Láttuk ezt már az első percben, de mindenki a baloldal megújításának lázában égett, azt gondoltuk a fiatalos közéleti vergődés, nagyotmondás ennek a lényege. Hol volt mindez Horn Gyula vagy Kovács László vagy Medgyessy Péter szánalmas és öreges vergődéséhez képest? A fiatalos balos milliárdos. Még könyvet is fordított, hozta Giddens, Tony Blair, Gerhard Shröder harmadik útját. Szocializmus osztályharc nélkül, sőt osztálybékével.

Amikor megjött Gyurcsány, akkor nyílt ki előttünk Európa kapuja. Révbe ért a “baloldal”, melynek egyetlen célja maradt a rendszerváltás után, az “euroatlanti integráció”. Azt gondoltuk, hogy tényleg lesz uniós fizetés, nyugdíj és egészségügyi ellátás. Aztán a harmadik út csodája megmutatta, hogy még ott is megroppant a jólét, ahova igyekezetünk. Lett ellenben devizahitel és gazdasági válság. Meg őszödi beszéd. Gyurcsány taktikázott. Azt gondolta, hogy egy gyengébb önkormányzati választás után majd az anyagi és politikai egzisztenciáját elvesztő szoci pártelit megtörik és neki nem lesz gondja velük. Megtört. Gyurcsány jóindulatára volt bízva a jövő. És bíztak benne. Maradhatott miniszterelnök és jöhettek a tüntetések és a brutális rendőrattakok. Mindezt egy olyan rendőr irányította, aki pár évvel korábban még az Alföldön fideszes puszipajtás volt, amikor volt ott némi takarítani való. És tapsoltak neki. Kitüntetést kapott. A jobboldal meg mártírokat és esélyt arra a mocsokra, amiben most élünk. 

Gyurcsány pedig nem mozdult. Túlélte önmagát. Aztán mégis mozdult. Amikor a levegőben terjedni kezdett a közelgő bukta illata, elegánsan lelépett. Persze nem vitte magával a “reformgőgöt”, a népnevelő neoliberális ideológiát. Jöttek a bizniszpajtik, akik megtanultak csüngeni az állami csöcsön úgy, hogy felépítettek maguk köré a szakmailag megkérdőjelezhetetlen hozzáértés imidzsét. Surányi, Bajnai és az összes címeres gazember még kapott egy évet, aztán léptek persze ők is, meghagyva a szoci másodvonalnak a vereséget. Mesterházy legalább küzdött, nagyjából annyi eséllyel, amennyi Szondinak volt Drégely váránál. 

Az embereknek elege volt Gyurcsányból, a szocikból és leszámoltak az európai álmokkal is. Gyurcsányárvák, félmillió dolgozni tudó és akaró emberünk szédelgett ki cselédnek, melósnak Londonba, Berlinbe, Madridba. Dolgoztak idegen országban, hogy Gyurcsány örökségét a devizahitelt ki tudják fizetni. Aki maradt, azok meg behúzták az x-et Orbán neve mellé. Nyugdíjasok, akiknek karácsonykor két napra szűkült az éves unokázási keret. Meg a Skype-ra.

Aki nem kért az új irányból, azoknak maradt a kisebbik rossz. Szavazás a mumus ellen azokra, akinek a mumus létét köszönhette. Róka fogta csuka… 

Lett is ebből kétharmad. Tehetségtelen de nagyképű senkiháziak országhódítása. Meg NER és szisztematikus eltakarítása minden alternatívának. Amikor valami nagyon-nagyon pofátlan dolog történt, Újlipóciából ki is áramlott a Bolgár Gyuri bácsi által felhergelt tömeg a Kossuth térre és szenvedélyes dühvel ordította, hogy “nem hagyjuk!”. Aztán persze vacsorára otthon voltak, hátrahagyva könnyes szemű kislányokat, akik nagyon akartak valami mást, de maguk sem tudták, hogy mit.

Aztán a romok alól felröppent a főnixmadár. Gyurcsány az MSZP hullájából kiharapva egy darabot létrehozta a megváltó mozgalmat, pártot. Lelkesen állt mögötte a frissnyugdíjas tömeg és követelte a politikai teret a demokrata népvezérnek. Ez lett a megújulás. Érdekes módon elfelejtődött 2006 patás ördögének fideszes elszámoltatása. Maradhatott a jövő dögszagú reménysége. 

