Santiago Abascal, a Vox elnöke a „Viva24” kongresszuson Madridban, 2024. május 19-én.
Kép: IMAGO / ABACAPRESS
Három héttel az uniós parlamenti választások előtt múlt vasárnap Madridban gyűlt össze a globális radikális jobboldal. Ez megmutatta, hogy mennyire jól összehangolt a szcéna nemzetközi szinten. A háromnapos rendezvényt a spanyol neofranco Vox szervezte, és egy tömeggyűléssel zárult, amelyen olyan szónokok vettek részt, mint a francia Marine Le Pen, a portugál André Ventura, az argentin Javier Milei és a Likud párt izraeli minisztere, Amichai Chikli. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felszólalt videóközvetítésen keresztül.
A zárórendezvényen több mint 10 000 ember vett részt. Először egy videót játszottak le, amelyben az ENSZ fejlesztési céljait „ökofeminista” összeesküvésként bírálták, miközben Bill Gates és Greta Thunberg torz képei villantak a képernyőn. Röviddel ezután a Trump egykori alkalmazottja, Mercedes Schlapp egy cionista-barát kántálást énekelt: „Viva España! Viva Izrael!”
„A közvélemény-kutatások szerint a radikális jobboldal valószínűleg jelentős gyarapodást ér el a júniusi választásokon”.
Bár a különböző radikális és szélsőjobboldali diskurzusok között egyértelmű különbségek voltak, a feltételezett közös ellenséggel szembeni közös ellenszenv és a reakciós tekintélyelvűség melletti elkötelezettség minden más, megosztóbb tényezőt felülmúlt. A Voxnak például sikerült meghívnia a neonáci és holokauszttagadó Pedro Varelát, valamint Izraelt „az iszlám terrorizmus elleni küzdelem nemzetközi referenciapontjának” nyilvánítani. Javier Milei anarcho-liberalizmusát és Marine Le Pen soviniszta-protekcionista politikáját is sikerült összeegyeztetni és lelkesen fogadni.
„Nekünk, hazafiaknak egységesnek kell maradnunk” - hangsúlyozta a gyűlésen Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió elnöke: „Nem hagyjuk, hogy Soros György vagy Biden megosszon minket”.
A gyűlés újabb bizonyítéka volt annak, hogy a Vox egyre központibb szerepet játszik a világ minden tájáról érkező reakciós politikai mozgalmak hálózatba szervezésében. A spanyol párt nemcsak fontos hídépítő szerepet tölt be az európai és a latin-amerikai radikális jobboldal között, hanem az európai parlamenti választások előtt arra is törekszik, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot az EU két nagy jobboldali csoportja: egyrészt a NATO-barátabb és tradicionalistább Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), amelynek Meloni a vezéralakja; másrészt Le Pen oroszbarát és radikálisabb Identitás és Demokrácia (ID) csoportosulása között.
A közvélemény-kutatások szerint a radikális jobboldal valószínűleg jelentősen erősödni fog a júniusi választásokon. Santiago Abascal a Vox-tól máris központi figuraként pozícionálja magát ezen a „reakciós internacionálén” belül - még akkor is, ha saját pártja az elmúlt évben némi teret vesztett otthon, Spanyolországban. Egy másik párttisztviselő nyilvánvaló büszkeséggel hangsúlyozta, hogy csak a Vox van „abban a helyzetben, hogy ilyen [radikális jobboldali] találkozót tartson”.
Antikommunista Internacionálé
A kongresszus körüli címlapokat egy diplomáciai botrány uralta, miután Javier Milei a színpadon „korruptnak” nevezte Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök feleségét.
Az argentin elnök szoros kapcsolata a Vox-al azóta áll fenn, hogy belépett a csúcspolitikába. Eduardo Bolsonaro és a chilei szélsőséges José Antonio Kast mellett Milei volt az egyik aláírója az úgynevezett Madrid 2020 Chartának, a Vox által vezetett baloldalellenes szövetség, a Madrid Fórum alapító dokumentumának, amelynek célja a „kommunista totalitárius rendszerek” latin-amerikai terjedése elleni küzdelem.
