Békés megyében és a Viharsarokban alig egy hónapig tarthatott csak a Tanácsköztársaság Tájunk, megyénk dolgozó népe a proletárhatalom iránti hűségét, áldozatkészségét emiatt főként nem gazdasági vagy kulturális alkotásokkal tudta bebizonyítani, hanem azzal, hogy fegyvert fogva a Vörös Hadsereg soraiba állt, s ott a legnehezebb feladatok megoldását is bátran vállalta. A Viharsarok adta a Tanácsköztársaság honvédő harcaiban kiemelkedő szerepet játszó 6. vörös hadosztály gerincét. A Viharsarok proletárjaiból lett vöröskatonák részesei voltak a Vörös Hadsereg legszebb győzelmeinek.
…
A Tanácsközátrsaság kikiáltása utáni első jelentősebb katonai akcióra tájunkon már 1919. március 25-én sor került, 377 főbói álló francia géppuskás egység indult el e nap regglén egy vonatszerelvénnyel, hogy Békéscsabán át az éppen akkortájt francia kézre került Aradra jusson. (A franciáknak a belgrádi egyezmény alapján a magyar vasútvonalak használatára joguk volt) A szegedi és vásárhelyi vasutasok értesítése alapján úgy látszott, hogy a franciák a vasúti gócpont Békéscsaba elfoglalása céljából indultak útnak. Az akkor még Kétegyházán tartózkodó hadosztályparancsnokság ennek hallatára utasította Andrássy Gyula csabai városparancsnokot, hogy a helyi vörösőrség igénybevételével a franciákat ejtse foglyul és fegyverezze le. Számításba vehető katonai erő a hadosztály rendelkezése alatt Békéscsabán vagy környékén ekkor még nem volt, a demarkációs vonalon tartózkodó századok messze estek, s visszavonásuk különben sem lett volna veszélytelen, így a hadosztály csak két páncélvonatát tudta elküldeni, a többit a csabai proletárok szervezőkészségére kellett bíznia. A félrevert haranggal és szirénával gyorsan riasztott lakosságból a hír elterjedése után azonnal jelentkező vörösőröket és munkásokat a laktanyában rövid másfél óra alatt felfegyverezték, csatlakozott hozzájuk mintegy 35 aradi menekült vasúti vörösőr, számos csabai vasúti vörösőr és 40 Erdélyből menekült csendőr, akik éppen a csabai állomáson táboroztak.
Egy volt százados - Wagner Gyulai - irányításával mintegy 150-en - egyes szerzők szerint 400 - 450-en - külön szerelvénnyel mentek ki reggel hét óra körül, a két páncélvonat kíséretében, a franciákon való gyors rajtaütés színhelyéül legalkalmasabbnak tartott gerendási (a mai telekgerendási) vasútállomásra, amely Békéscsabától 11 kilométerre esik. Az állomástól mintegy 100 méterre, Orosháza felé, a katonák rajvonalba fejlődve beásták magukat a töltés két oldalán, a két páncélvonat pedig a fővágány melletti két sínpáron állt fel. A délelőtt 10 - 11 óra között Szeged felől befutó szerelvényen nyugodtan üldögélő franciákat az állomáshoz érve meglepte a vörösőrök riasztólövése, a páncélvonatok láttán ellenállás nélkül megadták magukat. Fegyvereiket a vöröskatonák birtokba vették és a foglyokkal együtt déltájon diadallal hozták be Csabára, ahol az állomás előtt nagy tömeg várakozott rájuk.
A SIKERES akciót végrehajtó vörösőrök és munkások köszöntése után a csabai direktórium nevében egy tanítónő francia nyelvű beszédet intézett a foglyokhoz. Ebben felvilágosította őket, hogy az országban a proletárhatalom győzött, s testvérként fogadja mindazokat, akik a kapitalizmussal szembefordulva felismerik, hol a helyük. A fogoly franciákat néhány napig vasúti kocsikban a csabai állomáson őrizték, majd Szolnokra vitték. Sajnos, az antant diplomáciai nyomására egy hét múlva Szolnokról Aradra vitték őket, vissza kellett adni a tőlük zsákmányolt fegyvereket s igen jelentős összegű kártérítést is kellett fizetni. Mindez azonban semmit sem von le a felfegyverzett csabai proletárok, vörösőrök bravúros tettének értékéből.
Különösen jelentős és nagy horderejű vonása volt - ezt még az ellenforradalmi helyi krónikásai is elismeri -, hogy ez a győzelem a március 21-e után közvetlenül még nagy számban levő ingadozó elemek előtt bebizonyította a munkáshatalom erejét, ütőképességét, s ezzel a tömegek rokonszenvét, támogatását egycsapásra megnyerte. Sokakban eloszlatta a fényesen sikerült telekgerendási akció a kitűnően felszerelt franciák iránt meglevő félelmet, és önbizalmat adott a Vörös Hadsereg születőben levő viharsarki egységeinek is.
Mint láttuk, a Tanácsköztársaság kikiáltásának időpontjában, a szervezés kezdetén álló 6. hadosztály igen csekély, mindössze körülbelül hat századnyi erővel biztosította a demarkációs vonal mintegy 200 kilométeres szakaszát A gyors toborzás eredményeként április első napjaira a vonalvédő egységek létszáma megháromszorozódott. A hadosztály április elején kiadott általános irányelvei szerint a Marostól északra fekvő területeken minden erővel ellent kell állni az antant esetleges támadásának, lépésről lépésre hátrálva, az átjáróknál, hidaknál szívósan védekezve. Az elgondolás szerint a Fehér-Körös mentétől a Tiszáig Gyomát, Köröstarcsát, Békést Dobozt, Gyulát Kisjenőt, Sikulát, Borosjenőt és Bokszeget főbb ellenállási pontokként akarták kiépíteni az ellenség átkelésének megakadályozására, lelassítására.
Ez a célkitűzés abból a reális felismerésből fakadt, hogy erőteljesebb antant támadást a hiányos létszámú, rosszul felszerelt hadosztály nem képes visszaverni, ugyanakkor a proletárhatalom szempontjából létkérdés az időnyerés folyamatban levő toborzáshoz és anyagi felszereléshez. Nagy problémát jelentett hogy a semlegesnek nyilvánított övezet körül jelentős bizonytalanság uralkodott, egyik fél sem tartotta meg teljes pontossággal.
Forrás: Békés Megyei Népújság, 1969. április 9.