És jöttek az újabb évek, fordultunk újabb évtizedébe annak, hogy életünk része lett Gyurcsány. A szocik próbáltak tőle szabadulni, de aztán jött a Gyurcsány-kommandó, Mesterházy kifütyülése és Gyurcsánynak és szektájának politikai túlélését ismét biztosító meghátrálás, újabb zsarolás és újabb 4 év jólfizetett ellenzéki lét. Aztán elővették a kalapból Klára asszonyt is. A szakértő nőt, aki majdnem a Feri, de mégsem az, mert jobb. Aztán írta a Blikk, hogy baj lehet, Gyurcsány nem hordja a gyűrűt és gyanúsan jól érzi magát Vadai Ágnes politikustárs asszonnyal. Persze minden tisztázva lett, a kertben dolgozott, ott maradt a gyűrű és a következő 50 évben is Klára asszony lesz a társa. Végeredmény ismert.

Végtelenített szappanopera, Latin-Amerikát idéző keretekkel. Gaz diktátorral és mindent megpróbáló, de semmit el nem érő hősökkel. Száz év magyar magány.

Közben jöttek új arcok, hozták a reményt, hogy lehet és kell is valami új jöjjön ebbe a mocsárrá züllesztett országba. Árok Kornél, Kónya Péter, Tétényi Éva, Pukli István, Sándor Mária. Biztos voltak mások, de a nevük belevész az elmúlt 15 vagy inkább 35 év fullasztó  szürkeségébe. Ők elvesztek, Gyurcsány maradt. Mert Gyurcsány örök. Ő és Viktor együtt vittek minket a jövő közös jellegtelen, unalmas valóságába. Rémes kádári múlt, amikor még el lehetett hinni, hogy lehet még valami ebből az országból és lehetünk valakik benne. Maradt a valakik közös gyűlölete és a lassú elfogyás, a nemzeti történelem vége az országot zsebre vágó feudális földesúrrá átlényegült Orbánnal és legendás ellenfelével a szélmalomharcok magyar lovagjával Gyurcsánnyal.

Aztán most megunta. És hazamegy. Nem az asszonyhoz, mert az is megunta. Beül valahova egy sarokba, talán kerül elé egy üveg whisky és néhány doboz cigi és nekiáll nagyon jó könyveket írni a baloldalról, amiket majd mások befejeznek.

Aztán majd meg fogja hallani népe hívó szavát. Talán majd valamely általa épített minecraft szerveren gyülekező virtuális követői súgják meg neki, hogy “gyere vissza, segíteni kell”.

Most mi jövünk, kiáltott fel az MSZP minden bizonnyal utolsó elnöke, amikor értesült arról, hogy Gyurcsány mindent is maga mögött hagy a magyar politikában. Pikk-pakk újjáépítik a baloldalt, tömegeket szerveznek a szegfű alá és napok alatt megérkeznek oda, ahol Horn Gyula volt 1998 tavaszán. Mert ez ennyire simán megy. Mert a prolik és a parasztok csak erre várnak. 

Pedig nem. Ez az ország azért lett szar hely, mert hagytuk, hogy két ember, Orbán és Gyurcsány eluralja az életünket. Hagytuk, hogy farvizükön seggnyaláson kívül máshoz nem értő senkiháziak legyenek a politikusok. Még azt se tudtuk megszervezni, hogy a normálisoknak legalább valamiféle közösségi hálózata legyen. Ha volt is ilyen próbálkozás, gyorsan kiderült, hogy dominanciája ott is a kreténeknek van.

Gyurcsány elment. Vissza fog jönni. Ha más nem politikai hullájából majd a Orbán fog összelegózni egy új politikai Frankensteint, ha majd kell néhány ezer ellenzéki szavazatot elszipkázni képes politikai formáció.

Amíg ez meg nem történik, legyen pár szép napunk, várjuk örömmel, hogy a kettes számú pojáca majd jól legyőzi a mumust. Nem fogja. Az se biztos, hogy jó lenne, de azért várjuk.