Nyomtatás

Olvasom az újságokban, hogy a városvezetés hozzájárult egy segélyszervezet működéséhez és segíti annak munkáját két épület átadásával, az egyik épület ingyenes bérbeadásával a másikat pedig a volt Klauzál utcai postát rezsifizetési kötelezettség mellett lényegében szintén ingyen.

Ez nemes gesztus mind a város mind az üzemeltető részéről. Fontos ezt leírni még az elején, nehogy valaki úgy olvassa, hogy én bármiben is elmarasztalnám az említett feleket vagy tevékenységüket. Nem fontos, de megemlítem, hogy én ott voltam azon az "utcafórumon", ahol Lázár János megígérte, hogy tavasszal, a jó idő beálltával a posta újra kinyit, igaz azt nem mondta melyik tavasszal .

Amiért írok, hhogy az a késői figyelmeztetés (volt korábbi is) a kapitalista múlt ismétli önmagát!

Miért mondom ezt? Nos azért mert volt még abban az "igen jó" Horthy rendszerben egy közmondásossá vált alak "Róbert bácsi", aki a fővárosban végezte tevékenységét ezreket etetve 1924-től kezdve 1930-ig. Ha valakinek a figyelmét elkerülné, abban a ma sok politikusnak követendő példaképül szolgáló rendszerben azért tömeges volt az éhezés még a fővárosban is !

Uraim, a munka jól halad, már megvannak a dúsgazdagok és az éhezők is, gyakorlatilag már csak egy kormányzó kell és kész a mű.

Remélem, boldogok akik ezt akarták?

De térjünk vissza "Róbert bácsira" - nos eddigi ismereteim szerint ő úgy jótékonykodott, hogy segítséget kért és kapott a gazdagoktól, hát honnan mástól. Adakozott a cél érdekében Horthy Miklósné is kerek ezer pengőt és "Róbert bácsi" jó szervező volt, gyűjtött ő többet is a "rászorulók" nevében.

"Róbert bácsi", eredeti nevén Feinsilber Róbert, jó kapitalista módjára azért "morzsákat" tett el magának is! Amikor 1930-ban gyanúsított lett "uzsorásként", a vagyonvizsgálat talált hét bérházat, két családi házat Budapesten és 150.000 pengőt Bécsben és 1.000,000 pengőt Londonban.

Ez is az kapitalizmus amit a magyar szavazók többsége kért, Megkaptuk.

Még egyszer mondom, sem az ide települő szervezet, sem a város tisztességes szándékát és céljait nem kérdőjelezem meg, csak azért írok erről, hogy vegyük már észre merre haladunk, gondolkodjunk valóban ez a jó nekünk .

Ide kívánkozik, hogy ma a "pénztelenség" kellős közepén amikor már el akarjuk adni a MÁV pályaudvarokat, akkor azért volt a minisztériumnak 200,000,000 forintja Horthy Miklós étkezőkocsijának felújítására!

Még annyit miért írtam azt, hogy "Róbert bácsi" közmondásos lett. Nos a "hivatásos" tarhálóknak mondtuk régen, "mi vagyok én, Róbert bácsi?" .

Mindenkinek jó erőt egészséget kívánok.

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Havránek Ferenc 2025-01-26  facebook-oldal