Egyenes út vitte a világháborúba, az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregébe a fiatalembert. Derekasan harcolt, aztán egy orosz roham után következett a hadifogság és a rádöbbenés, hogy a lenézett orosz paraszt semmivel se él rosszabbul, mint a magyar. Dolgozott földeken, gyárakban, ugyanezt tették abban az időben az orosz hadifoglyok is Magyarországon.

Aztán Eszik István belecsöppent a történelem viharába. Ott találta magát a bolsevikok között. Majd százezer magyarhoz hasonlóan ő is hinni mert egy jobb világban és harcolt is érte. Megsebesült, haslövés, írni és olvasni előbb tanult meg egy vöröskatonának köszönhetően oroszul, mint magyarul. 

Sebesült bolsevik katona Kazanyban, 1933-as fogolytörzslap, nyugdíjas parasztember. Hosszú életút, ma feledésre ítélve.

1919-ben sok társához hasonlóan tért haza, hitt abban, hogy az oroszok forradalma Magyarországon is megcsinálható. Amikor megtörtént a forradalmi fordulat március 21-én, büszke és aktív mozgalmárként lépett fel szülővárosában Kiskunfélegyházán. Mint vörösőr harcolt is a csehek és románok ellen is.

Szűkebb hazája jelentős vörös forradalmi gócpont lett, mert ide tette át székhelyet a szegedi direktórium.

Aztán jött az összeomlás. Eszik Istvánt keresték, elfogták, börtönbe zárták. Kommunista maradt, nem is tagadta. Mehetett volna vissza a Szovjetunióba, nem ment. Itthon várta, hogy vége legyen Horthy rendszerének és persze szervezkedett. Elfogták, börtönbe zárták ismét, fogolylapjára vastag vörös betűkkel írták rá: “KOMMUNISTA”. Csökönyös alföldi parasztember volt, aki utálta az urak világát, tudták jól Horthy pribékjei, hogy ha valakik veszélyesek a diktatúrára, akkor az ilyen emberek azok.

Megszenvedte a rendszert.

Amikor nem volt börtönben, keserves munkával kereste a kenyérre valót, mint kútásó. 

Eszik István a háború előtt, mint kútásó dolgozott és szervezte a mozgalmat.

Aztán eljött az, amiben rajta kívül hinni kevesen mertek. Elérkezett a felszabadulás, elsők közt lett az új kommunista párt tagja, önkéntesként segítette a Vörös Hadsereget, rövid ideig katonáskodott is.

Az öregedő elvtársat később ennek ellenére se emelték ki, nem tették párt vagy állami funkcióba, tanácstag lett, ami mellett dolgozott becsülettel nyugdíjazásáig. Amikor kérdezték az oroszországi harcokról, a Tanácsköztársaságól, szívesen anekdotázott. Született is néhány cikk, a gazdagok napszámosa idős korára a szocializmus napszámosává lett. Büszke volt a rendszerre, melyben apró fogaskerékként ő is jelen volt 1977-es haláláig. Csendben eltemették, érdemeit röviden sorolta a megyei lap. Hozzátartozói az urnás sírhelyét még talán egyszer megváltották, aztán mint oly sok esetben jött annak felszámolása. Ez a világ rendje.

A történetnek azonban nincs vége.

Eszik Bence, a Stromfeld Aurél Egyesület titkára internetes levéltárakban kutatta szülővárosának, Kiskunfélegyházának munkásmozgalmi múltját. Egyesülete ugyanis aktívan tesz azért, hogy az 1919-es Tanácsköztársaság honvédő háborújának emlékei ne tűnjenek el. Találtak és újítottak már fel több emlékhelyet az országban. A “tizenkilences” hagyományőrzés mellett büszkén vállalják az 1945-ős szovjet vonatkozású eseményekkel kapcsolatos emlékhelyápolást is. Az ezen területen végzett tevékenységükre már Oroszország Magyarországra akkreditált nagykövete is felfigyelt, sőt külön oklevéllel köszönte meg munkájukat. 

Szerencsés véletlenek hosszú sorának köszönhetően Eszik és Eszik egymásra találtak. Körvonalazódott a lassan félszáz éve elhalt Eszik István izgalmas, a Stromfeld Egyesület munkájához maximálisan illeszkedő életútja. Természetesen adta is magát a kérdés, hogy Eszik István és Eszik Bence nem állhatnak rokoni kapcsolatban egymással? A válasz erre is hamar megérkezett, bizony Eszik István és Eszik László, Eszik Bence dédapja unokatestvérek voltak. 

A temetői kutatás azonban nem hozott eredményt, a félegyházi urnafalakon nem találtak a keresett nevet. 

“Elkéstünk…”

Gyakori felismerés ez, amikor a Stromfeld Egyesület akciócsoportja, a Stromfeld Brigád sok évtizeddel ezelőtti levéltári információk alapján próbál megtalálni egy-egy emlékhelyet, sírt. 

Eszik Bence a felvidéki Gömörfalván ott elesett magyar vöröskatonák sírját gondozza. Őket megtalálták…

A történetbe azonban jött még egy fordulat. 

Kiderült ugyanis, hogy Eszik István sírhelye valóban felszámolásra került, azonban az urnát és a hamvakat nem semmisítették meg, megőrizték. Ez rendkívüli örömet jelentett, persze abba üröm is vegyült, mert egy urnás temetkezési hely megváltása néhány tízezer forintba került volna, de ebben a helyzetben újratemetésre van szükség minden vonatkozó járulékos költséggel egyetemben.

Lehet azt mondani ilyen helyzetben, hogy így már mégsem érdekli a dolog a Stromfeld Egyesületet? Mondhatja azt Eszik Bence ennyi szerencsés fordulat után, hogy:

Eszik István hamvait mégis szórják szét a pusztába?

Természetesen nem. El is indult a projekt megszervezése. Jelen állás szerint születésének 130. évfordulóján újratemetik az egykori balos mozgalmárt Kiskunfélegyházán. Megváltott sírhelye, sírköve lesz újabb 25 esztendőre. 

A Stromfeld Egyesület tagok és szimpatizánsok adományaiból működik, állami forrást egy fillért se kapnak, így Eszik István újratemetésére is külön kell gyűjteniük. Aki támogatni tudja ezt, az utalhat számlájukra, a közleménybe írja be: “Eszik István”.

Stromfeld Aurél Egyesület11600006-00000000-79477837Külföldről:IBAN számlaszámHU33 1160 0006 0000 0000 7947 7837

Köszönik szépen előre is!

Akcióban a Stromfeld Brigád

Munkások Újsága