A kormányzati ocsmány militarizmusnak már közvetlen áldozata is van.

Egy fiatal irodista hölgy mindkét kezét elvesztette egy olyan gránátrobbanásos balesetben, amelynek nem szabadott volna megtörténni.

Nem technikailag, hisz az ördög nem alszik. Egyszerűen nem kellett volna olyan ocsmány militarista rendszert építeni, ahol az irodista kisasszonyok éles gránátot kaphatnak a kezükbe egy kiképzési rendezvény keretein belül.

(A honvédelmi miniszter persze még a helyén van.)

A kormányzati militarista őrület legújabb vívmánya, hogy van már olyan gimnázium, ahova, ha a fiatalok nem kerülnek be, mert lecsúsznak a ponthatárról, akkor azt javasolják nekik, hogy jelöljék meg inkább a honvéd-kadet szakot, mert oda kevesebb a ponthatár.

Az egész egy fiaskóval kezdődött (miért működne bármi is zökkenőmentesen ebben az országban?). Budapesti gimnáziumok szembesültek azzal a problémával, hogy az ajánlott minimumponthatárokról kiderültek, hogy valójában kötelezőek. (Ez még mindig nem olyan blama, hogy a miniszterelnök nem érti magyar szavak jelentését, és a gránátbalesetet elszenvedett hölgyet „hősnek” nevezte). Mikor az ajánlott szó kötelezőre változott, sok diák elutasítást kapott.

Semmi probléma. A Weöres Sándor Gimnázium (a névadó forog a sírjában) már jelezte, hogy a honvéd-kadet szak megjelölhető az elutasított diákok számára. Ide nemcsak nem alacsonyabb a ponthatár, de nincs is minimum.

Akkor álljon most itt tanulságul Weöres Sándor véleménye:

„A társadalmi és gazdasági egyensúly egyre kényesebbé válik: mind-több a rendelet, megszűkítés, bűntetés; nemsokára a nép jobban fog irtózni a békétől, mint a háborútól; végül az egyensúlyt állandó hadiállapottal kell fönntartani. Megkezdődik az a háború, melyben a győzelmi szándék csak a múlttól örökölt szólam; az igazi, titkos cél a háború tovább-vonszolása: egyik harcolófél se meri vállalni azt a gazdasági gordiusi-csomót, amit a béke jelentene. Majd örül, aki katona lehet, mert jobb az ellátása és nagyobb a biztonsága, mint a lakosságé; s igyekszik a harctérre kerülni, mert ott igérkezik az elérhető legnagyobb szabadság. Nem a béke lesz a rend, nem a háború lesz a zűrzavar, hanem megfordítva; ez lesz az állandó háború kora. Nem egy mozzanata a fordított sakkhoz fog hasonlítani, ahol az nyer, akinek minden bábját kiütötték. Ez az állapot részben már elérkezett. Most rövid, derűs időszak következik, de ez csak a hosszú telet megelőző csali napsütés, vénasszonyok nyara. Harminc esztendő sem telik el és megkezdődik az a korszak, mikor nem az ember vezeti a háborút, hanem a háború az embert.”

(Weöres Sándor: A teljesség felé (részlet) 1945)