Valamikor régen, mint a „The Sea” című filmben, az izraeliek legalább rövid pillanatokra emberséget tanúsítottak a palesztinok iránt. Ma már ez mind elmúlt.

Mohammed Ghazawi, aki a „The Sea” című film főszereplőjét alakítja, álmát követve titokban Izraelbe szökik. Forrás: Shai Goldman

Egy hátizsákos kisfiú vándorol Tel-Avivban; megállítja a járókelőket, és habozva felolvassa egy héber nyelvű kérdést tartalmazó cetlit, amelyet valaki arab betűkkel írt le neki: „Elnézést, hol van a tenger?” Tekintete üres, ijedt. Idegen, egyedül a nagyvárosban.

Néhány nappal korábban eltávolították a buszról, amely osztálytársait vitte kirándulni, hogy életükben először lássák a tengert: az ellenőrzőponton a katonák azt állították, hogy Khaled izraeli belépési engedélye érvénytelen. A fiú egyedül indul el a tenger felé.

Ez a cselekmény összefoglalása Shai Carmeli-Pollak gyönyörű filmjének, „A tengernek”, amely jelenleg Izrael és az Egyesült Államok mozijaiban látható, és Izrael nevezése a 2026-os Oscar-díj legjobb nemzetközi játékfilm kategóriájában.

Azután, hogy a film öt Ophir-díjat nyert, ami a helyi Oscar-díjnak felel meg, Miki Zohar kulturális miniszter támadta a filmet, azt állítva, hogy „hősi IDF-katonáinkat rágalmazó és hamis fényben ábrázolja”. Zohar nem látta a filmet. Régóta nem volt olyan izraeli film, amely ilyen jól szolgálta volna Izrael PR-jét. A „The Sea” a már nem létező, október 7-e előtti megszállást és a szintén már nem létező, viszonylag humánus Izraelt mutatja be.

Muhammad Gazawi, a „The Sea” sztárja, és Baher Agbariya producer, ez év elején. Forrás: Naama Grynbaum

Még a miniszter hősies katonái is, akik kisgyerekekkel szemben hősiesek, a filmben sokkal kevésbé kegyetlenek, mint manapság. Nézzék meg, mi történt velük és velünk azóta. Nem kell részletezni Zohar világának sötétségét. Számára minden film, amelyben palesztin gyerekek és izraeli katonák szerepelnek, gyűlöletkeltő film.

• Izrael kulturális harcokért felelős minisztere háborút hirdet a múzsákra – és az igazságra
• Az izraeli rendőrség megakadályozza és fenyegeti egy arab város költségvetését egy történelmi dokumentumfilm vetítése miatt
• Izraelben „normális lett a népirtásról való csevegés – mellette és ellene”

„A tenger” egy film, amelyet szeretettel készítettek. Emberi, és a színészi alakítások meghatóak. A film gyönyörű Tel-Avivja együttérzést tanúsít a fiú és az apja iránt, az apa engedély nélkül tartózkodik Izraelben, mégis elindul a fiú után. Ma ez már nem történhetne meg. „A tenger” emlékeztet bennünket arra, mennyire romlottunk október 7. óta, hogy még egy film a megszállásról is nosztalgiát ébreszt egy másik megszállás iránt.

Ha Khaled ma sétálna a város utcáin, az aggódó polgárok azonnal hívnák a rendőrséget, ahelyett, hogy a tengerpartra irányítanák. Egy palesztin gyermek Tel-Avivban csak terrorista lehet. Ma már nincsenek buszok, amelyek palesztin iskolásokat szállítanak a Ciszjordániából a tengerhez. Csak álmodozhatnak róla, ahogy a foglyok is azt mondják, hogy a tenger gyakran megjelenik álmaikban.

Egy gyermeknek, aki félórányi autóútra lakik a tengertől, már nincs esélye eljutni oda. Még a rendőrség sem bánna vele úgy, mint a filmben, amikor megállítják okmányok nélküli apját. Azonnal megvernék és megaláznák, a járókelők is. Tel-Avivban már nincsenek palesztin munkások, és biztosan nincsenek olyanok, akiknek zsidó barátnőik vannak, mint Ribhi-nak, a film lenyűgöző és megható apjának.

Khalifa Natour a „The Sea” című filmben. A legkönnyebb azt állítani, hogy a közönség még nem áll készen ilyen tartalomra – mondja –, de külföldön sem veszik át. Forrás: Shai Goldman

A kulturális miniszter és társai logikája szerint egy film, amely a palesztinokat emberként ábrázolja, az az izraeli katonákat becsmérli. Zoharnak igaza van: ha a palesztinok emberek, hogyan lehet őket ilyen barbár módon kezelni?

Gyerekkoromból emlékszem, hogy Martin Denny 1959-es „The Enchanted Sea” című filmje, a háttérben hallható sirályok kiáltásaival, milyen varázslatos hatással volt rám. Néha még a könnyeim is előtörtek. A Ciszjordániában élő palesztin gyerekeknek nincs tengere, pedig csak egy rövid autóútra laknak tőle. Régen volt tengerük. Igaz, hogy engedélyt kellett kérni a megszálló hatóságoktól, hogy eljuthassanak a strandra és fürödhessenek. Igaz, hogy a gyerekeket leszállították a buszokról, de legalább néhányuknak sikerült megvalósítania kis álmát.

Több tízezer palesztin munkás élt Tel-Avivban, nehéz körülmények között. Ez sem létezik már. Most már egy 2023-ban forgatott film is nosztalgikus. A két évvel ezelőtti megszállás nosztalgikus lett. Ismerek gázaiakat, akiknek a legjobb évei azok voltak, amikor Izraelben, a szabadtéri piacok raktáraiban aludtak, embertelen körülmények között. Azóta ami velük történt minden sokkal brutálisabb volt.

A „The Sea” egy nosztalgikus film. Megmutatja, milyen gyorsan romlik az izraeli megszállás.

Egy nap talán a 2025-ös népirtást is hiányolni fogjuk.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Forrás: https://www.haaretz.com/opinion/2025-11-09/ty-article-opinion/.premium/this-israeli-movie-makes-me-nostalgic-for-the-pre-gaza-war-occupation/0000019a-644a-df58-ad9e-f4df6e070000?utm_source=mailchimp&utm_medium=email&utm_content=author-alert&utm_campaign=Gideon+Levy&utm_term=20251109-02:57

Szerző: Gideon Levy 2025. november 9., 2:31 IST