Miután a tolvajok eltulajdonították és megvédték azt, amit ők magántulajdonnak neveznek, hozzáláthatnak a magántulajdonuk más lehetséges eszközökkel történő gyarapításához.

Az alap tehát mindig a közösség megfosztása, elválasztása a megélhetésükhöz nélkülözhetetlen termelőeszközöktöl, majd ezek ismételt rendelkezésre bocsájtása, a „tulajdonos“- azaz tolvaj - érdekei szerint.

Az alapok megteremtődésével és megszilárdulásukkal párhuzamosan megindul a lopásnak egy másik fajtája, amikor egy közösség lop meg egy másik közösséget. Ha ezt nem a hatalmon levö,a maguk lopását jogszerűnek tituláló tolvajok vezetése alatt teszik meg, akkor azt az állammaffia szigorúan bünteti, mert a haszon nem az ő zsebükbe folyik be. Ezért a vagyonszerzésnek ezt a módját rablásnak nevezték el. Amennyiben a rablást a közösséget vezető maffia irányításával követik el, úgy ezt háborúnak nevezik. Ez már csoportos lopás, mely nyíltan erőszakos formát ölt. Ebben a csoportos rablásban az elrabolt értékekböl a rabló közösség tagjai közösen részesednek. Hogy nem egyenlő mértékben, az a közösségben már megszilárdult hierarchiából, struktúrákból következik. A főrabló, az állami maffia feje - nevezzék azt fáraónak, császárnak, királynak, miniszterelnöknek - igényt tart a zsákmány legnagyobb részére és lehetóség szerint a legkisebb kockázatnak teszi ki magát. Emiatt, természetesen a maffiavezér nem vehet részt minden egyes rablóháborúban személyesen.

Létezik a közös lopásnak egy különös változata. Ez elsősorban a korábbi idök maffiájára jellemzö, de nem kizárólagosan. Amikor a maffiavezér meghal és nem lett egyértelmüen tisztázva az örököse személye. Ilyenkor a a tolvaj arisztokrácia csoportokra esik szét, melyek a várható nagyobb zsákmány reményében irtani kezdik egymást. Ezt ők örökösödési háborúnak nevezik.

A kollektív lopásnak a legfejlettebb formája, amikor az egyik állam próbál lopni a másiktól. Ennek is van fedőneve; hódító háborúnak hívják.  Ezáltal újabb területek kerülnek egy adott állam tolvajai kezére és ezzel együtt újabb tömegek, akiket ezután a hódító tolvajok lopnak majd meg. Ha a hódítás nem véglegesen szerez meg új területeket, akkor a célja a zsarolás, a fizetésre kényszerés. Ha az ilyen hadjáratok sikeresen végződnek, akkor azokra büszkeséggel tekintenek vissza évszázadokon át a közösség tagjai, függetlenül attól hogy a tolvajok, vagy a meglopottak osztályába tartoznak. Az ilyen területi hódítások sorozatát - sikereseket sikertelenekkel együtt - történelemnek nevezzük. Minden állam annál büszkébb az úgynevezett történelmére, minél nagyobb területeket voltak képesek az ottani lakosság meglopása céljából megszerezni. A meghódított területek meglopott osztályából nagyon sokat rabszolgákká tettek kezdetben. A rabszolgaság a lopás egyik legegyértelmübb, legleplezetlenebb formája. Hogy valamikor a rabszolgatartást törvényerőre emelhették és tisztességes cselekedetnek tartották, ez a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy a törvényeket a tolvajok alkották meg. A rabszolgaság idővel eltünt, de ez csak a lopás módjának változását jelenti. Èrdekes megfigyelni, hogy amennyiben ez a változás bekövetkezik, úgy a hatalomra került új tolvajok maguk kezdik el hirdetni elődjeikröl, hogy azok lopták vagyonukat. Ùgy általában. Ez a nyíltság inkább csak a váltás idöszakára jellemzö, hiszen a régiek elzavarásához könnyebb társakat találni, ha felfedjük mindenki előtt, hogy azok élősködők és tolvajok voltak. Késöbb, ha az új tolvajok hatalma konszolidálódott, akkor visszatérnek a régi hazugságokhoz, hogy a „dicsö múltat“ ne szennyezzék be.

