Gyurcsány már megint rávert egy kört Orbánra.
Míg az ártány eddig csak egyetlen világhatalom ellensége volt, - az se volt világhatalom, csak Európa -, Gyurcsány most bebizonyította: ő korszakos politikus.
Ő  képes egyszerre két, sőt három világhatalmat is olyan helyzetbe hozni, hogy ha egyszer valami csoda folytán még vezető pozícióba kerülne, és bármilyen okból valamelyikük segítségére szorulna, hát mindegyik az ő bánatos seggét rugdalná.
Rónai Egonnál volt vendég, sok okosat mondott, sok olyat, amivel egyet lehet érteni, de - sajnos - olyasmiket is, amivel egyet lehet érteni, de az ő pozíciójában nem szabad kimondani, és olyat is, mellyel nem lehet egyetérteni. 
Általában a belpolitikai helyzet értékelése az, mely leginkább tükrözi a realitásokat, de ugyancsak ez az a terület, ahol a kérdésekre rendre rossz válaszokat ad.

Külpolitika ellen pedig be van oltva.
Míg a felkészülés során ellenfele Machiavellit, Hitlert, Sztálint, Lenint és Churchillt olvas, ő valószínűleg a Micimackót cserélgeti Fukuyamával és Giddenssel, ami a gyakorlati feladatok tervezésénél - lássuk be - hátrányos helyzetbe hozza.
Mintha a gazella a hiénával folytatott párbeszéd előtt a pillangó röptét tanulmányozná.
Alacsony képzettségű bérrabszolgaként nem fogod tudni megfőzni a vacsorát hat éhező gyermekednek egy három Michelin csillagos szakács könyvéből, elő kell venni a Praktikus, olcsó konyha című szakácskönyvet, azt kell böngészni.

Természetesen az ember nem mondhat le magasztos eszméiről, hacsak nem politikus.
Emberileg teljességgel érthető, ha valaki, aki kutyát ajándékozott Putyinnak, aki Moszkvában együtt vacsorázott vele és úgyszólván barátjának hitte, árulásként éli meg, amikor az keblére öleli a kígyót -  hacsak nem politikus.
A politikus tudja, hogyha meg akarja valósítani a kívánatos társadalomról álmodott modellt, akkor ahhoz hatalom kell, a hatalmat pedig a legritkább esetben hozza el díszcsomagolásban a pőre őszinteség, ahhoz a társadalmat kell maga mögé állítani.
A társadalmat pedig érzelmileg lehet terelgetni, az eszmefuttatások a legritkább esetben érdeklik.
A magasztos eszméket a mocskos egyéni érdekekkel összeegyeztetve kell érvényre juttatni, nemzetiszínű mázzal leöntve, dicsérve a választó bölcsességét.

A politikus azt is tudja, mert már biztosan ezerszer olvasta, hogy egy országnak nincsenek barátai, mint ahogy ellenségei sincsenek, csak érdekei vannak.
Ha valaki egy nagyhatalom politikusa, akkor országára ez fokozottan igaz, és ha az adott nagyhatalom vezetője éppen országa érdekeit szolgálva választja szövetségesül helyiérdekű  politikusunk ellenfelét, akkor az nem kezdi el nyilvánosan szapulni, hanem lenyeli a békát.
Merthogy az élet nem áll meg, és lehet, hogy még szüksége  lesz egyszer a nagyhatalom vezető politikusának jóindulatú segítségére.
A blogger leírhatja, hogy a nagyhatalom vezetője gyilkos, de ha okos, akkor ilyen hülyeséget nem ír le, hacsak nem írja le ugyanezt Churchillről, Trumanról, Kennedyről, a Bush családról, és összes valaha létezett  ellenfelükről is, mert tudja, hogy a világ már csak ilyen, - ilyen volt évszázadokra visszamenőleg és ilyen lesz még egy darabig.
Ha kitör egy háború, egy politikus azt nem állóképként szemléli, hanem úgy, mint egy televíziós sorozatot.
Az értékelés előtt megnézi az előző rész tartalmát is és a történteket világpolitikai kontextusba helyezi.
Ha pedig a világ jelenlegi vezető hatalmának élére új vezető kerül, akkor erősen megválogatja szavait, mert egyrészt a kolostormalac jó tanácsot adott, mikor arra biztatta az üzletembereket, hogy ne azt nézzék, mit mond, hanem azt, hogy mit csinál, - hátha másnál is ezt kellene majd nézni.
Másrészt meg, ha az ország szénhidrogén-ellátása az előző két nagyhatalom valamelyikétől függ, de ma még nem tudhatjuk, hogy melyiktől, akkor a mi politikusunk tudja, hogy magasztos eszméit ki kellene nyomtatni, hogy fűteni lehessen velük, de akkor hamar vége lenne az erdőknek errefelé, mellesleg gyalogolhatnánk a munkahelyünkre. 
És legfőképpen a politikus tudja, hogy Európa nevű nagyhatalom nem létezik, nem is fog soha létrejönni Oroszország nélkül, - őt nem vezeti félre a játszótéren felépített deszkavár, bármennyire is szeret benne játszani.

