Nyomtatás

Döbbenetes adatról beszélt Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamra elnöke:  évente 60 ezren halnak meg lyan betegségekben, amik elkerülhetők lettek volna. Ez a szám a háromszorosa az európai uniós átlagnak, de Csehországban is „csak” 40 ezer.

Ez a szám szerinte az életmódunkból is fakad (elhízás, dohányzás), de 20 ezer azoknak a haláleseteknek a száma, ami közvetlenül az egészségüggyel függ össze: hosszúak a várólisták, nem jutnak időben szűrővizsgálathoz az emberek.

A MOK elnöke azt is elmondta, hogy vannak olyan területek, amelyek jól működnek, de „a nagy egész nem áll össze”.

„Az orvosok jelentős része nem tudja azt mondani, hogy na most ezen a viziten minden rendben volt, minden betegút rendben van” – fogalmazott Álmos Péter, aki azt is hozzátette, hogy nyugaton is vannak problémák, ott is van várólista. Az egészségügy Álmos Péter szerint mindenhol kihívásokkal néz szembe, ami azért is van, mert robbanásszerű a fejlődés, ma már olyan betegségeket tudunk gyógyítani, amit 20-30 évvel ezelőtt nem tudtunk, és ez mind több pénzt, több embert igényel.

A Magyar Orvosi Kamara tüntetése március 8-án lesz Budapest belvárosában, de Álmos Péter egyelőre több részletet nem árult el a demonstrációról.

(Nem ártana, ha végre mindenki tudná, amire évekkel ezelőtt figyelmeztetett Schirdewan európai parlamenti képviselő: 2011-2018-ig az Európai Bizottsàgtól 63 felhívás érkezett a kormányokhoz, hogy csökkentsék az egészségügyi kiadások mértékét és/vagy szervezzék ki vagy privatizálják az egészségügyi szolgáltatásokat  https://lemediapourtous.fr/la-commission-europeenne-a-demande-63-fois-aux-etats-de-reduire-les-depenses-de-sante-denonce-leurodepute-martin-schirdewan/ - Balmix szerk.)

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

szocikk.hu 2025-02-07  SZÓCIKK