Az emberek döntő többsége erre azt az egyszerű választ adja, hogy például a kabátom, az autóm a házam. Kész. Ergo, ha ezekböl bárki is elvesz valamit az engedélyem nélkül, az engem meglopott.              

Minden magántulajdon, vagy létezik más tulajdonforma is?

Erre a kérdérdésre is majd  később térek vissza. Ugye nem baj?

Elöször megpróbálom elképzelni, hogy miként jött létre magántulajdon.

Mi is az eredete a magántulajdonnak, mert amíg nincs magántulajdon, addig lopás sincs.

Honnan ered a magántulajdon? Mindig létezett, vagy csak a társadalmi fejlődés bizonyos fokán jelent meg? Az elöbb úgy fogalmaztam, hogy megpróbálom elképzelni, hogy miként jött létre. Miért elképzelni? Mert a magántulajdon eredete az írott történelem elötti időkbe nyúlik vissza. Semmi adatunk nincs arra, hogy miért és hogyan jött létre, mindössze azt a tényt ismerjük, hogy mire a társadalmi fejlődés eljutott arra a szintre, hogy valamilyen formában történelmet jegyeztek fel, addigra már a magántulajdon gyökeret vert a társadalomban és a társadalom védte a magántulajdont, büntette az eltulajdonítását.

Okoskodásomat egy alaptétel megállapításával kezdem; az ember biológiai lény, amelyiknek szüksége van bizonyos dolgokra, elsősorban élelemre, hogy életét fenntarthassa. Ebből arra következtetek, hogy döntő fontosságú helyet foglal el az ember életében, hogy miként fedezi ezt a biológiai szükségletét. Az ember mindig társas lény volt. Èlelmét is mindig egy közösség többé-kevésbé összehangolt tevékenysége során szerezte be, vagy később elöállította. Mai ismereteink alapján a természeti függőségböl lassan kilépő emberiség az ősközösség állapotában élt. Az ősközösség egyik jellemzője és összetartó ereje a szükség, aminek a kielégítése közös erővel történt. A természet tálcán kínálta a megélhetéshez szükséges dolgokat, melyeket az ember halászattal, vadászattal és gyűjtögetéssel sajátított el a természettől. Termelésröl egyelőre nem beszélhetünk, mindössze a készen talált elsajátításáról.  Elképzelhető,hogy rendkívüli körülmények között harc indulhatott a túlélésért, de közösen vadásztak, halásztak, gyűjtögettek és logikus módon, közösen fogyasztották el a megszerzettet is, esetben erre nem volt szükség tulajdonlásra, mert a természet böségben kínált mindent. Csakis az igazságos elosztás (tehát, hogy mindenkinek jusson) biztosíthatta túlélésüket. Erröl valószínüleg sohasem hoztak tudatos döntést, de a körülmények erre kényszerítették öket. Mindez feltételezés.Lehet, hogy másképp volt és mégiscsak volt már a tudatosságnak szerepe az igazságos elosztásban. Ennek ellentmond az a tény, hogy az ősközösségi társadalom csaknem mindenütt felbomlott.

Vajon ennek mi lehetett az oka?

Megint csak találgatni lehet. Valószínűleg összefüggésben lehetett ez a hordán (csoporton) belül lassanként kialakult és rögződött formát felvevö hierarchiaval. Egy közösség együttélését szabályozni kell. A szabályok szokássá változnak idövel. Létrejön az úgynevezett szokásjog. A jogot viszont alkalmazni kell, mert nem minden esetben egyértelmű, továbbá az örökösen változó körülmények megkívánták a jogok változtatását illetve új jogok rögzítését.  Ezt a feladatot a vezetők végezték.

