A kormányt amiatt is több kritika érte, hogy a 30 éve megrendezésre kerülő eseményt miért éppen a kormányzásának 15. évében akarja betiltani. A hivatalosan előadott magyarázat erre az volt, hogy a korábbi amerikai nagykövet, David Pressman jelenléte a felvonuláson olyan nyomás volt, amivel szemben tehetetlen volt a Fidesz, de az amerikai politikai helyzet változásával végre lehetőségük nyílt a lépésre – kérdés persze, hogy Trump első elnöksége alatt miért nem tették azt meg, és nem önellentmondás-e, hogy a szuverenista kormány egy amerikai nagykövettől teszi függővé, hogy megvédi-e saját országa gyermekeit.

(Persze magán az eseményen is levetítésre kerültek olyan felvételek, amiken kormánypárti politikusok különböző megfogalmazásokban arról beszélnek, hogy ugyan nem értenek vele egyet, de Magyarországon mindenkinek joga van a szólásszabadsághoz és a felvonuláshoz, ezért nem tiltják a Pride-ot.)

A nem hivatalosnak, de helytállónak látszó magyarázat a tiltás időzítésére a TISZA-nak szánt csapda mellett a szélsőjobboldali szavazók megszólítása. Ez érződött is azon, ahogyan az ebbe a körbe tartozó pártok (Mi Hazánk) és szervezetek (Betyársereg és társai) üdvözölték a döntést – de Toroczkai László már márciusban arról beszélt, hogy a Fidesz célja az ő szavazóik elszipkázása. A szélsőjobboldali párt a korábbi évekhez hasonlóan a tervezett helyszínek több pontjának Pride előli lefoglalásával igyekezett gátat szabni a felvonulásnak. A gordiuszi csomót egy jogi kiskapu kihasználásával Karácsony Gergely igyekezett átvágni, aki kevesebb mint két héttel az esemény előtt a szervezőkkel az oldalán jelentette be, hogy

önkormányzati rendezvényként – a szovjet csapatok kivonulásának  valóban erre a napra eső évfordulójára emlékezve – megrendezi a Budapesti Büszkeség névre keresztelt „szabadságünnepet”.

Bár Karácsony megjelenésével részlegesen rendeződni látszott a felvonulás körüli bizonytalanság, az ő jogértelmezésével a rendőrség nem értett egyet – hiába tartotta a gyülekezési jog hatályán kívül esőnek az önkormányzati rendezvényt a főpolgármester, a rendőrség mégis határozatban tiltotta meg azt. Az ORFK azt is ígérte, hogy „a hatóság vizsgálni fogja a szervezésben részt vevő valamennyi személy büntetőjogi felelősségét”.

Karácsony bejelentésére válaszul Tuzson Bence igazságügyminiszter videót tett közzé, amelyben bűncselekménynek nevezte a főpolgármester szervező tevékenységét, őt magát pedig börtönnel fenyegette meg.

A kormánypárt a fővárosi közgyűlésben nyújtott be egy olyan napirendi javaslatot, amelynek alapján a képviselőknek szavazniuk kellett volna, hogy hozzájárulnak-e a Pride főváros általi megrendezéséhez – ezzel igyekezve színvallásra kényszeríteni a TISZA-t az ügyben. A közgyűlés végül a fideszes és tiszás képviselők távolmaradása miatt döntésképtelen volt, Magyar Péter pártját továbbra sem sikerült csapdába csalni.

Így a Pride előtti utolsó pillanatokban is teljes volt a bizonytalanság, egyfelől azért, mert az annak meghirdetett útvonalára eső Szabadság hidat a Mi Hazánk az utolsó pillanatban lefoglalta, másfelől a rendőrség és Karácsony vitája miatt sem lehettek teljesen biztosak benne a résztvevők, hogy nem kell büntetésre számítaniuk a részvételért.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy a Pride előtt nem sokkal tartott beszédében hívta fel a magyar hatóságokat arra, hogy engedélyezzék az esemény megtartását, fontosnak nevezte azt is, hogy a szervezők és a résztvevők büntetőjogi következményektől és pénzbírságoktól való félelemtől mentesen vehessenek részt azon – reagálva a kormány heteken át tartó fenyegetőzéseire.

