Hazaért, leült az asztal mellé. A pörkölt illata jólesően töltötte be a kis szobát…. Csak ült és nézett maga elé, felesége kis köténykéjébe dörzsölgette agyongyötört kezeit. – Meggyütté? – Meg – Mi volt? – Úgy volt? – Úgy… – Ahogy? – Ahogy akkor, úgy… – Mikor még ott volt? – Igen úgy… És csak ült bamba tekintettel, mint az ökör ki jármából ekképpen kifogva, jászol elé vezetetett. A száraz szalma ocsú mit elé vágtak, minden jóságával, zamatával, csak azonmód tükrözte saját individuuma puha fonákjait. Segítséget kért, segítséget kért a feleségétől… Hiszen a tányér, ami a fordított sorrend értelmében, feloldozásra várva, kietlen kigőzölgéseivel magába ránthatta volna, de ő csak ült, ült, s az étel továbbra is csak a szája előtt hevert. Szerette volna, kérte, hogy hidegebb legyen, kérte, hogy melegebb legyen mivel egyik sem az igazi, ahogy az sem törvényszerű, hogy a tálalás soron kívül a tányérokat juttatja helyzeti előnyhöz a poharak, kések és a szalvéták helyett….. Hol a lét forgatagából kiragadott kistányér? Hol marad a sublót fiókjából, mikor kerül elő a józan ítélőképesség, pálinkás pohárnak álcázva? Telitöltve és elidézve minden múlandót….

Nézd, hogy esik össze a pillanat! S ott a másik széken vibrálva, lámpafényben, groteszk táncra perdül s az álom sietve melléd ül.. Csak néz, csak néz bambán, hol a mocsár, hol a pörkölt, köténybe csomagolva. Izzik a cukor a só a bors, benne piros paprika! Hívja s Ő mint szentjánosbogár, belé zuhan….. A vágy a Maya fátyla, mind a gépé s ha akarja, ha tudja, ott a kötény sarkában, apró repedéseibe bújva, vad táncot lejt! Minden ami rossz nekünk, minden ami kifejezheti ámokfutását méla vágyainknak, csak suta, kusza ítélet, megannyi sarkalatos tévedés hitvány képzet a prosperáló halmaz vívmánya! – Kikerülhetnéd! De mint ökör csüngsz szarván… Holott a csörgés, amit a kiskanalak idéznek, szemlátomást… Ott van s álmélkodik sértetlenül jóságában, hogy hozzád érjen világi valójában, mint anyag vánkos puhán megértően, sejti szinten, vakmerően ölelve az örök individuumot. S ha újra melegíted, semmi kedvét nem szegheti a munka rovására! Hiszen ott van vele, mert létezése kapcsán az eszmét, mit cserélne: – De nem,… nem teszi, mert övé a jog, az igaz jog! S a vonulás hiába ostoroz, követi rend, tánc s elég mindene! Szalma, széna s eleje vele…..

(Sz.N.)