Tibor a sofőr, készségesen segít a fene nagy és nehéz zsákokat berakni a busz hátuljába. Lekapcsoltuk a pótkocsit, hátha megússzuk anélkül. Mégis csak gyorsabban haladhat úgy a busz.
Aztán szállingóztak a többi utasok, Éva, Gyöngyi. Aztán a vendégek Gábor, Viktor és a lányok Enikő és Klára. Végszóra Jutka is befutott telis tele autóval.
Miután a HERMANOS vendégek rakományát a sportcuccokkal, meg sok egyéb hozottakat is beömlesztettük a busz farába, nem kis további harc árán a Jutka dolgai is bekerültek, míg végre szépen el is indultunk 7.10-kor. Első állomás Juliék lakhelye, ahol folytattuk a busz tömését. Julival volt még Gábor és Dalma, Juli barátnője. A zsákok itt is vártak már bennünket, hát ugye nem hagyhattuk ott, így mindent, az utolsó szuszig bele a buszba.
A busz mérete 13 + 1 fő. Így azért szerencsénk volt, hogy nem voltunk 13-an, mert maradt még hely fontos további áru felvételére. ugyanis drága barátaink Ildi és Géza szokásukhoz híven adományoztak gyönyörű almát és narancsot rekeszekben, no meg szép egészséges krumplit és hagymát. Mind ezt a nagybani piacon vettük fel a raktárból.
Ezzel is nagyon jó időt futottunk röviddel 8 után és akkor máris nyakunkba vettük a kilométereket egészen Farkaslyukig.
Tibor nagyon rendesen vezetett Gyöngyi társaságában elől a ’mitfahrer’ ülésen.

Éva a buszajtóra ügyelt a lábainál a gyümölcsös rekeszekkel, hátul meg a krumpliszsákok meg a hagyma került a szabad ülésre.
Azért útközben meg is álltunk szükségszerűen, bár a pofátlan reklám még ott is szembe néz az emberrel, ahol nagyon nem kéne,. Hogy hol? Hát a WC-n: 
Az időnk remek volt, a kilátást csak az ordas ’HÁBORÚ’ feliratú elrettentő hirdetőtáblák zavarták.

Micsoda otrombaság ily módon rettegésbe terelni az embereket. A machináció sikeres is volt – sajnos.

Hogy egy kicsit előkészüljön a társaság Farkaslyuk történetére, egy korábbi látogatásunk leírását olvasta Klári vagy Enikő.
A történetet hallgatva, ismét szomorúság töltött el, a visszahozhatatlan és szinte teljesen elpusztított virágzó múlttal kapcsolatban. Nem reménykedhetünk, hogy az elmúlt évek alatt bármi is jobbulást hozhatott ennek a településnek és környékének. A fénykornak szinte nyoma sem maradt. (linkek az összefoglaló végén)
A busz érezte a terhet amit cipelnie kellett. Egeren át lassan akár elsőre is megérkezhettünk volna, ha Tibor nem szalad túl a lefordulónál. Így hát egy kicsit jöttünk, mentünk, előre meg hátra (kicsit hosszabban) mire végre első célállomásunkba (bele)találtunk, Farkaslyukba .


Hát engem bizony elkapott a pityergés és szinte fojtogatott, ahogy közeledtünk a bánya bejáratához. Pedig az idő csodálatos volt, a fű zöldebb nem lehetett volna, a levegő tiszta és a madarak csicseregtek, a kutyák ugattak (már csak a békáim brekegése hiányzott otthonról). Élet tehát volt, és mégis az elmúlás uralta a tájat. 
A rács mögötti bányabejárat félelmetes hideget áraszott a sötét mélységből, bár akkor éppen ott, még jól is esett, mert azért elég meleg volt.

A környező épületek meséltek volna, de a homályos ablakok és a lehullott vakolat meg cserepek már nem tudták elmondani történetüket. Csak elképzelni lehetett, amikor itt még emberek jöttek-mentek, kémények füstöltek és mindenféle illatok keveredtek. 
Sikerült egy-két embert megszólítani és meséltetni… ami már egy új generáció, akik nem közvetlenül élték meg az akkori helyi történéseket. Csak a szüleiktől örökölt információ foszlányok maradtak meg bennük.
Egy másik ember meg, aki nem is helybéli, hanem csak őrködni jár oda még pár hónapig, aztán leteszi a lantot és irány Olaszország. Tele méreggel a magyar politikai rombolás és káosz végett, már a napokat számolja, mint a katonák leszereléshez közeledve.

