Szaddam igen népszerű volt az Egyesült Államokban az Iránnal folytatott háború idején.
Kadhafi sátra az Elysée Palota kertjében volt felverve, mikor a francia érdek úgy kívánta, hogy aztán francia ejtőernyősök akciói juttassák el annak a teherautónak a platójára, melyen - mielőtt meggyilkolták - a líbiai hazafiak megerőszakolhatták.
Kádár hiába figyelmeztette többször, így  1968.as ágcsernyői találkozójukon is Dubceket saját tapasztalataira támaszkodva az ellenállás kilástalanságára, tudjuk, mi lett a vége.
Szerencsés nemzedék voltunk, megadatott nekünk, hogy egy darabig hihettünk az illúzióinknak és szent naivitással gondolkodhattunk igazságos és és békés társadalomra, szociális piacgazdaságra meg egyéb idétlenségekre.
Boldogan röhögtük ki Rákosi korának propagandáját, az "imprilizmusról" szóló beszédeket, leányos túlzásnak vélve a kapitalizmus természetéről szóló leírásokat.
Nagyon népszerű volt egy időben a kívánság, hogy  jöjjön már a karvalytőke, jól zsákmányoljon ki, csak fizessen meg jól.
Aztán jött, és jól kizsákmányolt, és vagy megfizetett, vagy nem, de akkor már semmit sem tudtál tenni, jogok - rosszabb esetben munkahely nélkül, várólistákon tengetted az életed.
És most megjött a valóság, és jól pofánvágott. 
Nem lacafacázott, nem törődött magasztos érzelmeiddel, illúzióiddal, hiteddel abban, hogy a világ jókra és rosszakra osztható, jött a jó és adott két-három jó nagy pofont.

Ideje volt, így legalább megtanulhattad, hogy a világot az érdek kormányozza és semmi más, és csak akkor hidd el, ha valami pozitív változást akarsz érzékelni, ha mazochista vagy, és élvezeted leled a sorozatos csalódásokban.
Ez ugyanis kapitalizmus, és a kapitalizmus a versenynek nevezett önzésen alapuló társadalom, melyen leginkább azok nyernek, akik magára a nyereségre már nincsenek is rászorulva, de saját egojuk nagyságát a birtokolt javakon mérik.
Ez kapitalizmus, ahol a profit utáni hajsza mindent felülír, ahol - ahogy mondani szokták - ember embernek farkasa, bár a farkas csak akkor öl, ha éhes és nem halmoz fel ötezer döglött bárányt a kerekerdő csak számára elkülönített sarkában, hadd lássa mindenki, hogy mekkora hatalma is van.
Ez kapitalizmus, ahol megszűnik a jog, mert azt a te kordában tartásodra találták ki, megszűnik az erkölcs, a pap néha pedofil.. 
A hatalom nélküli rendezőt itt halálba lehet kergetni egy karriervadász cábár kurva húsz évvel ezelőtti történetére hivatkozva, míg a világ legnagyobb gazdaságának vezetője az Orális Irodában szopat, és a haja szála sem görbül.
Ez kapitalizmus, ahol megszűnik barátság, szolidaritás egymással, az elesettekkel, ahol komolyan felvetődhet, hogy az özvegy a saját hátán cipelje társát a sajátkezűleg kiásott sírig, hogy belapátolhassa.

Ez kapitalizmus, ahol gyermekek százezrei éheznek, fáznak az otthonukban, mert az apjuk éppen büntetését tölti, melyet egy kivágott értéktelen fa után varrtak a nyakába, és a gyerek meg még kicsi, nem tudja felemelni a baltát.
De talán jobb is, mert az intézkedő rendőr fegyvert látna benne, és lepuffantaná.
Ez kapitalizmus, ahol addig van értéked, míg fiatal vagy, de ha elmúltál ötven, akkor mehetsz a levesbe, nincs sok helyed a munkaerőpiacon, mert már túl sokat kellene fizetni a felhalmozott tapasztalataidért, a tudásodért,- majd jön egy fiatal és megcsinálja feleannyiért.
Ez kapitalizmus, ahol ma a migránsokat gyűlölik, tegnap a cigányokat gyűlölték, tegnapelőtt a kisujjukat se mozdították a halálba menetelő zsidókért, előtte meg lenézték a svábot, a tótot, a szőröstalpú románt, a labancot, a muszkát, mert ezt a társadalmat az emberek egymás elleni gyűlölete tartja fenn, így nem kell félni, hogy felismerik a közös ellenséget.

És a legszomorúbb az egészben, hogy - bár megtapasztaltad, hogy van jobb is - mégis bedőlsz a hazugságnak, hogy ez a társadalmi berendezkedés örök.
Hát nem az, de ez csak akkor derül majd ki, ha a világ először tömbösödik, ezt hívhatjuk akár  egyszerűen imperializmusnak is, majd egyszer egyetlen társadalmi rendben egyesül.
És lehet, hogy az egy szabályozott és korlátozott diktatúra lesz, mert az ember önmagától nem válik jobbá, arra kényszeríteni is kell.
Fene tudja, milyen társadalom lesz az, de az biztos, hogy nem kapitalizmus, hanem közösségi tulajdonon és szolidaritáson alapuló szervezet, kőkemény szabályokkal, mert az ember génjeiben hordja az önzést, nagyravágyást.
Ma láthatjuk, hogy hogy működik a világ, és csak remélni merjük, hogy az átlagember túléli ezt a helyzetet.
Pedig nem is ez a legveszélyesebb, mert ezt legalább látja, de a klímaváltozás, a robotok és a mesterséges intelligencia által okozott változások ma még nem is láthatók, egy afrikai népességrobbanás következményei se érdekelnek jóformás senkit, és mi lesz, ha a XXII. század indiai embereinek milliárdjai elkezdenek úgy viselkedni a kaukázusi típusú emberrel, mint mi viselkedünk a cigányokkal?
Mi lesz, ha fegyver lesz dögivel, de nem lesz ivóvíz?
Mi lesz, ha már mindent megmérgeztünk magunk körül, ha a szemétsziget belepi az óceánt?
Hogy ez már nem a mi bajunk?
Lehet, de az ükunokáink gyermekei, unokái meg fogják taposni a sírunkat, lehet, le is köpik, mert a Föld tönkretétele az utolsó kétszáz évhez köthető - no, meg a kapitalizmushoz.


Hogy mi vár az emberre a következő száz évben?
Senki sem tudja, de a klasszikusok megírták, hogy a termelőerők, a technika fejlődése fényévekkel megelőzi az emberi tudat fejlődését, e tekintetben pedig nem a klasszikus parlamentáris demokrácia tűnik optimális társadalomnak.
A világ pedig nem a vágyálmok alapján fejlődik. 
Mindenesetre sokat nem adnék egy beszélgetésért az ükunokám ükunokájával, bár az is lehet, hogy hirtelen felindulásában azonnal agyonverne.
Persze az is egy vélemény lenne...

:O)))