Nyomtatás

Azt, hogy ezt hány területen kamatoztatja a pedofilbotrányok és az infláció miatt kicsit megdőlt rezsim, már kifejtettük.

Újabb fejlemény azonban, hogy a köztársasági elnök is beszállt a buliba, és az utóbbi napokban rengeteg képet és tartalmat osztott meg a közösségi médiában, ami a hadsereggel kapcsolatos.

Végülis köztársasági elnöki minőségében ő a magyar hadsereg főparancsnoka is, minek is törődne olyan perifériás kérdésekkel most, mint a társadalmi nyomor, az infláció, Európa fasizálódása, amelynek ő is részese…

Inkább egyenruhát húz, és egy mesterlövész puskával céloz a kiváló minőségű sajtófotókon, meg persze együtt ebédel a katonákkal. Közben persze érkeznek ezek a militarizmusnak is parodisztikus képek és posztok a közösségi médiába és a lakájsajtóba.

A fasisztoid rezsim legújabb ütőkártyája ez a fajta militarizmus.

Nem is ez a lényeg ebben a történetben, hanem hogy ez a marketingszál, amit most elővettek és szőni kezdtek, a Rogán-féle propaganda minisztériumból ered! Ez azt jelenti, hogy a Fidesz-propaganda vezetői utasították (vagy legalábbis határozott javaslatban részesítették) a köztársasági elnököt, hogy bújjon egyenruhába és legyen részese a militarista bohózatnak, mely során terepszínű gyakorlóruhában csinál bolondot magából, és ezt ő el is vállalta!!!

Eklatáns példája ez – a pedofil bűnözők szabadon engedése után – annak, hogyan is kezeli a rezsim a saját köztársasági elnökeit. Megmutatja, hogy a köztársasági elnök pozíciója milyen szinten is helyezkedik el a rendszerben. Nem ott, ahol pl. a francia elnöké, aki megteheti, hogy nem a választást megnyerő baloldalt kérje fel kormányalakításra (mondjuk ez sem jobb!).

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2024-09-05  A MI IDÖNK