Mindenki magába szívta az ott látottakat és ismét buszba szállva, Tibor belőtte Hétest a GPS-be ( az angol Global Positioning System, magyarul globális helymeghatározó rendszer rövidítése.)
Juditot is értesítettük, hogy indulunk, ez kb 12.30 lehetett. Hétes közel, így Judit tudott mozgósítani érkezésünkig segítséget a busz kirámolásához.

Minden alkalommal, amikor Hétes házainak szürke teteje felbukkan a zölddel sűrűn benőtt völgyecskében, az afrikai elefántcsorda jut eszembe, amikor szépen békésen legelik a fák koronáit.
Megérkeztünk sikeresen Hétesre és a Közösségi ház lábánál leparkolva kezdődött a vég nélküli kirámolás és cipelés mindent be a házba. Hát, nem volt kis feladat, de megoldottuk. Bravo J

Judit – a mi Gáborunk, meg a Hermannos Farkas Gábor, Éva – indul a kipakolás …

És a Merci fara -Judittal

A Hermanos Turcsik Viktor munkában
Welcome – a Hétesi Közösségi Házba J - Judit és Rita a gyerekekkel
Bent a lányok: Rita, Reni és Szabi megfőzték a lecsót és már körbe is ültük az asztalokat és éhesen neki estünk a finom kajának.
Szinte szégyelltem magam, ahogy körbe ugráltak bennünket, hogy jól érezzük magunkat.
Jó volt útközben a háznál Ilonával is találkozni, a lányok mamájával. Vittünk nekik egy kis személyes ajándékot. Ilonának bonbont, a papának meg egy box teát, Reni fiának Rikónak meg egy tábla csokit.

Judit szédületes nyugalmával mindenkivel, mindenkihez türelemmel beszélt és mutatta közben, hogy mi minden történt és történik folyamatosan még most is itt a házban és a ház körül.
Aztán a gyerekek is szállingóztak, de különböző ünnepségek miatt, közel nem volt annyi gyerek itt a házban, mint szokott. Akik viszont itt voltak, azok tündériek voltak. Beszélgettünk, kérdezgettük őket, meséltek, nevettünk.
Szóba került, hogy hogyan mennek iskolába, meg milyen messze van innen. Hát igen, gyalog mennek, korán bent kell lenni, ha esik, ha süt forrón a Nap. Aztán kérdezzük, hogy és mi van télen. Erre Kevin a kis kópé képével nagy komolyan mondja, hogy karácsony. LOL. Milyen igaza van, vágott az agya, ha nem is arra gondoltunk kérdésünkkrl.
Aztán a társaság egyik része gyalog, a másik része (jó magam is) autóval egy kis körsétát tettünk …

Judit megmutatta azt a bizonyos ’fürdőházat’, amit az a bizonyos aktívista csinált/csináltatott. Háááááát …. megint van miért szégyellni magam, hogy valaki mer ilyesmivel dicsekedni, vagy egyáltalán szóba hozni. Pedig csak kivűlről láttuk …
Megint csak az jön ki belőlem, hogy mit és hogyan lehet segíteni ilyen környezetben ennyi embernek. Persze, a #1.téma a pénz. De mi van a kik és hogyan csináljanak ilyen munkát. No persze az meg egyáltalán nem szép, hogy mi, illetve én nem csinálok semmit és nem vagyok ott. Tehát, tartani kell a számat és nem kritizálni. (de amikor olyan jó J)
Szóval visszaúton arra gondoltam, hogy egy jó szervezővel, aki jól tud tervezni, delegálni, egy olyan személy beszervezhetne szociológus, pedagógus, egészségügyis, etc hallgatókat, mesterek és ipari tanulók, akikkel váltakozó turnusban kitelepedve lehetne felhúzni egy projektet. Ehhez pályázni az EU-ba vagy más helyre. Valami olyasmit amit 2-3 éve terveztünk Románia-Szlovénia-Magyarország között.
Na de maradjunk még Hétesen és autózzunk tovább, egy kicsit a telepen túl. Csodálatos vidék amit újra és újra meg kell állapítanom. Az emberi rombolás és felelőtlenség viszont ide is bemerészkedett. Szemétlerakónak használják mások, akik autóval ide pofátlankodnak az éjszaka leple alatt.

