Wikipedia;

A jog kifejezést mind a jogtudományban, mind a köznyelvben több értelemben használjuk, épp ezért sokféle jog meghatározással találkozhatunk. Egyfelől a jog jelentheti a jogszabályokat is, a tárgyi jogot(ius est norma agendi), másfelől jelentheti a jogosultságot, az alanyi jogot, tehát azt, hogy bizonyos személynek cselekvési lehetősége van a tárgyi jog adta keretek között (ius est facultas agendi).[1] A jog, mint jogszabály olyan magatartási szabály, norma, amelynek a keletkezése az államhoz kötődik, a társadalomban általánosan kötelezőek, és érvényesülésüket az állami szervek végső soron kényszerrel biztosítják.

A magyar nyelvi értelmező szótár szerint;

Azoknak az államhatalom által alkotott és a társadalom tagjai számára kötelező magatartási szabályoknak összessége, ill. rendszere, amelyek az uralkodó osztály akaratát fejezik ki, elsősorban az ő érdekeit szolgálják, és megtartásukat az államhatalom biztosítja.

A két meghatározásban közös, hogy a jog meglétét az államhoz kötik- függetlenül az államformától, de mindig azzal összhangban -továbbá, hogy az állam minden korban erőszakot alkalmaz a jog érvényesítésében.

Ha ezt elfogadjuk, márpedig miért ne fogadnánk el, akkor az előző fejezetben, a magántulajdonról irottakat könnyű egyeztetni a jogról szóló meghatározásokkal. Az állam a felelős a jog érvényesítéséért és ezt a feladatát el is látja.

Kik alkotják az állam részére a jogokat? Isteni ajándékok, vagy maguk az emberek azok, akik jogokat fogalmaznak meg az adott társadalom számára?

Bár ez a kérdésed költőinek tekinthetö, azért érdemes egy szóval megemlíteni, hogy nagyon hosszú ideig úgy működött ez, hogy bár az emberek alkották a jogokat, de erre mindig istentől kapott meghatalmazásuk volt. Legalábbis azoknak a koroknak az ideológusai szerint. Mert az emberek valószínűleg, mindig feltették a kérdést, milyen alapon azok hoznak jogokat, akik akkor abban az idöben éppen megalkották őket.

A következő lépés, hogy megállapítsuk, kiknek a kezében van az állam és ezen keresztül a hatalom. Tagadhatatlanul a gazdagok, a termelőeszközök birtokosainak a kezében. Másszóval, azoknak a kezében, akik a legtöbb magántulajdonnal és itt nagyon fontos a kitétel, a termelőeszközök magántulajdonával rendelkeznek. Ez eddig koroktól függetlenül így volt. Amennyiben viszont ezt belátjuk, akkor azt sem nehéz belátni, hogy az adott állam uralkodói mindig olyan jogot alkottak, amelyik az adott korban az ő igényeiket elégítette ki. Fölösleges végigpásztázni a részleteken, mert a lényeg mindig érvényesült; a magántulajdont és ezen belül a termelőeszközök magántulajdonát minden állam szentségnek, alapvető jognak ismerte el. Az eddigi történelmünkben a jog és a magántulajdon sziámi ikrek.

KIS KITÉRÖ A MAI ÁLLAPOTOKHOZ

Lassan tisztáztam azokat az alapfogalmakat, melyek a tökéletes lopás megértéséhez szükségesek; a termelőeszközök magántulajdona, valamint az állam, amely ezt védi, néha nyílt erőszakkal, de mindig az erőszakkal való fenyegetözéssel. Ha ezeket elfogadjuk, akkor továbbléphetünk, de előtte megint kell egy kis kitérőt tenni.  A ma élö ember a mai társadalom terméke és ma is szinte mindent elsöprő társadalmi tudat a magántuladon tisztelete, értsd a termelőeszközök magántulajdonának szentsége.

Vajon miért ülepszik rá társadalmunkra ez a felfogás?

Vegyük elöször az alapokat. A mi társadalmunk sem mentes az állam alapvető funkciójától, vagyis az uralkodó osztály akaratának biztosításától. Nagyon fontos, hogy az akaratáról beszéljünk, mivel ma a demokrácia leple alatt kell elérni az akarat érvényesülését, ma nem használják szivesen az uralkodás szót. Az uralkodás azt jelenti, hogy akiken uralkodok, azoknak az akaratát figyelmen kívül hagyhatom. Utálatos dolog. Mi demokráciában élünk, senki nincs elnyomva, mindenkinek joga van az állam életébe beleszólni. Ez a felfogás bonyolulttá teszi, de nem lehetetlenné, hogy az uralkodóosztály ne nyíltan uralja a társadalmat, hanem demokratikus eszközökkel vigye keresztül az akaratát.

Hogyan lehetséges ez? 

A válasz nagyon egyszerü; el kell érni, hogy a tömegek akarják az uralkodók akaratát. Ez a mai demokrácia csele.

De hogyan lehetséges ez?

A ma embere szörnyűséggel tekint letűnt korok igazságtalanságaira. A mai társadalomban nincsenek zárt osztályok. Ez azt jelenti, hogy az ún. uralkodó osztály megléte szinte láthatatlan. Mivel az osztály nyitott, bárki belekerülhet a két osztály bármelyikébe, ezért úgy tünhet, hogy nem is léteznek osztályok. A jog előtti egyenlöség elve tovább erősíti ezt a hitet; nincsenek osztályok, nincsenek uralkodók, bárki leváltható, demokráciában élünk, mi döntjük el, hogy kik legyenek azok, akik a jogokat megalkotják. Egyet nem vesznek figyelembe, illetve ez, hogy úgy mondjam, ma nem kérdés; a magántulajdon szentsége az a vonal, amelyik az összeköttetést biztosítja, felmutatja az eddigi letűnt társadalmak és a mai társadalom között. Ezen nem változtattak a demokratikusan megválasztott urak. Hogy a képviselők végsösoron a leghatalmasabb tőkések akaratát teljesítik, viszik keresztül, ezt is csaknem mindenki tudja, de még ezt is képes felülírni az a nyitottság, hogy a termelőeszközök birtoklásához bárki hozzáférhet. Most nem kivánok abba részletesen belemerülni, hogy ez a tétel a valóságban hogyan érvényesül, a témához elég annyi, hogy a termelőeszközök magántulajdonát, az ehhez való jogot a társadalom nem vonja kétségbe és ezzel önként vállalják magukra az elnyomottak szerepét azok, akiknek nem jut a termelőeszközök birtoklásából.miközben kora igazságtalanságát, ha észre is veszi, tanácstalanul áll velük szemben, vagy olyan okos megfogalmazásokkal oldja meg a válaszra váró problémákat, hogy;  „gazdagok mindig is voltak és lesznek! A pénz mindig hatalmat jelentett, ez ma sincs másként! Nincs mit tenni, ez még mindig a lehetö legélhetöbb társadalom minden elképzelhető közül.“ Ezek az idöben „univerzális igazságok“ kielégítk egyesek elégedetlenségét, de ettől még nem igazak.

(Folyt.köv.)