Rabszolgatartó gazdálkodás: ingyen munka egy életen át.

Feudális gazdálkodás; egy héten meghatározott számú ingyen munka, egy életen át.

Kapitalista gazdálkodás; egy bizonyos mennyiségű ingyen munka egy életen át, mely tökéletesen bele van dolgozva a szisztémába, amellyel elhitetik mindenkivel, hogy a munkás bére megfelel a végzett munkájával létrehozott értéknek.

A kapitalista gazdálkodásnál még meg kell említeni, hogy a fenti tétel ellen kézzel-lábbal hadakoznak a hívei, el akarják mindenkivel hitetni, hogy valami eddig soha nem látott módját találták fel a meggazdagodásnak.

ÚJRA KELL ÍRNI A TÖRTÉNELMÜNKET?

Igen, újra kell értelmeznünk az eddigi történelmünket. Nem átírni kell, hanem új válaszokat kell adnunk az események miértjére. Nem azon kell fáradoznunk, hogy bebizonyítsuk ki mikor hazudott, hanem el kell fogadtatnunk, hogy az eddig megírt történelmünk hazugságok és félrevezetések halmaza, minden idöben a megtévesztés eszköze volt az uralkodó osztályok kezében.

Kezdődött azzal, hogy az egyén meglopta a közösséget, mégpedig a termelöeszközöket lopta el a közösségtöl.

A tolvaj nem azért lopott, hogy azután csak ő használhassa a termelőeszközöket,- erre soha nem is gondolt,- hanem azért lopta el, hogy azokat azután, mint magántulajdonát kínálhassa fel a közösség nincstelenjeinek. Mivel félő, hogy ezt a többség nem fogja békésen tudomásul venni ,ezért a tolvajok védelmére kellettek katonák, hivatalnokok, papok, akik ezt az új rendet megvédték, a zsákmány egy részéért cserébe.

Ezzel megjelent a társadalomban a lopás szó újraértelmezése. Mivel ezt most a hatalmat magukhoz ragadó tolvajok határozták és határozzák meg, ezért az ő tolvajlásuk kikerült ebböl a kategóriából. Ők határozták és határozzák meg ma is, hogy mit KELL lopáson értenünk. Ez a KELL változott a jog fogalmává. Ìgy lettek a tolvajokból rabszolgatartók, földesurak és kapitalisták. Más szavaink is keletkeztek ezekre, időben és helyileg változóak. Fáraók, császárok, patriciusok, nemesek, munkaadók. Valójában mind tolvajok. Az ellopott vagyonoknak is új neveket találtak ki: kereset, adó, fizetség, jövedelem stb.

Ez a fajta lopás nem egy egyszeri aktus, ez egy folyamat állandósult alapja, a termelés és elosztás feletti uralom.

Létrejöttek tehát az osztálytársadalmak, amelyekben az ún. felső osztály büntetlenül lop és lophatott.

Ha a hazugságaikat évszázadokon keresztül  verik bele a tömegek tudatába, akkor törvényszerüen elérkezik valamikor az a pillanat, amikor a hazugságok igazságokká változnak és a magántulajdon szentté válik, mert az eredetét sűrű homályba burkolták. Többé nem a lopásból ered, hanem Isten vagy az istenek ajándáka, sőt akarataként testesült meg, késöbb egy vállalt rizikó megérdemelt gyümölcseként jellemezték.

MI HÁT A TÖKÉLETES LOPÁS?

A tökéletes lopás, a büntetlen lopás. Büntetlen, mert a bírák maguk a tolvajok!  Az ö értelmezesükben, ha valaki arra kényszerít másokat, hogy a munkájukkal megtermelt javakból egy részt ellenszolgáltatás nélkül átengedjenek nekik, az nem minősül lopásnak. Ezzel ellentétben, ha valaki valakitől annak engedélye nélkül elvesz valamit, mondjuk egy csirkét, akkor az lopásnak számít. Szerintük! Le is ütötték érte a „tolvaj“ kezét egykoron.

Az igazság viszont az, hogy a birtokosoktól, csak abból a gazdagságból lehet ellopni, melyet ők már  másoktól elloptak. Kétféle lopás ez, de csak azért, mert a legnagyobb tolvajok mentesítik magukat hatalmuknál fogva a tolvajlás vádja alól, míg a már lopott vagyonból történt eltulajdonítás bǘncselekmény.

A lopás azzal az aktussal indult el, hogy a termelőeszközöket ellopták a közösségtöl. Ez az első lopás, melyet követ a második, vagyis a termelőeszközök átengedése a nincsteleneknek, akiket ekkor ismét meglopnak, mert nem fizetik meg a munkájuk teljes értékét vagy munkájuk gyümölcsének hányadát kell átengedniük a fötolvajoknak, vagy ingyenmunkára kényszerítik őket.

A magántulajdon, a birtokosának lehetővé teszi, hogy másokat  a maga számára  munkára kényszerítsen. Az ilyen társadalomban tehát kényszerítő erőnek is léteznie kell. Ez a kényszeritő erő, ami a katonaságnál is erősebb, a szükség.

A kényszerítés formái, a társadalom formái.

