Nyomtatás

Aszongya Magyar Bálint, akit a pedagógus szakmában Magyar-Történelem Bálintként emlegetnek, hogyaszongya: Mindenkinek kötelessége a Tisza Pártra és Magyar Péterre szavazni.

Először is, Magyar Bálintnak kötelessége lett volna úgy megszerveztetni az érettségi vizsgákat, hogy azok egyike ne az elmúlt 70 év legbotrányosabb érettségi eseménye legyen.

Aztán kötelessége lett volna úgy irányítani az oktatást, hogy miatta ne kelljen szívniuk a pedagógusok ezreinek, mert már kínunkban röhögtünk, hogy átlagosan háromhetente jelent meg egy-egy újabb rendelet, ami néha pont az ellenkezője volt az ugyancsak három héttel korábbinak.

Aztán kötelessége lett volna a Sulinet és a Sulinet+ program részeként nem kakaóbiztos számítógép-billentyűzetekre költenie a zsét, ezzel is gazdagítva Kóka János cimbijének már akkor is igen jelentős vagyonát - lásd Elender, amely érdekes módon minden pályázatot megnyert, még azokat is, amiket ki sem írtak. Iszonyat sok pénz lett ellopva. (Annak idején a néhai FIKSZ Rádióban erről szólt az egyik Hideg-meleg zuhanyrózsa című reggeli műsor.)

Aztán, miután elmenekült az SZDSZ nevű süllyedő hajóról, cserben hagyva segítségre szoruló párttársait, és kitalált magának egy újabb liberális pártot, kötelessége lett volna ezt a pártot megszerveznie. Jelentkezzen, aki a neten való keresgélés nélkül tudja eme párt nevét!

Magyar Bálint a liberális elit részeként nincs egyedül. A hisztérikus Kéri László és neje, Petsching Zita kezdte a sort - tudjuk, milyen szerepük volt a Fidesz korai szakaszában. Aztán bejelentkezett Majtényi László is, aki még mindig köztársasági elnöki ambíciókat dédelget. Vagy itt van Bruck András, aki szerint semmi értelme sincs az értékalapú politizálásnak - nyilván tanulmányozta a weimari Németország-beli nagytőkés liberális elit azonos álláspontját, amellyel indokolták Adolf támogatását. Azt gondolták, hogy majd Adolf meghálálja nekik zsíros megrendelésekkel - majd egy napon Auschwitzban ébredtek. Jelzem, a magyar liberálisoknak mostani, ezen része meg se mukkant Auschwitz felszabadulásának 80. évfordulója alkalmából. Nem ritkaság a jobbra masírozás bizonyos liberális körökben - emlékezzünk csak, amikor a mindig következetes Tölgyesy Péter a Fideszben talált jól fizető otthonra.

Hozzáteszem rögtön, hogy az én liberális ismerőseim többsége nem ilyen. Persze, az is lehet, hogy ők nem liberálisok. A népszerűbbek közül azért azt nem gondolom, hogy Bauer Tamás nem liberális, sőt, nagyon is az, de a Magyar Bálint-félékkel ellentétben nem tagadja meg Gyurcsány Ferencet, akit - ellentétben Magyar Bálinttal - sokszor, élesen, nyilvánosan is bírált, amikor nem értett egyet vele.

Nem szoktam túl gyakran utalni arra, hogy kinek mik voltak a felmenői, de ha Magyar Bálintnak, aki anyai ágon zsidó származású, nem ugrik be valami rettenet arról, hogy a névrokona a Dunába lökné emberek egy csoportját, akkor ott nagy a baj.

Akkora a baj, hogy Magyar Bálint nem fogja föl, hogy nem csupán nem tanügyi miniszter már jó ideje, de még gyalog tanító néni sem, tehát hiába hablatyol, hogy kinek mi a kötelessége, még egy intőt se adhat, ha valaki nem engedelmeskedik neki.

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Csk. P. 2025-02-01  facebook-oldal