Von der Leyen beszéde után nem sokkal maga Orbán Viktor beszélt arról, hogy nem fognak erőszakosan beavatkozni a felvonulásba, az esemény előtti rádióinterjújában is arra kérte a rendőröket, hogy mellőzzék az ilyen eszközöket – de az EB-elnök szavai

újabb muníciót adtak a kormányzati kommunikációnak arra, hogy felülről irányított, nemzetközi beavatkozási kísérletként próbálják meg beállítani a Budapest Pride-ot.

A június 28-i esemény végül történelmire sikerült: a konzervatívabb becslések szerint is legalább 200 ezer ember jelent meg a felvonuláson, amelyet ugyan nevezhetünk Budapesti Büszkeség menetének is, de mindenki tisztában volt vele, hogy nem az önkormányzati rendezvényen vesz részt, hanem a 30. Budapest Pride-on.

Az esemény nemcsak minimális rendőrségi biztosítással, de talán még annál is elenyészőbb létszámú ellentüntető mellett zajlott – a beszédekből, a megjelenő transzparensekből és a nemzetközi sajtóban mindenütt címlapon olvasható értelmezésekből egyértelműen az látszik, hogy az idei esemény nemcsak a szexuális kisebbségek jogairól szólt: ez az Orbán-rendszerrel szemben eddig tartott legnagyobb tüntetés. Amelyet ráadásul meg is próbáltak betiltani. Azóta az is kiderült, hogy a fenyegetések és az útvonal mentén felszerelt ideiglenes kamerák ellenére a résztvevőknek semmilyen retorziótól nem kell tartaniuk.

Arról, hogy a történelmire sikerült Pride-nak kik lehetnek a nyertesei és a vesztesei, a Mércén megjelent cikkemben bővebben is írtam. Ebben ugyan Karácsony Gergely politikai győzelmét elemeztem, de kimaradt pártja, a Párbeszéd felbátorodása az eseményen, a párt ugyanis egyetlen látható tagjának sikerén fellelkesülve bejelentette, története során először önállóan indul a jövő évi választáson. Az, hogy egy párt politikai előnyt tudjon kovácsolni egy ilyen eseti ügyből, erősen kérdéses, főleg egy olyan párt esetében, amely mára csupán két ismert arccal rendelkezik, Karácsony mellett Barabás Richárd talán az egyetlen ismertebb figurája – és aminek látszólagos vezetője a 2021-es előválasztási visszalépése után szinte biztosan kijelenthetően nem fog elindulni az Országgyűlési választásokon.

Az utólagos értelmezési kísérletekből talán kiemelendő még az a paradox keretezés, amit a kormányközeli sajtó egy része igyekezett ráhúzni a többszázezer felvonulóra, miszerint Orbán Viktornak mindvégig ez lett volna a mesterterve.

Szándékának megfelelően vált eggyé az ellenzék a Pride-dal. Ez egyfelől azért is érdekes, mert ha ez valóban így volt, akkor a miniszterelnök a választói szemébe hazudva tartotta fontosabbnak a gyermekek védelménél ellenfelei besározását.

Másfelől azért, mert a Fidesz több prominens tagja, köztük Lázár János is utóbb úgy nyilatkozott, hogy ők semmiféle mestertervről nem tudnak. Így a Pride körüli csatározás elvesztésének jele, elismerése, hogy a máskor mindig egységes kommunikáció szétesett, az omnipotens miniszterelnök képének fenntartására tett erőltetett próbálkozásokat éppen a kormánypárt tagjai ássák alá.

Olvasni még: https://ujegyenloseg.hu/pride-vita-valaminek-a-kezdete-vagy-elitista-diskurzus/

Címfotó: Wikimedia Commons