„Ezen túlmenően a Madridi Fórum része egy szélesebb körű jobboldali infrastruktúrának, amely szélsőséges katolikus egyesületekből, latin-amerikai száműzöttekből és a spanyol fővárosban működő reakciós agytrösztökből áll”.”
Ahogy Miguel Urbán, a Podemos alapítója idén megjelent Trumpismos című könyvében kifejti, a Madridi Fórum olyasmit akar elérni, ami különbözik más jobboldali szövetségektől, például az amerikai Konzervatív Politikai Akciókonferenciától (CPAC). Ez utóbbi rendszeres rendezvényeket szervez, amelyek nemzetközi vezetőket és jobboldali aktivistákat hoznak össze, míg a Madridi Fórum célja, hogy egy folyamatosan működő, éves cselekvési tervvel rendelkező „radikális jobboldali pártok nemzetközi szervezete” legyen. Urbán így folytatja: „A Vox nagy lendülettel és lázasan állította fel a hálózatok, utazások és események napirendjét - azzal a céllal, hogy megteremtse a radikális jobboldali latin-amerikai erők koordinációjának első stabil keretét, amelyben [magának a pártnak] is központi szerepet kell kapnia”.
A határokon átnyúló együttműködés még gyerekcipőben jár. Mindazonáltal a Progressive International egy nemrégiben megjelent jelentése szerint a Madridi Fórum „legfontosabb hatása” eddig az volt, hogy „képes volt létrehozni és mozgósítani egy hálózatot [...] a régió baloldali kormányainak gyengítésére”. Több latin-amerikai kiadvány átfogó elemzése azt is bemutatja, hogy a mozgalomhoz kapcsolódó politikusok hogyan folytattak összehangolt kampányokat „a választási eredmények delegitimálása érdekében több országban”. Például határokon átnyúlóan együttműködtek, hogy álhíreket terjesszenek választási csalásról Peruban, Kolumbiában és Chilében. Ezeket a híreket szervezett online trollkodási kampányok tovább erősítették.
A Madridi Fórum továbbá része egy szélesebb körű jobboldali infrastruktúrának, amely szélsőséges katolikus egyesületekből, latin-amerikai száműzöttekből és a spanyol fővárosban működő reakciós agytrösztökből áll. Ennek eredményeként a város a világ minden tájáról érkező tekintélyelvű erők fontos találkozóhelyévé és csomópontjává vált. Isabel Ayuso madridi regionális elnök, aki a konzervatív Partido Popular radikális szárnyához tartozik, megjelenéseihez a száműzetésben élő kubai a „Szabadság vagy kommunizmus” jelszót vette fel. A Sánchez újraválasztása elleni, egy hónapig tartó, olykor erőszakos utcai tüntetések során tavaly novemberben a hálózat ismét harsány retorikával mozgósított, hogy megkérdőjelezze Sánchez parlamenti többségének legitimitását.
Taktikázás két frakció között
Milei úgy kapcsolódott be a Vox kongresszusába, hogy kifejezetten azért utazott Spanyolországba, hogy összevesszen az ország szociáldemokrata miniszterelnökével. Buenos Airesbe visszatérve Milei odáig ment, hogy bírálta Sánchez állítólagos „totalitarizmusát”, és „arrogáns és tébolyult szocialistának” nevezte. Az ezt követő diplomáciai feszültségek, amelyek során Spanyolország még argentin nagykövetét is visszahívta, elsősorban azt eredményezték, hogy a Vox uniós választási kampánya nagy figyelemben részesült, és hangosan hirdethették.
