Hol vannak eltemetve a "németeknél is brutálisabban kegyetlenkedő magyarok", akiket nem ejtettek fogságba? A legfontosabb magyar háborús emlékmű az Oroszországi Föderációban.
Egy nemrégiben tett közép-doni utunk során több napot töltöttünk a sztorozsevszkiji hídfő térségében, amely a Nagy Honvédő Háború idején a Csernozjom (Feketeföld) régió egyik leghevesebb csataterének számított.
Ez az a hely, amit sok éven át teljesen méltatlanul elhanyagoltak a hadtörténészek, pedig valójában ez volt a sztálingrádi csata messzire elhúzódó jobb oldali szárnya.
No erről a helyről külön beszámolót fogok írni. Rudkinón áthaladva pedig észrevettem egy nagyon furcsa és meglehetősen nagy háborús emlékművet a falu szélén. Az emlékmű zárva volt, a kerítés mögött sikerült elolvasnom az orosz és a magyar nyelvű feliratot. Kiderült, hogy több tízezer magyart temettek el itt a Don partján.
Nevek: Az eltemetett katonák
Honnan jött ide ennyi magyar, és ki csinált hatalmas haditemetőt a mi orosz földünkön?
Egy kis történelem:
Ausztria-Magyarország vereséget szenvedett az első világháborúban, és elvesztette területeinek nagy részét. 1938-ban Magyarország váratlanul katonai szövetségre lépett a náci Németországgal, és visszakapta Csehszlovákia, Kárpátalja és Románia egy részét.
1941-ben a magyar hadsereg több mint 40 ezer fős Kárpátok-hadsereg-csoportja a német csapatokkal együtt átlépte a Szovjetunió határát.
A Szovjetunió elleni támadásban részt vevő magyar hadseregben motorizált és lovas dandárok, gyalogság, logisztikai egységek, sőt páncélos egységek is voltak.
1942 nyarára, amikor a német "Dél" Hadseregcsoport már a Csernozjom térségében szorongatta a szovjet csapatokat, és Voronyezs közelébe ért, csatlakozott hozzájuk a közel 250 ezer fős 2. magyar hadsereg, és az ellenség elérte a Don partját.
1942 augusztusában a szovjet csapatoknak mérhetetlen erőfeszítések és veszteségek árán sikerült elfoglalniuk egy fontos támaszpontot a Don folyó partján, amelyet később Sztorozsevszkij hídfőnek neveztek el, valamint egy másik, kissé keletebbre és délebbre fekvő pontot, a Scsucsinszkij hídfőt.
1942 őszére a Wehrmacht fő erői Sztálingrádba lettek átcsoportosítva, míg a megmaradt magyar és olasz erők már nem voltak képesek aktív harci műveleteket folytatni. A megszállók fokozatosan az általuk elfoglalt területen pozícióharcra, a civilek kifosztására és brutális bántalmazására váltottak.
A magyar megszállók
Nehéz érzelmek nélkül írni arról, amit a magyarok tettek a megszállt városokban és falvakban. Az eseményekről szóló számos szemtanú beszámolója szerint a magyarok olyan kegyetlenek voltak, hogy a németek még közel sem viselkedtek olyan brutálisan, mint ők.
A meghódított falvakban a magyar megszállók gyakran hajtották végre közönséges "mészárlásokat". Civileket fejeztek le, élve elégettek embereket, nőket és gyerekeket megerőszakoltak, az elfogott szovjet katonákat pedig a legbrutálisabb kínzásoknak vetették alá.
1943. január elején megkezdődött az Osztrogozsko-Rosszojanszk hadművelet, és két héten keresztül a Voronyezsi Front hadseregei a Délnyugati Front 6. hadseregével együtt, Ny.F.Vatutyin parancsnoksága alatt megsemmisítő csapást mértek a német-fasiszta hadseregekre. A 2. magyar hadsereg és a 8. olasz hadsereg több hadosztálya gyakorlatilag teljes vereséget szenvedett.
Kiderült, hogy a magyarok csak gúnyolódni tudnak a védtelen embereken, de a harchoz egyáltalán nem értettek. Miután áttörték a magyar védelmet, csapataik elmenekültek a harctérről a hátországba.
Egyes források szerint Vatutyin tábornok, miután a felszabadított területeken beszélt a civil lakossággal a magyar atrocitásokról, azt a parancsot adta, hogy "ne ejtsenek magyar foglyokat".
Így nem estek fogságba. A Csernozjom vidékén vívott harcok során a 2. magyar hadsereg mintegy 160 ezer halottat és szinte az összes felszerelését elvesztette. A magyarok maradékával pedig már a Donbassz melletti offenzíva során végeztek.
1942-1943-ban, a Voronyezs vidék földjén a magyarok évszázados történelmük legnagyobb vereségét szenvedték el, megtapasztalva az alábbi mondás teljes jelentését: "aki karddal jön hozzánk, kard által pusztuljon el"[i].
De térjünk vissza a jelenbe. Ez a fő oroszországi magyar háborús emlékhely 2003-ban készült el Magyarország költségén, a hadisírok gondozásáról szóló kétoldalú megállapodások részeként.
Nem meglepő, hogy a temető kapui mindig zárva vannak - a megszállókat nem látogatja senki, és a látogatók is csak a magyar küldöttség, akik néhány évente, az egyszeri hivatalos látogatásakor jelennek meg itt.
:
A temető valóban hatalmas, körülbelül három hektárnyi területet foglal el. Minden táblára körülbelül 40-50 nevet vésnek, és a temetőben körülbelül ezer ilyen tábla található. Kiderült, hogy mintegy 50 ezer elesett magyar katona van eltemetve. A többit pedig soha nem találták meg a Don partján és a hosszú frontvonal mentén.
Legyenek-e ilyen temetők orosz földön? Nehéz etikai kérdés - ezek a magyarok már az életükkel fizettek az atrocitásukért. És valakinek gondoskodnia kellene a kelet-európai szovjet katonák emlékműveiről is, akár csak ilyen kormányközi megállapodásokkal is.
[i] "Aki karddal jön hozzánk, kard által pusztuljon el! - egy népszerű kifejezés, amely S. M. Eisenstein "Alekszandr Nyevszkij" című történelmi játékfilmje után alakult ki, és amelyet Alekszandr Jaroszlavics Nyevszkij óorosz fejedelemnek tulajdonítottak.
Ennek a cikknek az eredeti, orosz nyelvű szövege az alábbi hivatkozáson található:
Megjelent a ZEN YANDEX orosz portálon 2021 november 16-án
(Fordította: Péter János)