Teszek itt egy kis kitérőt, mert ismereteim szerint ma nagyon sok ember hajlamos arra, hogy az emberi fejlődést, az ember bizonyos tulajdonságaira vezesse vissza, ahelyett a közeg helyett, amelyben a tulajdonságok kifejlődnek. Méghozzá elsősorban a „rossz“ tulajdonságokra vezetik vissza a visszásságokat, amelyek szerintük genetikailag öröklődnek és soha nem tudunk szabadulni tőlük. Èrdekes módon, azok akik a választ ebben látják, csak a rossz tulajdonságok dominanciáját látják. Annak, hogy az ember minden korban képes volt jót is tenni, csak marginális szerep jut az elméletükben.

Vajon miért?

Mert nem értik meg azt, hogy a társadalmi fejlődés egy bizonyos fokán megjelent a birtoklás, ezzel együtt a birtoklási vágy és a birtoklás lehetösége, melyek elsősorban mint „rossz“ tulajdonśgok lettek megbélyegezve. Hatalomvágy, önzés, kapzsiság stb. Valóban, ahol megjelenik a magántulajdon, ott erőteljesen előtérbe kerülnek, kerülhetnek ezek a tulajdonságok, de ez nem bizonyíték arra, hogy az ember alapvetően rossz. Éppenhogy arra bizonyíték, hogy az a társadalom „rossz“, amelyik ezeket a tulajdonságokat fejleszti, türi, söt elvárja. Az emberek elítélik mindezt, de nem a magántulajdont, mely ezeket a tulajdonságokat megágyazza. Magyarán a fejetetejére állítva látják a dolgot.

Èn inkább azt mondanám, hogy a csoport hierarchiájának és a hozzákötödöő szokásjognak, továbbá a lassan kialakuló termelésnek volt döntö befolyása a magántulajdon kialakulására. Ne feledkezzünk meg a legfontosabbról; a hierarchia és a szokásjog, csak egy felépítmény, az alap továbbra is az, hogy miként termeljük meg és miként osztjuk el az életünkhöz alapvetően fontos alapanyagokat. Magyarán a termelés milyensége az alap. Csakis a termelés megváltozása, tehát a természettöl való függőség fokozatos csökkenése hozta létre az új viszonyokat, magát a termelést és ezzel helyezte új alapokra az elosztást is. Ez pedig magához igazította a megfelelő felépítményt.

Az embert a munka tette emberré, szól a híres mondás. A munka, melyet aztán az ember megpróbált mindig kényelmessebbé tenni és ez fejlesztette a kutatási vágyát, találékonyságát. A munka azonban nemcsak emberré tette az embert, hanem tulajdonossá is. Hogy miként és mikor válhattak erdők, szántók, vizek magántulajdonná, megint csak a találgatások területére vezet, ezért nem érdemes vele sokat foglalkozni. Tény, hogy a közösségi birtoklásból a kisajátítás megtörtént, ha volt is ellene lázadás, valószínúleg, már csak akkor, amikorra a magántulajdon és a hierarchia már annyira megerősödött, hogy képes volt megvédelmezni a tulajdont. ( Ez a folyamat dialektikus összefüggésben ment végbe, vagyis az egyik a másik feltételeként folyamatosan kiegészítette a másikat és viszont.) Tehát, ha esetleg volt is a magántulajdon ellen lázadás ,ez túl késön történhetett, mire a már megerősödött struktúrákat képtelenek voltak szétverni a lázadók. Ezzel együtt színpadra lép egy nagyon fontos réteg, mely az új rend elvi megalapozottságát hivatott megokolni és elfogadtatni a többséggel. Ennek a rétegnek a tevékenységét minden korban a hithez köthetjük, teljesen mindegy, hogy ez milyen formát ölt. Ez a réteg a békés beletörődést eröszakolta rá az emberek tudatára, míg a szintén színpadra lépö katonaság, vagy bárminemü fegyveres erők az erőszak alkalmazására alakultak ki, (amennyiben az új berendezkedés mégis ellenállást váltana ki) az újonnan megjelent magántulajdon védelmére. Mindez nem ad egyértelmű választ a miértre és a hogyanra, de mindenesetre mire a valamilyen formában feljegyzett történelmi idökbe lépett az emberiség, addigra a magántulajdon léte tény és az egész társadalomra rányomja bélyegét.

(Folyt.köv.)