Igen szomorú, hogy az iskolákban alig tanítanak valamit a pénzről, pedig ha valaminek, akkor az e téren való tisztánlátásnak már régóta sok-sok felnőtt venné hasznát. Tudás hiányában viszont ott tartunk, ahol, azaz úgy mímeljük a kapitalizmust, hogy annak üzemanyagáról gyakorlatilag semmit nem tudunk, legfeljebb irigykedünk, elfogadjuk, avagy büszkélkedünk.

Márpedig a pénz messze túlnőtt az eredeti ún. csereeszköz funkcióján, s ami a legfontosabb, a fedezetét is elveszítette. Ma már a pénzt sehol nem kötik semmilyen örök értékhez, hanem csak úgy van önmagában, ráadásul az államok “teremtik”’. Szó szerint. Leírnak egy papírra egy számot és egy megnevezést, s azt mondják, hogy ezért az ember kaphat valamit. Mi pedig elhisszük. Olyannyira elhisszük, hogy kultúránk egészét alárendeltük.

A problémáinkat csak fokozza, hogy ma már nem csupán az állam, de az egyes felhatalmazott bankok is teremthetnek pénzt. Ugyanis van náluk egy nagy adag olyan papír, amire az állam írt kisebb-nagyobb ígéreteket, a bankok pedig ennek többszörösét kitevő módon ígérgetnek tovább a gazdasági szereplőknek úgynevezett hitelek formájában. Ha kellene, akár állhatnák is a szavukat, hiszen egyszerre úgyse hívja vissza a maga pénzét az összes betétes, szóval mindig lesz náluk annyi, amennyivel hitelesíteni képesek magukat. A maga módján hazárdjáték az egész, de az ember van annyira vallásos hajlamú, hogy a trükkök százait képes mély hittel benyelni. Időnként persze ki-kivillan a lóláb, amit államcsődnek nevezünk, de ez inkább a fehér holló.

A lényeg az, hogy amikor a pénzünket betesszük a bankba, akkor nem csupán egy technikai műveletet végzünk, hanem egy igen komoly jogi lépést is, azaz az állam felénk szóló ígéretéről lemondunk a bank javára, s cserébe egy fecnit kapunk.

A pénz kezelésének a költségeit eredendően az állam vállalta magára, később azonban ennek egyre nagyobb részét tolta a bankokra. A bankok meg ránk, s ezért alakulhatott ki egy halom fura jelenség. Ilyen például az, amikor a betétünk nemhogy kamatozna, de még le is vonnak belőle kezelési költség címen, továbbá minden művelet mentén felmerülő kiadásokat szintén költség jogcímen az utolsó fillérig az ügyfelekre tolják. A bankok tulajdonképpen a költségeik áthárításából élnek, azaz ebből fizetik az alkalmazottaikat, a pöfeteg széházaikat stb. Aztán ami profitot a pénz forgatásából kihoznak, azt a tulajdonosok viszik haza. Nagyjából ez az alapképlet egyik oldala, az egyenlet értelme pedig az, hogy az állam a pénzteremtés minden gondját-baját evidens módon a bankokra, azok pedig az állam polgáraira hárítják.

Innentől kezdve talán jobban érthető, hogy miért is fizetünk pluszban a készpénzfelvételért, akár a bankautomatáknál, akár a bankok pénztáraiban. Magyarországon ez úgy néz ki, hogy havonta két alkalommal vehetünk fel “ingyenesen” készpénzt az automatákból, de legfeljebb 150 ezer forint értékig. E fölött viszont pörög az “óra” rendesen.

Ez csupán csepp a tengerben, hiszen költség címszó alatt egy átlagos magyar dolgozó évente nagyjából egy heti fizetését a bankoknál hagyja. Malenkíj robot, azaz kicsi munka, mondhatnánk, de az tény, hogy ezáltal a nemzet javainak 2 százaléka megy el a bankokra, csak úgy. Üzleti alapon persze jóval többet húznak le rólunk a bankok, most csak a költségáthárításaikról beszélünk.

Ebbe a ronda képbe matatott bele most az MSZP, amely törvénymódosítást kezdeményezett, hogy a havi 150 ezer forintos költségmentes készpénzfelvételi értékhatárt növeljük meg. Ha valóban baloldali álláspontból indulnánk ki, akkor a nagy egész egy apró részeként ennek is lenne értelme, csak hát a Magyar Országgyűlésben nincsenek baloldali politikusok. Ha lennének, akkor már hosszú évek óta ún. jegybanki számláinkról teljesíthetnénk az átutalásainkat, azaz teljesen költségmentessé válna a “készpénzforgalmunk” java része, s a kereskedelmi bankokat ezzel kényszeríthetnénk egy leszerényedett működésre. Baloldali politikusok már rég elintézték volna, hogy a jegybank uralja a készpénz-automatákat, amelyek igény esetén a többi bankot is kiszolgálhatnák. Ennek jegyében például minden településen kötelező lenne legalább egy ilyen gépet tartani. Ha már ezen az elven trafikok lehetnek, akkor – ugye – más is.

Ha baloldali politikusok is lennének a Magyar Országgyűlésben, akkor már rég napirenden lehetne a bankok rablókapitalizmusának felszámolása (pontosabban ilyesmi ki sem alakulhatott volna), amelynek eredményeként Magyarországon fizetjük a legtöbbet banki sarcok, azaz költségek címén, miközben itt igen gyenge lábakon állnak a pénzügyi szolgáltatások.

Nem véletlen, hogy Magyarországon volt a legnagyobb vérveszteség “devizahitel” címszó alatt, és az sem, hogy a legnagyobb itteni bank, az OTP durván akkora éves hasznot húz belőlünk, mint az EU által adott segély, ami most éppen javában szünetel.

bankski –