Nyomtatás

A hazai szélsőjobb orgazmikus kéjben tört ki, amikor meghallotta, hogy a magdeburgi karácsonyi vásár tömegébe belehajtott egy őrült.

Egyből iszlám terrorizmust kiáltottak – egy fideszes nagykutya szír elkövetőt emlegetett, még a „miniszterelnök” is kiposztolta, hogy Brüsszel ezt akarja Magyarországra kényszeríteni. Végre igazolva látták lassan egy évtizede tartó menekültellenes – mondjuk ki: újfasiszta – politikájukat. A Fidesz propagandasajtó már fel is készült, hogy új jelszót tűzzön zászlajára: Magdeburgot.

Aztán jött a feketeleves a tények makacs képében. Ennek ellenére a Magyar Nemzet oldalán mai napig fennvan a cikk, hogy muszlim hátterű, radikalizálódott migráns a tettes. Csak éppen a „muszlim háttér” azt jelenti, hogy a tettes muszlim volt nagyon régen, majd kiábrándult és megutálta saját vallását; a „radikalizálódó” azt jelenti, hogy az AfD, azaz Németország Jobbikhoz hasonló cukináci pártja felé vette az irányt és iszlámellenes kijelentéseket tett közzé a közösségi médiában; a „migráns pedig” azt jelenti, hogy lassan 20 éve él Németországban, ráadásul pszichiáter.

A Fidesz ismét óriási öngólt lőtt magának, és már ki is hátrált a dolog mögül. Egyszerűen egy szót sem írnak arról, hogy a terroristájuk épp velük szimpatizál, és a közösségi médiájában olyan gondolatok mennek, amik a Fidesz politikusai is szó szerint nyomnak nap mint nap. „Németországnak meg kell védenie a határait az illegális migrációval szemben”. Nem, ez nem Orbán Viktor oldalán jelent meg, hanem a tömeggyilkosén.

Mondani sem kell, hogy megint elég volt 2 nap a történet lecsengéséhez, még ha épp nem szélsőjobboldali AfD szimpatizáns lenne az illető, tele lenne vele az egész sajtó és közösségi média. Ez rendkívül jól beárazza a hazai jobboldal humanizmusát, és azt, mennyire is aggódnak az európai állampolgárokért. Ugyanaz történt, mint a bőnyi rendőrgyilkosság esetén, amely a legnagyobb fideszes menekültellenes propagandahadjárat kellős közepén történt, mikor minden jobbos dzsihádista terroristákkal riogatott, majd egy neonáci terrorista, a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője, gépkarabéllyal ölt meg egy magyar rendőrt. Ezt az esetet is a szőnyeg alá söpörték, kisebb csoda, hogy a Blikk bűnügyeket feltáró sorozatában pár napja épp téma volt.

A magdeburgi eset megint csak eklatáns példája a következőknek:

1, A jobboldal kéjesen várja, hogy ártatlanok halála igazolja a degenerált, emberellenes gyűlöletpolitikáját.

2, Nem restek arcátlanul hazudni, elferdíteni, majd eltussolni a médiájukban.

3, Az emberi élet és szenvedés számukra nem szent.

4, A szélsőjobboldali erőszak sokkal nagyobb fenyegetést jelent Európára és Magyarországra, mint – az amúgy szintén nem lekicsinylendő – iszlamofasiszta terrorizmus.

Az eset egy szintén nem mellőzendő tanulsága, hogy hiába lőtt magának borzasztó öngólt a Fidesz, nincs meccs, amelyben ez egy mainstream ellenzék számára bármiben előnyt biztosított volna. A fősodrú kamuellenzék ugyanis elvetette a háborúk, diktatúrák, klímakatasztrófák elől menekülő embertársaink iránti szolidaritást, és politikájában nyíltan hirdeti, hogy a „migráció” rossz és azt meg kell állítani, akár a Fidesz által propagandaokokból felhúzott határkerítésekkel. Ha az „ellenzék” baloldaliként, szolidárisként és antifasisztaként viselkedett volna, az elmúlt években számos alkalommal döfhetett volna a rezsim szívébe. Óriási demokratikus deficit, hogy az impotens és teljesen rossz politikai stratégiát hajszoló kapitalista ellenzék nem áll ellent a hazai fasizálódásnak, amelynek egyik sarrkallatos pontja a kormányzati „migráns”-propaganda.


Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2024-12-25  A MI IDÖNK