A szükség éppenúgy lehet a lázadás oka, mint a beletörődés oka is. A szükség két lehetséges megnyílvánulásával tisztában vannak a tolvajok és ezért igyekeznek a lopás mértéket olyan szinten tartani, ami elsődlegesen a beletörődés irányába hajtja a nincsteleneket. A történelem folyamán ez nem mindig járt sikerrel. A termelőeszközök birtokosai állandó fenyegetésben tartják a társadalom többi részét, és néha kénytelenek a fenyegetést valóra váltani. Végeredményben a kényszerítő is kényszerítve van. Ez az egyik paradoxonja a lopáson alapuló társadalmaknak. A másik paradoxonja pedig az, hogy amennyiben a szükséget szenvedök lázadnának a birtokosok ellen, úgy lázadásaikat a saját soraikból aprópénzen megvett fiaik, testvéreik verik le.

A szükseg munkára kényszerít! (Ez akkor is igaz, ha a munka eredményét senki nem lopja el.)

Amennyiben a szükséget szenvedök más igényeiket is képesek kielégíteni  bérükböl, úgy ezt csak azért tehetik, mert ezzel is hasznot hajtanak a birtokosoknak.

A legnagyobb tolvajok, akiket birtokosoknak is nevezhetünk, alkotják tehát az állam uralkodó osztályát. Az uralkodó osztály tehát minden osztálytársadalomban nem más, mint tolvajok érdekközössége. Tulajdonképpen egy monopolhelyzetben levö, jól megszervezett maffia.

Az okozatok itt önmaguk okai, ugyanis a tolvajok lopása azáltal válik törvényessé, hogy hatalmuk van ahhoz, hogy a közösségi társadalom törvényeit ök alkossák meg. Amennyiben valahol ez a maffia létrejön, úgy az ö dolguk lesz a továbbiakban, hogy a közösség életét a saját érdekeik szerint szabályozzák. Hogy egy közösség törzs, városállam vagy állam, az csak azt mutatja meg, hogy adott kor bűnszövetkezete mekkora területet volt képes rablása számára biztosítani. Az egyes közösségeket a közös nyelv, a szokások, a közös kultúra, a hagyományok, a hit is egybentartja. Emiatt azt mondhatjuk, hogy az összetartozás sokrétű, hiszen a fentebb felsoroltak egyben tartják a tolvajt a meglopottal és bizonyos esetekben még társakká is teszik. Az összetartozás vonatkozik tehát a tolvajok összetartozására éppúgy, mint a meglopottak összetartozására is, végül a kettő egyesített összetartozására.

A tolvajok összetartozását megbonthatja az a tény, hogy minden társadalom lehetőséget ad arra, hogy a tolvajok egymást is meglopják.

A meglopottak összetartozása elvileg előbb létrejöhet, hiszen ők helyzetüknél fogva nem tudják egymást jelentösen meglopni, viszont mégis csak kivételes esetekben jön ez létre és olyankor sem teljes az összefogásuk, mert az őket meglopóknak számtalan lehetöségük van, hogy ezt megakadályozzák és megosszák öket. Csakis ez a megosztottság teszi lehetövé, hogy a kifosztottak alávessék magukat egy kisebbség akaratának.

A tolvajlás mértéke néha eléri azt a szintet, amit a nincstelenek, már képtelenek kielégíteni, anélkül, hogy saját családjaik túlélését ne veszélyeztetnék. Ilyenkor bekövetkezhet zavargás, lázadás, felkelés vagy forradalom. Ezeket a főtolvajok legtöbbször sikerrel verték le. A győzelem után, a terror fokozására került sor, elrettentő kivégzésekkel, de ezzel egyidöben és egyidőre kissé visszavettek lopási étvágyukból is, az elégedetlenséget csitítandó. Ezek a terrorcselekmények beleégették a lazadók fejébe, hogy nincs értelme az ellenszegülésnek. Ezt a tudatot aztán generációról generációra adják át a kiszolgáltatott emberek egymásnak. Az úgynevezett „társadalmi béke“   helyreállítása annyit jelent, hogy részben megváltozott körülmények között folytatódik a lopás tovább. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a meglopott tömegek helyzetén jelentősen javítottak volna.

Ilyenkor az új még kialakulóban levő, de már a történelemben voltak sikeres forradalmak is. Ilyenkor arról van szó, hogy a lopásnak egy új változata jön létre a társadalomban. Egy eredményesebb módszer. A régi módon lopók képtelenek ennek a „fejlődésnek“ ellenállni, azt megakadályozni. A lopás új formája egyre nagyobb területeket hódít meg a társadalomban, mígnem dominánssá válik.Újgazdag maffia összecsap a régi maffiával, a törvényhozás jogáért. A harc az új maffia gyözelmével végzödik, annál is inkább mivel az új általában egy jobban elkendőzött módszert kínál és ez azt a látszatot kelti, hogy a „szabadságnak“ egy nagyobb darabkájával hajlandók megajándékozni a meglopottakat. A lényeg, a legeslegalapvetöbb dolog azonban sohasem változik; az új rend is tolvajokból és meglopottakból fog állni.

Ha a társadalom vezetői tolvajok, akkor előáll az a furcsa helyzet, hogy mégsem szabad őket annak nevezni. Ha valaki mégis ezt teszi, akkor az büntetést kaphat, legtöbb esetben kap is, a mértéke és a kivitelezése lehet változó.  A tolvajok büntetlenek maradnak, kivéve, ha az új tolvajok megbüntetik a régieket.

A hatalom, amellyel a közösségek vezetöi rendelkeznek, feljogosítja öket a lopásra?

Nem! A lopás jogosítja fel őket a hatalomra. Minden eddig közösségre igaz, a történelem a lopás elismertetésének, jogosságának és büntetlenségének a rákényszerítése!

(folyt.köv.)