A februári náci rendezvények központi eseménye a náci emléktúra – „kitörés-túra”. Szervezői nem csak a magyar kormány legfelsőbb köreihez kapcsolódnak szorosan, de a náci mozgalomhoz is.
A csoportképen a következők láthatók:
A kép jobbszélen Moys Zoltán.
Apósa Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Cége a Dextramedia kft, mely televiziós nacionalista propagandafilmek készítésére 2011-2020 között az állami tv-társaságtól (MTVA) 772 millió forint értékben kapott megrendelést. 2023-ban 230 millió értékben dolgoztak az MTVA-nak. A cég nettó árbevétele 2023-ban 240 millió forint volt. A náci emléktúrát szervező csoport 2023-ban 70 milliót kapott az államtól turistaház építésére, emellett még 85 milliót egyéb támogatásként. Abban az évben Moys és szervezőtársa, Kenyeres Oszkár megkapta a magas állami kitüntetést, a lovagkeresztet. Egyesületük szervez Horthy-emléktúrát is. Moys a színházművészeti egyetem tanári karának kirúgása óta az SZFE tanára. Az ő IP címéről működik a Hatvannégy Vármegye, a Nemzeti Front, Torockai László és mások honlapjai. Moys vezette az elnöki kegyelemmel szabadult náci terrorista „Budaházy” lovát a börtön előtt, annak kiszabadulása után.
Moys így nyilatkozott a náci birodalom érdekében a fővárost leromboltató, a nyilasok tömeggyilkosságait lehetővé tevő hadseregről: „A Kitörés emléktúrával emléket szeretnénk állítani azoknak a magyar és sok más nemzetbeli hősöknek, akik Budapest, Magyarország, s egész Európa védelmében ontották a vérüket.” Politikai nézeteit így foglalta össze: „Nem hiszek a demokráciában.” A náci birodalom katonáira, az SS-re és a nyilaskeresztes fegyveresekre utalva így nyilatkozott: „Dicsőség a hősöknek!”
Középen Alkay Zsolt.
Alkay a nyilaskeresztes „Magyar-nemzeti-arcvonal” aktivistájaként a februári náci megemlékezések egyik elindítója volt 1997-ben. Szervezetét az évtizedekig náci kiképzőközpontot működtető Győrkös István vezette, aki 2019 óta rendőrgyilkosságért elítélve tölti életfogytiglani börtönbüntetését. Miután a hatóság többször is betiltotta a náci demonstrációt, ő kezdte el szervezni a fedőeseményt, a túrát. Jelenleg is szerveznek kisebb náci túrákat, illetve hadisírok gondozásával foglalkozik. A nyilaskeresztes aktivista így nyilatkozott: „Soha, semmilyen politikai cél nem vezérelt.„
A harmadik a képen Lipták Tamás.
Lipták a nyilaskeresztes „legiohungaria” propagandafelelőse. Lelátói tevékenységével már több zártkapus meccset „intézett” a magyar válogatottnak. 2023-ban ő jelentette be a náci megemlékezést, de azt a hatóságok betiltották. A rendőrségen Lipták először kijelentette, hogy nem tagja semmilyen „szélsőséges nézeteket valló szervezetnek”, továbbá azt, hogy a rendezvénye nem kapcsolódik a náci megemlékezéshez, a „becsület-napjához”. Ezután bejelentette a „legio-hungaria” „becsület-napi” rendezvényét. Lipták a „mi-hazánk” párt online magazinja, a „magyar-jelen” egyik szerkesztője. A magazin támogatói: Miniszterelnökség, Nemzeti Együttműködési Alap, Magyar Falu Program.
A többi képen: Lipták telegram-csatornáján egy bejegyzés 2022. áprilisában.