Amúgy meg egy politikus - már ha komolyan veszi magát - nem követi el ugyanazt a hibát újra és újra.
Nem szövetkezik gyenge emberi minőségű politikai ellenfelekkel, nem adja meg azt az örömet senkinek, hogy elutasíthassa, megvárja, míg egy esetleges kormányalakításhoz pártja nélkülözhetetlenné válik. de még akkor is ezerszer meggondolja a dolgot.
Tanul a Karácsony, a Márki-Zay ügyből, a bolsevik típusú liberálisok zsigeri gyűlöletéből, a Fidesz által kreált pártok működéséből, és ha ütni kell, hát jó célt választva nagyot üt, mert a társadalom ebből ért.
Apukám építésvezető volt, azt tanította nekünk, hogy emberek irányításánál a követendő módszer az "egy ütés-egy simogatás" eljárása, és ez - úgy gondolom - társadalmi szinten is igaz.
És jól válogatja meg munkatársait.
A politikus tud hallgatni is, mert nehéz azt követni, aki számunkra kedvezőtlen dolgokat mond.
Nehéz azonosulni azzal a politikussal, aki Kádárral szemben Rákosi begyűjtési miniszterét sztárolja, aki beáll azok sorába, akik apáink és a mi nemzedékünk egész múltját kétségbe vonják, akik letagadják a szocialista kísérlet eredményeit és Kádár korát össze akarják mosni a sztálinizmussal.
Tetszik - nem tetszik, az a kor a mienk volt, a háború után apáink és mi építettük fel ezt az országot, és azoknak az ifjúkommunista funkcionáriusoknak a szájából, akik mindent annak a kornak köszönhetnek, kissé visszás a visszafelé mutogatás.
Vonatkozik ez az egyedülálló, fizikai munkás anya által felnevelt pápai gyerekre csakúgy, mint a faluszéli házból indult suttyóra.
De vonatkozik a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett múzeumigazgatóra éppúgy, mint a vállalati vezérigazgatóra, minisztériumi főtisztviselőkre, ügyvédekre, szochazás jogászokra, meg az egész undorító bagázsra, amelyik elfelejtette, hogy honnan jött, hogy kik teremtették meg azt az országot, melyből eddig éltek, melyet mára teljesen szétloptak.

Szóval, nem interjúkkal kellene most fényesre smirglizni a sz@rt, hanem elemezni, gondolkodni, türelmesen építkezni, és beletörődni bizonyos dolgokba, ezért kiválasztani és kinevelni a jövő  demokrata vezetőit, és képezni őket.
Sokan lenézik Orbánt, de ő már létrehozta a Fidesz médiabirodalmát, káderutánpótlás keltetőjét, a mi oldalunkon meg sehol semmi.
Volna feladat rendesen, csak csinálni kellene.
Nosza!


:O)))