Az indok a felhalmozott adósság, ami azért keletkezett, mert a kormány nevű Orbánviktor nem fizette ki a járandóságukat, és a helyzet bizonytalanságának nem lehetett kitenni azt a hozzávetőleg kétszázötven gyereket, akik a megszüntetett intézményekben élték felhőtlen  gyermekkorukat.
Teremészetesen a gyerekeket szétszórják a lakhelyükhöz legközelebbi intézményekbe, ami különösen a hajléktalan óvoda esetében hangzik érdekesen - a székely viccre emlékeztetve kísértetiesen.
A viccben - hátában annak késével az apját kérdezi a székely,:
- Ez most vicc, vagy komoly?
- Komoly hát, feleli az apja.
- No, csak azért - mert viccnek durva lett volna!
Kétszázötven gyerek és fiatal, akikkel idáig törődött valaki.
Most majd jó lesz nekik, merthogy ezentúl nem törődik velük senki.
Idáig az oktatási intézmény alkalmazkodott hozzájuk, mostantól nekik kellene alkalmazkodniuk az intézményhez, és ez illúzió.
Például itt van mindjárt az étkezés kérdése, mert egy átlagos iskola az éhezésre nincs felkészítve.
Marie Antoinette elmés javaslata volt, mikor felvetették neki, hogy a népnek nincs kenyere - hát egyen kalácsot, így lelki szemeimmel szinte látom a kaviárt nagykanállal evő hajléktalan gyereket.
Aztán érdekes a személyi higiénia problematikája, mert akik az utcán laknak, azok általában akkor zuhanyoznak, ha esik, de akkor egyben ruhát is mosnak, és meg is szárítják.
És mindezt úgy, hogy le sem vetkőznek.
Akik ezidáig adományaikat tudták, hol adhatják le, hogy eljusson azokhoz, akik rászorulnak,most majd szaladgálhatnak kétszázötven felé...
Érdekes az oktatás kérdése is, hiszen akik az utcán élnek, nemigen tudnak tanulni, házi feladatot írni, és a szókincsük is leginkább a kötőszavakra és a műveltető módra terjed ki - mind a háromszáz szó.
És necces még az őket oktató pedagógusok, iskolatársaik és az egész társadalmi környezet hozzáállása is gondjaikhoz.
Szerintem nem kell két hét, és lesznek akik kiveszik gyermeküket a hajléktalanokat befogadó iskolákból, megszületik az első feljelentés, és mellé a gyerekek reakciója új társaik megérkezésére.
Szinte megjósolhatóa pedagógusok viselkedése is azokkal a gyermekekkel szemben, akik csak hátráltatják a munkát és ellopják a pedagógus sikerélményét.
A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni, és az áldozat egy életre szóló traumát szenvedhet el, pedig a kicsiket kigúnyolhatják majd társaik, imígyen szerettetve meg velük az iskolát.
Szabadság? Egyenlőség? Testvériség? 
Ugyan kérem, hol élünk?
Ez itt kérem a középkor, melyben a korlátlan hatalmú uralkodó azt, aki szemébe mondja az igazat ellehetetleníti, üldözi, éppen csak meg nem öleti, mert a piszkos munkát azért mással végezteti.
És az igazán elkeserítő az, hogy errefelé mindig vannak, akik szívesen rúgnak az elesettekbe, a kiszolgáltatottakba.
Fejtől bűzlik a hal, és ez az egész eset tanúságtétel a fej bűzére - de azért látnivaló: büdös ez az egész hal már.
A sors általában igazságos, és kiosztja mindenkinek, amit érdemel.
Csak ki kell várni.
Néha nagyon nehéz...