Összegezve tehát, a tolvajok törvényei értelmében csakis akkor történik lopás, ha valakinek a magántulajdonából vagy személyes tulajdonából sajátít el valaki valamit a birtokló engedélye nélkül. A maffia uralma alatt levö államot, szervezni, működőképessé kell tenni. A szervezés és működőképesség réven aztán megint megjelenik a közösségi birtoklás fogalma, de természetesen hiányos tartalommal, elferdítve. A termelőeszközökről vagy egyáltalán nem, vagy csak szórványosan esik szó. A lopott pénzből a tolvajok összeadnak egy mennyiséget és a meglopottakat is kötelezik erre.Ők ezt adónak nevezik. Ebben az esetben a meglopottak kétszer lesznek kifosztva. Először akkor, amikor részben ingyen munkára kényszerítik öket, másodszor akkor amikor „adózásra“ kényszerítik őket. Ezekböl az „adókból“ állnak össze a közösségi vagyon különbözö változatai, ebbe beleértik mindazokat a dolgokat, melyeket ezekből az „adókból“ hoztak létre. Az efajta közösségi tulajdonból való lopást is büntetik, ha bizonyítani tudják. Az ilyenfajta lopásokat az állammaffia különböző korokban különböző módon büntette és bünteti ma is.

Mint látjuk vannak dolgok, amiket helyzetükből adódóan szemlélnek az emberek és tartanak igaznak, vagy igazságosnak. A társadalmak fogalmait azonban az uralkodók megpróbálják minden korban a maguk elvei szerinti tartalommal feltölteni és azokat az adott társadalommal elfogadtatni.  Ez elengedhetetlen követelmény, ahhoz hogy elpalástolják a lényeget. Ìgy az a lopás amit ma is elkövetnek, ma a „tisztességes meggazdagodás“ elnevezést kapta és mivel elvileg bárki elött nyitva áll az út, hogy meggazdagodjon, így érthetöen senki nem szeretné, hogy őt emiatt tolvajnak nevezzék. Logikusan elsösorban azok, akik ebben sikerrel jártak.

A MAFFIA NYELVE

Az eddigi történelmi társadalmak mindegyike lopás alapú társadalom volt. Az állam mindig a legerősebb tolvajok maffiaszervezete. Az államon belül nem csak egy maffia létezik, de mindegyik ugyanazt az objektumot kivánja meglopni. Ebböl aztán - megint az ő különös nyelvezetükön szólva - úgynevezett politikai harcok következnek. Sokszor nagyon súlyos harcok ezek, sok áldozattal. A maffiaállam ideológusai ezeket a harcokat örökösödési háborúknak, polgárháborúnak nevezik.

Ha egy maffiaállamon belül sikerül a kiegyezés az egyes maffiák között, akkor ez lehetöséget ad nekik arra, hogy külső háborúra szövetkezzenek, idegen nemzetek maffiáinak a kifosztására.

A kapitalizmusban a termelőktől ellopott árut el kell adni, különben nem realizálódik a lopás vagyonban. A realizált érték egy részét újra be kell fektetni a lopási mechanizmusba, mert ezzel a lopás mértékét növelni lehet. A több és még több ellopott árut újra és újra el kell adni. Amennyiben ezt már nem lehet megtenni, úgy a tolvajok „krízisröl“ beszélnek. Ahhoz hogy el tudják adni a lopott áruikat meg kivánják maguknak szerezni az ehhez szükséges vevőket. Ezt a maffiaállam tudósai a „piacokért folytatott harcnak“ nevezték el. Ez a  piacokért folytatott küzdelem folyhat békés eszközökkel és háborúkkal.

Az állammaffia  törvényekkel üldözi azokat, akik nem odatartozóként, a tolvajoktól próbálnak lopni. Tehát egy maffiaállamban létrejönnek más maffiák is, melyeket az uralmon lévök “illegális maffiáknak“ neveznek.

A minél több zsákmány lehető leggyorsabb megszerzése, ösztönzően hat a technikai fejlödésre, ám nincs semmire sem tekintettel. Lehetséges, hogy egy lopásmentes társadalom valószinűleg lassabban lépne elöre, viszont cserébe ellátna mindenkit és volna ideje figyelemmel lenni a természetes környezetre. Vajon mi a fontosabb; a tudatos, a környezettel összeegyeztetett lassú fejlödés vagy a száguldás a semmibe?

Ezt a kérdést nem szivesen hallják a maffiaállam vezetöi.

A maffiaállam nyelvezete egy hazug nyelv, mely soha nem mondja ki a dolgok valós állapotát. Ez maffianyelv, melyet ráerőltetnek a társadalomra és ezzel zűrzavart okoznak a fejekben, mert ez a nyelvezet a valóság elkendözésére kiválóan alkalmas. Ìgy a maffiaállamban a szólásszabadság egyenlö a szócsépléssel.

(folyt.köv.)