A Pál utcában Gerébnek építené a legmagasabb várat Janó, a szlovák származású senior security manager.
A  Fűvészkertben a  Pásztorok még jól fenékbe is rúgnák Nemecseket, mit izgágáskodik errefelé, és azonnal igya ki az összenemecsekezett vizet a medencéből!
Nosztalgiával emlékeznének azokra a daliás időkre, mikor még Áts Feri csajának férjeként Geréb velük járt einstandolni, - minden öt üveggolyóból egy az övé volt...
Hiába, no, változik a világ, s benne változunk mi is.
Gondolkodásunk rugalmasabb lett, a szar áruló ma pótolhatatlan szövetséges, vagy utolsó reményünk, a Messiás.
Hogy erről mit gondolnak a politikusok, az közömbös, ők általában azt gondolják, amiről azt hiszik, hogy az érdekeiket szolgálja, és már csak mikor a szájuk szélét nyaldossa a massza a pöcegödör mélyén, akkor kezdenek el - talán - gondolkodni rajta, hogy esetleg ők is hozhattak rossz döntéseket.
Például mikor a feleségüket bedobták a közösbe, és nem verték azonnal pofán azt, aki elárulta, mert itt még a jogos felháborodáson túl a házastárssal való szolidaritás hiánya is fájó.


Csodálkozni csak a választón csodálkozom.
Hát bizony, én már igen öreg vagyok, talán a gondolkodásom is, de azért annak idején, a szocializmus vérgőzös, kegyetlen esztendeiben mások voltak az erkölcsi követelmények.
Áruló akkor is volt, merthogy árulók mindig voltak és lesznek.
Az emberek egy része két forintért boldogan gyakja a kecskét Dorozsmáig, különösen, ha azt hiszi, hogy mások ezt nem veszik észre.
Ha még valamilyen formás ideológiát is mellé tud rendelni az árulásához, akkor hősies pofát vágva szembeköpi hajdani bajtársait, - hogy ne mondjam elvtársait -, mondván, éppen most jött el megvilágosodásának órája.
Anno volt még olyan fogalom is forgalomban, hogy betyárbecsület, de mint a Messiás példája mutatja, mára annak a fogalomnak is annyi.


Annak idején felettébb utáltuk az árulókat.
Állami és magánszinten is, merthogy jellemgyenge, szar alakoknak tartottuk őket - és joggal.
A követendő eljárás az volt, hogy ha lehetett felhasználtuk őket, de semmiképpen nem emeltük fel őket magunkhoz.
Állami szinten a titkosszolgálatok sokat tudnának mesélni ilyen emberekről, de bolondok lennének, hiszen ezzel a saját ügynökhálózatuk kiépítését akadályoznák.
Magánszinten meg majd mindegyikünk tudna mesélni olyan munkahelyi történetet, mely a kollektívával szembeforduló, kiközösített kollegákról szól.

Ma kissé más a világ, ma pragmatikusabbak vagyunk, a világ is gyorsabb lett, mi meg csak próbáljuk követni a sokszor nem is értett változásokat, az új fogalmakat, az új váteszeket, és forgunk körbe-körbe, mint majom farkán a stanicli.
Pedig nem ártana, ha erkölcsi elveink szilárdak lennének, talán jobban el tudnánk igazodni a világban.
Az áruló az áruló, akkor is, ha a másik oldal árulója. Erkölcsileg ugyanolyan bűn, mint a sajátjaink árulása. 
A Nagyurunk asztaláról csipegető Szocialista Nagyasszony ugyanolyan rongy jellem, mint a sajátjaival szembeforduló miniszter-férj, akiről csak a nagyonhülyék hiszik el, hogy felesége védelmében vette fel titokban magánbeszélgetéseiket.
Ez már önmagában is jellemhibára vall, ennekutána csak a választón lehet csodálkozni, hogy egy ilyen emberre bízná gyermekei, unokája jövőjét.
Igen, jobb politikai-gazdasági környezet kell, de ehhez értelmesebb választók kellenek, ők pedig csak akkor lesznek értelmesebbek, ha értelmes alternatívákat tudunk kínálni nekik.
Sajnos, ma olyan boltunk van, melyben nincs egy épkézláb kereskedő, és ahogy elnézem a helyzetet, darabideig nem is lesz.


Azért míg élünk - remélünk...
 

:O)))