Az Új Egyenlőség magazin és a Friedrich Ebert Stiftung Budapest ez évi nyolcrészes közbeszélgetés-sorozatának címe „Rendszerválság Magyarországon?” Az idei rendezvényeken az Orbán-kormány gazdaság- és társadalompolitikájának problémáit elemezzük, és arra keressük a választ, hogy a gazdasági növekedés elmaradása, az infláció újraéledése, a közszolgáltatások színvonalának gyorsuló romlása az Orbán-rendszer válságából következik-e, vagy csak javítható működési problémákról van szó.
A sorozat negyedik részében Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions igazgatójával beszélgetett Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője az Orbán 15 – Másfél évtized a magyar társadalom szemével című kutatásról. A Policy Solutions új kutatása, amely feltárja, mit gondol a magyar társadalom az Orbán-kormány elmúlt 15 évéről, a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával készült. Célja az volt, hogy átfogó képet adjon arról, milyen lenyomatot hagytak a válságokkal teli évek a választók gondolkodásában, és milyen tényezők befolyásolhatják a politikai preferenciák alakulását.
A Policy Solutions friss kutatása azt vizsgálja, hogyan értékeli a magyar társadalom az Orbán-rendszer elmúlt tizenöt évét. A Závecz Research által készített, országosan reprezentatív közvélemény-kutatás alapján készült tanulmány különösen aktuális a 2026-os országgyűlési választások közeledtével és a Tisza Párt politikai színrelépésével. A kutatás célja az volt, hogy átfogó képet adjon arról, milyen lenyomatot hagytak a válságokkal teli évek a választók gondolkodásában, és hogy milyen tényezők befolyásolhatják a politikai preferenciák alakulását.
A válaszadók legnagyobb sikerként a 13. havi nyugdíjat említették, amit a családtámogatási rendszer és a rezsicsökkentés követett. Ezek az intézkedések nemcsak a Fidesz-szavazók körében népszerűek, hanem sok ellenzéki vagy bizonytalan választó is fontosnak tartja fenntartásukat. A kutatás rávilágít arra, hogy a társadalom elsősorban azokat a politikai „termékeket” értékeli, amelyek kézzelfogható juttatásokat kínálnak, még akkor is, ha azok közgazdaságilag vitatottak. Ugyanakkor ez a mikroperspektíva gyakran eltakarja a makroszintű problémákat: a válaszadók többsége például nincs tudatában annak, hogy a nyugdíjak GDP-arányos finanszírozása csökkent az elmúlt években.
A negatívumok között az egészségügyi rendszer romlása, a megélhetési költségek emelkedése és a kormányzati korrupció toronymagasan vezet. A korábban erősnek tartott kormányzóképességi mítosz – miszerint a Fidesz képes stabilan kezelni a válságokat – megrendülni látszik. A válaszadók jelentős része már nem tartja Orbán Viktort a legalkalmasabb vezetőnek a gazdaság irányítására, sőt: sok területen már többen számítanak jobb teljesítményre Magyar Pétertől, mint a jelenlegi miniszterelnöktől, noha konkrét programjáról alig van ismeretük.
Mindez együtt jár egyfajta hangulatváltással is: a Tisza Párt támogatói körében például többségbe kerültek azok, akik hisznek a demokratikus kormányváltás lehetőségében. Ez a fordulat különösen figyelemre méltó, hiszen öt évvel ezelőtt még egyetlen ellenzéki szavazótáborban sem haladta meg az 50 százalékot a rendszer leválthatóságába vetett hit. A politikai hangulat átrendeződése mögött több tényező húzódik meg, például az, hogy a választók közül egyre többen érzik úgy: az országban nem működik megfelelően az igazságszolgáltatás, a közszolgáltatások, és általános elégedetlenség tapasztalható az anyagi helyzetekkel kapcsolatban is.
A kutatás eredményei szerint a Fidesz jelenlegi kampánytémái – például az Ukrajna-ellenes retorika és a háborús narratíva – nem találkoznak a választók legégetőbb problémáival. A társadalom inkább a bérek, lakhatás, egészségügy, korrupció és uniós pénzek kérdéskörét tartja fontosnak. Ezek azok a területek, ahol az ellenzéki alternatíva, különösen Magyar Péter és a Tisza Párt, egyre inkább hiteles szereplőként jelenik meg.
Bár a közhangulat alapján egy normálisan működő demokráciában nagy eséllyel kormányváltás következne, Magyarországon a torz választási rendszer és a kormánypárt túlereje miatt ez korántsem biztos. A választási térkép jelenlegi állása szerint a kormányváltáshoz legalább 4–5 százalékos ellenzéki előnyre lenne szükség, míg a kétharmados többség eléréséhez akár 15 százalékpontra is.
Összességében a kutatás világosan mutatja: bár a társadalomban erősödik az elégedetlenség és a változás iránti igény, a tényleges politikai fordulat lehetősége számos intézményi és strukturális akadályba ütközik. A következő hónapok kulcskérdése az lesz, miről szól majd a kampány: ha a választók valós problémái kerülnek előtérbe, reális esély nyílhat a politikai váltásra. Ha viszont a kormány sikeresen tematizálja újra a közbeszédet, megtarthatja pozícióját.
