Nyomtatás

 

A Golán-fennsíkon az áldozatok gyerekek és tizenévesek voltak. Kép: AP/Leo Correa

Majdal Shams az Izrael által 1981-ben annektált Golán-fennsíkon található, és a drúz kisebbség lakja. A nemzetközi jog szerint a terület Szíriához tartozik. Mint a libanoni határ teljes hosszában, a libanoni Hezbollah milícia és szövetségesei október 7. óta többször is rakétákkal lőtték a területet. Az izraeli hadsereg az Irán által támogatott szíriai és libanoni milíciákat a becsapódás helyszínétől hét kilométerre fekvő Hermon-hegyen lévő katonai bázisáról figyeli. Az „Izrael szeme” néven ismert területet október 7. óta szintén többször érik a Hezbollah rakétái. Egyelőre nem világos, hogy Majdal Shams-ot egy félreirányított Hezbollah Katyusa vagy egy iráni gyártmányú Falak-1 rakéta találta-e el, vagy szándékosan lőtték ki.

A Hezbollah elutasítja a felelősséget

Mohamed Afif, a síita milícia szóvivője szombat este az AP hírügynökségnek nyilatkozva tagadta a támadás felelősségét. A Hezbollah támogatói délután a közösségi médiában kezdetben az izraeli Iron Dome rakétavédelmi pajzs létesítményeinek „sikeres bombázását” ünnepelték. Amikor kiderült, hogy a Majdal Shams-ban az áldozatok többsége focizó fiatal volt, az izraeli légvédelmi rakétákat okolták a becsapódásért. A videókon valójában az úgynevezett Tamir rakéták becsapódása látható a 11 ezer lakosú várost körülvevő dombokon. Ezek a Libanonból érkező rakétákat nem találták el. A mészárlás drúz szemtanúi azonban arról számoltak be, hogy a lövedék sziszegő hangot adott ki, hasonlóan más Libanonból érkező támadásokhoz.

Szombat este Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő a Hezbollahot tette felelőssé a mészárlásért, és a dél-libanoni Chebaa várost jelölte meg a rakétaindítás helyszínéül. Hagari szerint ez volt a legvéresebb támadás Izrael ellen október 7-e óta.

Majdal Shams helyi tanácsának elnöke, Beni Ben Muvchar úgy látja, hogy a civilek elleni támadás átlépte a vörös vonalat. A Hezbollah parancsnokait most közvetlenül felelősségre kell vonni - mondta Muvchar.

Izraeli ellentámadások

Hogy a Hezbollah mennyire komolyan veszi a masszív izraeli ellentámadás veszélyét, az abból a sok cáfolatból is látszik, amelyet szombat óta különböző csatornákon sugároztak. A Katyusa rakéták kilövése a Hermon-hegyre válasz volt arra, hogy az előző órákban célzottan megölték három parancsnokát - áll a közleményben. Izraeli harci gépek szombat reggel bombáztak egy fegyverraktárt a libanoni Kfar Kila nevű falucskában.

Szombat este Gallant védelmi miniszter bejelentette a hadsereg határozott válaszlépését, amely „jelentősen eltér majd a korábbi intézkedésektől”. A Hezbollah vasárnap már kiürítette egyes bejrúti állásait és létesítményeit.

Izrael most megkísérelhet érvényt szerezni az 1701-es ENSZ-határozat által meghatározott ütközőzónának, amelyben az ott állomásozó 10 ezer Hezbollah-harcos valójában nem tartózkodhat. A Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-csapatok azonban soha nem tudták teljes mértékben ellenőrizni az izraeli-libanoni határ és a 30 kilométerre lévő Litani folyó közötti területet. Aroldo Lazaro Saenz, az UNIFIL-misszió parancsnoka szombaton önmérsékletre szólította fel Izraelt és a Hezbollahot.

Gyengélkedő Libanon

Bár az IDF (Izraeli Védelmi Erők) katonai szempontból messze felülmúlja a Hezbollahot, a hadseregként szervezett milícia számos rejtekhelyet és rajtaütést tudott kialakítani a dombos és erdős határvidéken. Háború esetén izraeli katonákat próbálnak elrabolni, hogy kiszabadítsák az izraeli börtönökben lévő harcostársaikat.

Az IDF elleni szárazföldi háború azonban a Hezbollah létét is veszélyeztetné. Hatalmi bázisa Bejrút és Dél-Libanon síita negyedeire és az állami intézményekbe való beszivárgásra épül. A 2019 óta tartó masszív gazdasági válság, a bejrúti kikötőben történt 2750 tonna műtrágya felrobbantása és a damaszkuszi rezsimmel való szoros együttműködése a libanoniak többségének utolsó szimpátiájába is került.

ZIB 13:00: Izrael megtámadta a Hezbollahot Libanonban.

Miután szombaton rakéta csapódott be az Izrael által megszállt Golán-fennsíkon, több ember halálát okozva, egyre nagyobb a félelem, hogy tűzvész tör ki a térségben. Izrael közlése szerint a Hezbollah terrorszervezet libanoni célpontjait támadta.ORF

Egy izraeli invázió esetén valószínűleg végleg összeomlana Libanon gyengélkedő bankrendszere. Libanoni banki ügyfelek milliói 2019 óta nem férnek hozzá a bankszámlájukon lévő pénzhez. Háború esetén a bankrendszer többször tárgyalt reformja valószínűleg végleg lekerülne az asztalról. Sok libanoni akkor semmivel sem maradna - figyelmeztet az üzleti szövetség vezetője, Nicolas Chamas.

Támadás a Gázai övezet ellen

Izrael háború esetén akár a kőkorszakig is visszabombázhatja Libanont - jelentette ki Joav Galant izraeli védelmi miniszter júniusban. Libanonban ezért sokan kételkednek abban, hogy a Hezbollahnak valóban érdekében állhatna-e drúz civileket támadni az Izrael által megszállt Golán-fennsíkon. Majdal Shams-ban nem hiszik, hogy a helyzet most drámaian megváltozna.

Faed Safad, egy megdöbbent lakos cinikusan mondta az I24 izraeli tévécsatorna riporterének a vértócsákkal borított futballpályán: „Nem fognak izraeli vadászgépeket látni Bejrút felett, mert mi itt csak a periféria vagyunk, és csak drúz vér folyik. Netanjahu cserbenhagy minket”.

Miközben a miniszterelnök korán befejezte amerikai látogatását, és Tel-Avivba tartó repülőgépen ült, szombaton egy másik mészárlás is történt, amely alig kapott médiafigyelmet. Több mint 30 ember halt meg a Gázai övezetben lévő Deir al-Balah-ban egy iskolára mért izraeli légicsapásban. Az épületben kerestek menedéket. Önkéntesek vasárnap is folytatták a kutatást további áldozatok után a teljesen lerombolt épületben. (Marco Keilberth Jeruzsálemből, 2024.7.28.)

Kommentár: Izrael és a Hezbollah a nyílt háború küszöbén áll

Élőben: Izrael és a Hezbollah közötti eszkalációtól tartanak a Közel-Keleten

Izraeli katonai szóvivő a Golán-fennsíkon történt rakétatámadás után: „Október 7. óta a leghalálosabb támadás”

Besorozzák az első 1000 ultraortodoxot az izraeli hadseregbe

Forrás: https://www.derstandard.at/story/3000000230206/die-nahostregion-haelt-nach-dem-raketenangriff-auf-den-golanhoehen-den-atem-an 2024. július 28., 14:28

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Mirco Keilberth 2024-07-28  der standard.at