A KOFA
Én vagyok itt az egyetlen
jópofa kofa.
Kosaraimban az áruk
dagadnak,
de maradnak!
Kiáltozom,
s mint bőszült őrült
kiátkozok,
ám árum nem kell senkinek,
mert ma a szív passzív.
Jövőre ingyen kínálom,
csak vigyék,
csak higgyék!
Öreg fejjel még mindig
kint állok, s kántálok;
-Remek!
Ide, emberek!
Figyelem!
Fegyelem!
Kegyelet!
Szeretet!
Békés csendet,
és hozzá rendet!
Ne válságot,
barátságot!
Munkát és kenyeret!
Iskolát és gyereket!
Szolidarítást és békét!
Az egyenlőtlenség végét!-
Ez az a lom, amiért szól a dalom!