Akik nem riadnak vissza kitenni újszülött kutyaalmot. Persze Ózd város az itteni cigányokat kárhoztatja a piszok, szemét-, sitt-lerakatok végett. Noch dazu állatkínzóknak is címkézik az itt lakókat, pedig nem ők tették ki a kutyakölyköket. Ők együtt élnek az állatokkal teljes harmóniában.
Innen aztán vissza a házba. A gyerekek már vártak bennünket, éppen ették a gyümölcsöt, és érdeklődtek, hogy akkor most mi legyen a következő lépés.


Kevin- Candy-Melodie-Rikó- Attika-Zolika a képen, játék közben.
Velünk volt az ’aszfaltújság’ és a gyerek-témásat kiterítettük az udvaron a gyerekek nagy örömére és elindult a játék. 5-6 gyerek és mi páran meg a házőrző kutya, így együtt jól elszórakoztunk. Jó ötlet volt elhozni az ’aszfaltújságot’, mert a gyerekek nagyon élvezték – no meg mi is.

A gyerekekkel olvastattuk a kérdéseket és körbe, mindegyik elgondolkodott a válaszokon. A legmeghatóbb volt, a kérdésre, hogy mi lenne a legnagyobb kívánsága, ha a családjukkal kapna mindenki FNA-t, hogy legyen fürdőszobájuk és fürödhessenek kádban. És az ilyen kívánságot a XXI-ik században kell hallanunk Európa (majdnem) szívében. Megdöbbentünk mi felnőttek ezen a válaszon ami a híd másik oldalán levő Budaörsön elképzelhetetlen lenne a hasonkorú gyerekeknél.

