© RIA Novosti/Generated by AI
Szergej Lavrovnak van érzéke ahhoz, hogy összefoglalja az események lényegét. Néha elég neki néhány szó, amelyek aztán »eljutnak az emberekhez«. Nem tudni, hogy így lesz-e ez a külügyminiszter három rádióállomásnak (köztük a Szputnyiknak) adott interjújában tett kijelentéseivel, de egy mondat ebből külön figyelmet érdemel. Lavrov pedig mindjárt az elején kimondta, arra a kérdésre válaszolva, hogy a Nyugat állandó kijelentései, miszerint addig nem áll le, amíg Oroszországot stratégiailag le nem győzik, azt jelentik-e, hogy a levegőben egy nagy háború szaga terjeng. A miniszter azonnal így fogalmazott: "Az Oroszország legyőzés téma rendszeres felbukkanása és e vereség egzisztenciális jelentőségének hangsúlyozása a Nyugat jövője szempontjából nem annyira harcias hangulatot, mint inkább agóniát és hisztériát tükröz".
Lavrov ezután kifejtette, hogy a Nyugat valójában érti, mi történik: Ugyanebben a szellemben vannak más kijelentéseik is: "Elveszítjük a befolyásunkat", "Oroszország Kínával, Iránnal, KNDK-val, Szíriával együtt újjáteremti a világot.", “Ez nem bizonytalanságot tükröz, hanem éppen ellenkezőleg: megértik, hogy - ahogyan nem haboznak nevezni – harc « folyik a hegemóniájuk megőrzéséért, de valójában - egy új, többpólusú világrend kialakulásáért.”
Egyesek számára a Nyugat »agóniájáról és hisztériájáról« szóló szavak túlzásnak tűnhetnek, mások számára pedig csak egy sikeres propaganda-nyilatkozatnak, de valójában Lavrov teljesen helyes diagnózist állít fel. A Nyugat nem őrült meg, ellenkezőleg, nagyon is jól érti a lényeget, azt ami történik, ráadásul még mindig bízik az erejében és abban, hogy képes megvédeni saját dominanciáját, ugyanakkor az agónia hátterével a tudatában időnként hisztériába esik.
A fennálló világrend agóniája, amelyet a Nyugat (a még nem egységes, mint az elmúlt évtizedekben, vagy inkább az angolszász vezetésnek van alárendelve) évszázadok óta épített, egy olyan világrendet, amely a nyugati civilizáció dominanciáját és hegemóniáját biztosította. Sőt, sokak számára úgy tűnt, hogy már csak néhány lépés van hátra az egységes emberiség, az angolszász vezetés alatt álló egységes világ kiépítésének befejezéséhez. Az úgynevezett globalizáció folyamatának oda kellene vezetnie, hogy a Nyugatnak egyszerűen nem lehetnek riválisai, olyanok, akik akár potenciálisan is kihívást jelenthetnének számára, mert a globális vállalatok hálójába burkolózott nemzetállamok fokozatosan kihalnának. S éppen abban a pillanatban, amikor az »egyesült emberiség fényes jövője« olyan közel volt, minden kezdett kudarcba fulladni
A kudarc a kettőezres »nullás« évek végén kezdődött - és ennek egyik legszembetűnőbb megnyilvánulása a 2008-as pénzügyi válság volt. Ám annak pusztító következményei a Nyugat világviszonylatban való megítélésére nézve leküzdhetőek lettek volna, ha Oroszország nem kezdte volna el egyidejűleg a »zavaró« akcióit kibontakoztatni. Oroszország, amely még 2007-ben, Putyin szájából kinyilvánította, hogy nem ért egyet az egypólusú világrenddel - majd elkezdte következetesen védeni jogait és érdekeit, visszatért a nagy játszmába. Oroszországot gyakorlatilag kishatalomként, regionális szereplőként írták le, majd hirtelen ismét igényt kezdett tartani a globális játékszabályok alakítására.
Valójában Oroszország kezdetben nem annyira egy új többpólusú világ létrehozására, mint inkább arra összpontosított, hogy helyreállítsa történelmi mozgásterét, mint nagy Oroszország. Akkoriban, a tízes évek fordulóján a Nyugat elméletileg még meg tudott volna velünk állapodni, ha akarta volna - elismerve befolyási övezetünket és lemondva különösen az Ukrajnára vonatkozó igényeiről. De az angolszászok nem hallották meg a történelem szelét, és nem értették a mozgás irányát - úgy tűnt számukra, hogy Oroszország problémája merőben másodlagos, hogy nem kell neki semmit sem engedni, és hogy a Nyugat helyzete és vezető szerepe a világ egészében megmarad a prioritások és a szövetségesek megfelelő átrendezésének köszönhetően. A Nyugat elszalasztotta a pillanatot és a lehetőséget - ha nem is arra, hogy megszilárdítsa hegemóniáját, de legalább arra, hogy lassítsa a leépítés folyamatát. Ehelyett tettei csak felgyorsították azt a folyamatot, hogy a világ többi része felismerje az átmeneti időszak, a posztnyugati korszak kezdetét.
Azóta az atlanti dominancia agóniájának folyamata felgyorsult, és 2022 után nyílt szakaszába lépett. Ez nem jelenti azt, hogy a vég (azaz a Nyugat globális hegemóniájának elvesztése) az elkövetkező években bekövetkezik. A folyamat még elhúzódhat néhány évtizedig, de mindenképpen visszafordíthatatlanná vált. Erről az agóniáról beszél Szergej Lavrov, nem csak a Nyugat helyzetéről az Ukrajnáért folytatott harcban.
Éppen az agónia megértése vezet hisztériához, mert a Nyugat maga emelte a tétet ukrán irányba, Oroszország győzelmét teljesen elfogadhatatlannak nyilvánítva, és egyenlővé téve Ukrajna vereségét a sajátjával. Mindezek a kijelentések, miszerint az amerikai vezetés sorsa forog kockán a világban, nem csupán a szokásos angolszász nagyképű kijelentések egyike - hanem önbeteljesítő jóslatokká is válnak. Nem kell azonban semmiféle prófétának lenni ahhoz, hogy megjósoljuk az atlanti ambíciók jövőjét: azok valóban összeomlóban vannak, a Nyugat ténylegesen teret veszít, banálisan szűkében van a muníciónak (és most nem a katonai-ipari komplexum hatalmáról beszélünk, hanem a világ feletti ellenőrzés eszközeiről). A hisztériakeltéssel persze lehet egy ideig mozgósítani az erőit, sőt elbizonytalanítani és összezavarni az ellenséget, de a történelem menetét és Oroszország akaratát nem lehet megváltoztatni.
Pjotr Akopov –RIA Novosztyi
Készült: 2024 április 30.
A RIA Novosztyi honlapján megjelent, eredeti, orosz nyelvű cikk az alábbi hivatkozáson található: Истерика на фоне агонии не поможет Западу - РИА Новости, 20.04.2024 (ria.ru)
Fordította: Péter János