Abascal, a Vox vezetője azonban valójában abban reménykedett, hogy Le Pen és Meloni jelenlétében indíthatja el választási kampányát. Ha sikerült volna nagyobb együttműködést elősegítenie az európai radikális jobboldal két létező szárnya között, az minden bizonnyal további szimpátiát és tiszteletet szerzett volna neki a jobboldaliak körében globális szinten. Jelenleg mind Meloni posztfasiszta Fratelli d'Italia, mind Le Pen Rassemblement Nationalja vezet a közvélemény-kutatásokban saját országukban. A két EU-szintű radikális jobboldali csoport együttesen a második legtöbb mandátummal rendelkező erővé válhat az Európai Parlamentben.
„Szigorúan NATO-párti álláspontjával Meloni szoros kapcsolatokat ápol az EPP-vel (Európai Néppárt), mióta Olaszország miniszterelnöke lett.”
Mivel a Zöldek és Macron liberális Renew frakciója is várhatóan súlyos veszteségeket szenved, az Európai Parlament történetében először jobboldali többség alakulhat ki. Bár ez nem feltétlenül váltaná fel a középpártok stabil „nagykoalícióját”, a konzervatív Európai Néppárt (EPP) bizonyos szavazásokon - például a környezetvédelmi kérdésekkel, a polgári szabadságjogokkal vagy a bevándorlással kapcsolatos közös érdekek esetén - a jobboldal támogatásával alternatív többségre törekedhetne.
Cas Mudde akadémikus azonban megjegyzi, hogy a radikális jobboldal felemelkedése „pirruszi győzelemmé válhat számukra, ha a pártok továbbra is ennyire megosztottak maradnak”. Az ECR-csoport, amely a Fratellit, a Voxot és az Éric Zemmour-féle Reconquête-t foglalja magában, leginkább külpolitikájában (és így a mainstreamben való vélt tekintélyében is) különbözik Le Pen ID-csoportjától. Szigorúan NATO-párti álláspontjával Meloni szoros kapcsolatokat ápol az EPP-vel, mióta Olaszország miniszterelnöke lett. Nyitva akarja tartani az ajtót az Ursula von der Leyennel való paktum előtt, ha a júniusi választások után újra meg akarják választani az Európai Bizottság élére.
„Mindenesetre továbbra is fennáll a veszélye egy nagyobb radikális jobboldali lökésnek”.
Ebből a szempontból Meloni döntése, hogy nem vett részt személyesen a Vox múlt vasárnapi rendezvényén, (nehéz) egyensúlyozás volt: videós hozzászólásával nem akarta sem bírálni a Vox Le Pen felé irányuló közeledését, sem csatlakozni hozzá. „Meglátjuk, mi lesz a választások után” - hangsúlyozta a Vox egyik képviselője. Pártja mindenesetre a legjobb helyzetben látja magát ahhoz, hogy az elkövetkező törvényhozási időszakban összekötő kapocsként működjön a különböző jobboldali csoportok között.
Különösen Le Pen és Matteo Salvini múlt keddi bejelentése, miszerint pártjaik már nem fognak egy frakcióban ülni az AfD-vel, megnyitja a lehetőségét annak, hogy a választások után az európai radikális jobboldal mélyrehatóan átrendeződhet. Ráadásul Orbán Viktor Fidesze várhatóan a közeljövőben csatlakozik az ECR-csoporthoz.
Mindenesetre továbbra is fennáll a veszélye egy jelentős radikális jobboldali előretörésnek. „Nekünk, hazafiaknak be kell vennünk Brüsszelt” - követelte Orbán Viktor a Vox kongresszusán tett nyilatkozatában. A portugál Chega Ventura egyértelműen állította: „Európa a miénk!”. A június 9-i választások során kiderül, hogy mennyire reális és megvalósítható a radikális jobboldali projekt.
Forrás: https://www.jacobin.de/artikel/vox-eu-rechte-meloni-milei, 2024.05.28.
Spanyolról fordította: Tim Steins
Magyarra fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