Valamikor aztán, úgy 4 óra felé, kezdtünk szedelődzködni. Talán úgy fél 5 felé aztán útra keltünk Eger felé irány vissza Budaörsre.
Az érzés, hogy a HERMANOSOKNAK is különös élményt adott ez az út, nem volt kétséges, de ez nekünk tagoknál sem volt másképpen.
Fárasztó nap volt, de jó érzéssel töltötten jöttünk haza. Mi, láttuk a különbséget a híd két végén, de nekünk nem kellett a másik végen maradni.
Aztán nagy valószínűséggel, ahogy mindenki hazaért, bement a fürdőszobájába és lemosta az út porát …
@@ @@ @@ @@
Az eseménnyel kapcsolatos információk
„AZ FNA NAGY LEHETŐSÉG A HELYI ÉS GLOBÁLIS PROBLÉMÁK MEGOLDÁSÁRA” címmel Kerekasztal beszélgetést szervezett Egyesületünk 2024.május 15. szerdán, délután 16.00 órakor a PostArt – Szalonban, Budaörsön.
Nagy köszönettel a Budaörsi Önkormányzatnak, hogy támogató pályázataival Egyesületünknek is lehetőséget ad évről évre, hogy ilyen és hasonló programokat szervezhessünk a Feltétel Nélküli Alapjövedelem népszerűsítése érdekében, mely nagy javulást hozhatna például az olyan helyzetben élőknek, mint az itt bemutatott látogatásunk Hétesen. A ’hídépítést folytatjuk’ !
A Kerekasztal remek előadók és gondosan összeállított témájának egyik résztvevője, Farkas Gábor - pszichopedagógus, szenzoros integrációs terapeuta, családi és iskolai mediátor a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskolából kollégáival, Turcsik Viktor igazgató, matematika – technika – erkölcstan szak; Bartók Enikő földrajz-rajz szak, munkaközösség-vezető;
Hoffmann Klára tanító, munkaközösség-vezető; szintén részt vettek a hétesi látogatáson. Külön köszönet támogatásukért. Nagyon reméljük, hogy kapcsolatunk a jövőben is fennmarad és tovább fejlődik.
A Kerekasztal témaköre:
1./ Mi a FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM és milyen szerepe
lesz a robotizáció és digitalizáció fejlődésével? - Hol érezhető már a
mindennapi életünkben
* BÜTTL FERENC - közgazdász, Fővárosi Szociális Közalapítvány
ügyvezető
2./ Mi a szolidaritás fontossága a FELTÉTEL NÉLKÜLI
ALAPJÖVEDELEM bevezetésében, a saját környezetünkben és az
Európai Unióban ? (Közös, kölcsönös kötelesség- és segítségvállalás,
összetartás, közösségvállalás)
* SOMI JUDIT - a Hétesi Közösségi Ház alapítója (Ózd); volt iskolai
igazgatóhelyettes, történelem-orosz szakos tanár.
* VÁGÓ CSABA Polgármesteri Kabinetvezető - Budaörs
* NAGY ESZTER - az Európai Föderalisták Uniója Magyarország-elnöke
3./ Milyen kísérlet lehetséges a FELTÉTEL NÉLKÜLI
ALAPJÖVEDELEM teljes bevezetése előtt? Például művészeknek
juttatandó FNA.
* MARIKOVSZKY ANDREA - képzőművész-tanár, feminista, aktivista,
a Women's International Leage for Peace and Freedom (WILPF) tagja.
Fő kutatási területe a társadalmi képzelet és jövőkép.
- Hogyan vélekednek a művészek erről a programról?
* SILYE ATTILA - Express Zenekar
* FRÖHLICH KRISTÓF - színész Latinovits Színház Budaörs
4./ Fontos lenne már az iskolákban is megismertetni a FELTÉTEL
NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM gondolatát a diákokkal.
* ERCSE KRISZTA - oktatáskutató; a Civil Közoktatási Platform
szóvivője
* FARKAS GÁBOR - pszichopedagógus, szenzoros integrációs
terapeuta, családi és iskolai mediátor -Budaörsi Herman Ottó Általános
Iskola.
Moderálás, összegezés és vita
* JÓZSA MÁRTA műsorszerkesztő, újságíró, Klubrádióban műsorai:
’Útszélen’ és ’Azt beszélik’
AZ FNA NAGY LEHETŐSÉG
*KEEP ON WALKING, KEEP ON TALKING*
@@ @@ @@ @@ @@
Farkaslyukkal kapcsolatos linkek:
//www.google.com/maps/search/Farkaslyuk+%C3%B6nkorm%C3%A1nyzat/@48.185852,20.3070238,1325m/data=!3m1!1e3?entry=ttu">https://www.google.com/maps/search/Farkaslyuk+%C3%B6nkorm%C3%A1nyzat/@48.185852,20.3070238,1325m/data=!3m1!1e3?entry=ttu
http://www.farkaslyuk.hu/hu/index.php
https://hu.wikipedia.org/wiki/Farkaslyuk
http://www.farkaslyuk.hu/hu/telepules.php
https://www.onkportal.hu/data/dokumentumok/dokumentumok/farkaslyuk_154.pdf
https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/elpusztultak-hegedus-zsuzsa-csibei-amiket-a-borsodi-szegenyeknek-osztott-90677
Hétessel kapcsolatos linkek
https://www.youtube.com/watch?v=xjl0gxSvk6s&t=14s
Az iparleépítés áldozatai
https://www.youtube.com/watch?v=fA52q-s4gEo
The "Wave" of the Hungarian Basic Income Welcomes You / A Magyar Alapjövedelem „Hulláma” Üdvözli Önt
//www.youtube.com/@fnaegyesulet8769">FNA Egyesület
2021. szept. 25.
The Hungarian Basic Income 'Wave' joins and sends its Greetings to the Participants of the 2nd International Basic Income March. / A Magyar Alapjövedelem 'Hullám' csatlakozik és üdvözletét küldi a 2-ik Nemzetközi Alapjövedelem Menet Résztvevőinek.
https://www.klubradio.hu/archivum/utszelen-2024-majus-16-csutortok-1500-41113
Útszélen I. rész -Józsa Márta műsora –Klubrádió
2024. május 16.
Havi kétszáz euró mindenkinek, függetlenül a szociális helyzetétől, születéstől halálig. Azért, hogy mindenkinek legyen annyi pénze, amennyiből enni, lakni, tanulni tud. Lehet, hogy abszurdan hangzik, de ha arra gondolunk, hogy előbb-utóbb a robotok keresik majd a pénzt, akkor mégiscsak elgondolkodtató. Meg akkor is, ha arra gondolunk, hogy tényleg fontos lenne az, hogy minden gyerek ehessen és tanulhasson, és egyáltalán: mindenkinek legyen lehetősége emberhez méltó életminőségre.
Akik hozzászóltak a kérdéshez:
Büttl Ferenc közgazdász, a Fővárosi Szociális Közalapítvány ügyvezetője
Somi Judit tanár, az egyik ózdi szegregátumban általa létrehozott Hétesi Közösségi Ház alapítója
Nagy Eszter, az Európai Föderalisták Uniója Magyarország elnöke
https://www.klubradio.hu/archivum/utszelen-2024-majus-23-csutortok-1500-41258
Útszélen II. rész - Józsa Márta műsora –Klubrádió
2024.május 23.
Művészek és az oktatással foglalkozók beszélgetése
Akik hozzászóltak:
Marikovszkij Andrea, Frőhlich Kristóf, Silye Attila
Vágó Csaba, Ercse Kriszta, Farkas Gábor


