Világháborús helyzet van, mi sem természetesebb hát, mint hogy a tehetséges magyar elit ismét helyezkedik.
Természetesen ismét a nyertesekhez akar csatlakozni, és ugyancsak természetes, hogy a történet végén a vesztes oldalon találja majd magát.
Van ebben valami sorsszerű, valami nagyon magyar, valami önsorsrontó, mely talán a néplélekből fakad, - örök álmodozásainkból, a „mindigjólkelljárni”, meg a „szerezni kell, ha addig élünk is” ősi magyar szemléletéből.
A tanulásra való képtelenségünkből, a lelke mélyén az utolsó proliban, a nincstelen, tehéntrágyás sarkú paraszt kikupálódott dédunokájában élő revansvágyból, a butaságunkból.
Merthogy a közmondás szerint más kárán tanul az okos, de mi még a saját kárunkból sem tudunk tanulni.
Most ismét felködlik az országgyarapítás esetleges lehetősége, és bár kimondani kevesek merik, de működésbe lépnek hullarabló ösztöneink, bár nem kizárt, hogy rosszabbul jövünk ki ebből a helyzetből, mint legutóbb.
Akkor megúsztuk párszázezer halottal, erre lehet, rámegy az államiságunk is.


Forrong a világ, eljött az újraosztás ideje, és ez soha nem megy békés úton.
Még ha valamilyen szerencse folytán Trump lenne az USA Gorbacsovja, akkor sem, mert tőlünk nyugatabbra az elit hozzászokott, hogy ő a világ ura, de legalábbis annak első helyettese, és képtelen magában megfékezni és lassan átértékelni a fehér ember gőgjét, a gyarmattartó lenézését az uralma alá hajtott bennszülöttekkel szemben.
És igen, mi is úgy viselkedünk, mintha tagja lennénk a klubnak, pedig mi is bennszülöttek vagyunk, hiszen földrajzi ismereteinkkel ellentétben Európa határa a Lajtánál húzódik, miként ezt Metternich(?) is mondta.
A rendszerváltás táján együtt dolgoztam angol befektető-jelöltekkel, hát, ami azt illeti igen kiábrándító volt.
Viszont, - tetszik, nem tetszik, vége van az egypólusú világrendnek, vége van Amerika kizárólagos hatalmának, újra kell osztani a világot
Csúnyán hangzik?
Persze, hiszen a mi álomvilágunkba, melyben tapogatózva botorkálunk, ilyen durva dolgok nem férnek bele.


Ebben a világban a népek önrendelkezési joguk alapján jelölik ki földrajzi határaikat, nyersanyagaikat, energiahordozóikat békés kereskedelem útján szerzik be, szimpátia-alapon barátkoznak, az erősebb megvédi a gyengét és a király a szegény juhászbojtárhoz adja legkisebb lányát, Piroska meg megeszi a farkast.
Lószart Mama, hogy a váteszt idézzem, aki mostanában úgy viselkedik, mint vasorrú bába a mágneses viharban, és aki szintúgy ábrándjai áldozata, mint az ország.
Most kemény idők jönnek, és adjunk hálát az Úrnak, ha megússzuk elpárolgás nélkül.
Sokan azt gondolják, hogy itt az oroszok harácsolásáról van szó, Putyint el kell verni és akkor jön majd a fincsi, de ez óriási tévedés.
Oroszország a saját érdekeit védi, és képes is rá, de aki csak ezt látja, az vaksi.
A jelenlegi helyzet mögött egy türelmes sárkány lövell ki orrlyukaiból némi kénköves lángot, - egyelőre visszafogott, mert kereskedelmi érdekei ezt kívánják.
Azért ne legyen kétséges, ha szükséges, keményebb is tud lenni, és ha Tajvan ügyében nem tudják a dolgot leboltolni Amerikával, akkor arrafelé még csúnya dolgok eshetnek.
És akkor még nem is esett szó a másfél milliárd lenézett indiairól, akik nincsenek oda hajdani gyarmattartóikért, de annak utódcégéért sem.
A BRICS  jól mutatja, hogy a világ nagy országai egyre elégedetlenebbek az USA neokolonializmusával, a dollár uralmával és a gyakran a pofátlanságig menő agresszivitásával, a világ csendőrének saját érdekeit előtérbe helyező szerepével.
Az épeszű politikusok tudják, hogy az arab tavasz az arab olajról szólt, hogy ahol nincs gazdasági érdeke, ott az USA nem törődik sem a demokráciával, sem a diktátorral, sem a gyilkosságokkal, sem a gyermekmunkával – érdektelen.

Hogy mit tehet egy ilyen hangyapöcsnyi kis ország egy szavlejárt félszigeten, mely beképzelten földrésszé nyilvánította magát – nehéz kérdés.
Mindenesetre álmokat nem kergethet, nem tehet szélsőséges nyilatkozatokat és nem szegődhet be az éledező revansisták táborába.
Egy ilyen kis országoknak barátokat kellene gyűjteni, el kellene kerülni a konfrontációt a hatalmasokkal, és nem belemenekülni álomvilágokba.
Lehet itt számolgatni, hogy az USA-nak mennyivel több nyílpuskája van, mint az oroszoknak, hogy a NATO olyan erős, hogy félkézzel eszi a nápolyit, de a perdöntő azért az atomtöltetek száma, amiből az oroszoknak bőven elégséges van, a kínaiaknak pedig egyre több.
Európának le kellene higgadnia, - nem lenne ártalmas világgá zavarni táposcsirkéit, akik úgy viszonyulnak Merkelhez, mint Lakihegy a Kilimandzsáróhoz.
Béke kell, a realitások alapján.
Hogy kinek és miért volt fontos a békés kereskedelmi kapcsolatok felrúgása, két semleges ország elkötelezése a NATO mellett- egyúttal atomrakéták célkeresztjébe helyezése- nagyjából tudható.
Hogy kiknek érdeke a béke, ha ránézünk gyermekeinkre, unokáinkra – az is nyilvánvaló.
Csak megjön az emberiség esze…


Vagy ez is az álomvilág része?

:O)))