Kép: Budapest, Nemzeti Színház  Testek a háborúban: Terzopoulos, keményebb, mint Brecht Következő előadások: febr. 8., márc. 4. és 22.

Theodorosz Terzopulosz görög rendező Bertolt Brecht szakértője a hetvenes években a Berliner Ensemble-ban végezte képzésének egy részét, megismerkedett Helene Weigellel, és a száműzetésből való visszatérése után, 1977-ben, a mester utasításait szigorúan követve, első darabjaként Brecht Brotladenjét állította színpadra Szalonikiben. Idővel azonban ezek az irányelvek túl merevnek bizonyultak túlburjánzó kreativitásához - évekkel később, egy Fritz Raddatz-cal folytatott beszélgetésben Terzopoulos "apollóni" művészként jellemezte Brechtet, akinek még a polgári színház ellen irányuló elidegenedésnek is mindig logocentrikus kiindulópontja és racionális referenciája volt.

Terzopoulos megközelítése más. Az olyan fogalmak, mint az energia, a ritmus, a rituálé és a színpadi struktúra fontosabbak számára, mint az elmélet. Ez a január közepén Budapesten bemutatott Kurázsi anya és gyermekei című produkcióban is megmutatkozik. A letisztult, absztrakt színpadi esztétika kerül minden naturalizmust, ahogy a színészek és színésznők is. Ennek ellenére az eredmény sokkal keményebb és disztópikusabb, mint ahogyan Brecht a modellrendezésében elképzelte.

Terzopoulos a bemutató alkalmából adott interjúban elmondta, hogy a jelen háborúi először sokkoltak és megrázott bennünket, de rövid idő után elfojtottuk őket, és elfelejtettük, mit jelentenek a képernyőn megjelenő képek. De éppen ez a hibrid háborúk számítása - elfelejtjük, hogy nem képekről van szó, hanem valódi emberek haldokló testéről, akik egy pillanattal ezelőtt még éltek.

Mint minden művében, Terzopulosz a színpadi színészek testének energiájából indul ki, még Brecht elidegenítési effektusának értelmezésében is. Ez például a színpadon többször lassan, gyakran lassított felvételben átvonuló katonák oszlopaiban válik világossá - hol késsel a kezükben, hol piros magas sarkú cipőben, hol katonai bakancsban, amelyet az előttük álló vállára helyeznek, mintegy lenyomva és fegyelmezve őt, ahogyan ők maguk is lenyomódnak és fegyelmezik őket - egyszerre áldozatok és elkövetők. A mozgás lassúsága az, ami fenyegetést és feszültséget teremt. A közönség aligha tud szabadulni ettől a disztópikus ábrázolástól.

A díszlet, amelyért mint mindig, most is maga Terzopoulos felel, szintén absztrakt, és szimbolikus díszletelemekkel játszik: Kések, gránátvetőkre emlékeztető fémcsövek, vérrel átitatott könyvek, a piros magassarkú cipő mint a kommercializált erotika szimbóluma. Egy már-már slapstick-szerű jelenetben a katonák megkapják a véráztatta zsoldjukat, és egyenként azonnal elviszik őket a kurva Yvette-hez egy gyors menetre. A jelenet az automatizált szexualitás stilizált ábrázolásában fergeteges, ugyanakkor világossá teszi, hogy a pénz minden körülmények között fétis, és különösen a háborúban.

A darab vége felé a színpad hátterében egy hatalmas, egyedi portréfotókból álló kereszt jelenik meg. A 20. századi háborúk áldozatait mutatja, Sophie Scholl-t lehet felismerni, de a második világháború és a görög polgárháború magyar és görög áldozatait is. A háború mindig és mindenhol dehumanizációt jelent, még akkor is, ha az emberség egyes pillanatai újra és újra felragyognak - Kiss Anna Gizella néma Kattrinjában, a fenomenális Szűcs Nelli bátorságában, aki itt nem egy szutykos szekeret húz maga mögött, hanem egy nyitott koporsót, amelyből folyamatosan különböző holmikat ás ki. Elég egyetlen pillantást vetni rá a végén, hogy világossá váljon ennek a profán figurának a tragikuma. A színészek egyike sem él a polgári identifikációs színház olcsó pszichologizmusával; figuráik archetípusok, a háború élőhalott visszahozói, akiknek mindig ugyanazt a mechanizmusát leplezik le.

Magyarországon a Kurázsi anya és gyermekei Brecht legnépszerűbb darabja, újra és újra előadják, iskolai olvasmány. A közönség mégis olyan koncentrációval követi a produkciót, amilyet a német nyelvű színházakban nehéz találni. Ennek talán köze van ahhoz, hogy a magyar közönség mélyen vágyik az olyan művészetre, amely nem szolgálja sem az Orbán-kormány reakciós kultúrafelfogását, sem a kapitalista vulgáris liberalizmust. Mindenekelőtt azonban ahhoz van köze, hogy a budapesti Nemzeti Színház egy olyan produkciót visz színre, amely erősen politikus és korunkhoz igazodik, különösen stilizációjában.

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/469123.theater-klarheit-und-dystopie.html

 2024. február 8.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó