A PENNSYLVANIAI EGYETEM DIÁKJAINAK TÁBOROZÁSA A PALESZTINAI NÉPIRTÁS ELLEN. A KÖNYVTÁRBAN EMLÉKMŰVET ÁLLÍTANAK A PALESZTIN KÖLTŐNEK ÉS TUDÓSNAK, REFAAT ALAREER-NEK, AKIT IZRAEL DECEMBERBEN ÖLT MEG. 2023. JÚNIUS 6-ÁN, 44 ÉVES KORÁBAN. BÁTYJA ÉS NŐVÉRE, VALAMINT NÉGY GYERMEKÜK SZINTÉN MEGHALTAK EBBEN A TÁMADÁSBAN. FOTÓ, 2024. ÁPRILIS 26.
Milyen hihetetlen hét volt ez. Hat hónapja várunk arra, hogy Amerikában erőteljes erkölcsi választ adjanak a népirtásra. Hogy az emberek olyan mozgalomként keljenek fel, amely egyértelműen elítéli az Egyesült Államok bűnrészességét Izrael civilek meggyilkolásában.
És bár a közvélemény-kutatások számos jelzést mutattak az amerikai politikával szembeni haragról a demokrata bázisban, a nem elkötelezett szavazókban és a nagy tüntetéseken, nem láttunk olyan széles körű mozgalmat, amely tömegeket mozgósítana és dühösen szólalna fel a háborús bűnök ellen.
Most viszont igen. A diáktáborok, amelyek az amerikai egyetemeken végigsöpörnek, valóban inspirálóak. A diákok a vietnami tiltakozásokat idéző lázadással emlékeztették az amerikaiakat legjobb önmagukra. Az áldozatokért emelik fel szavukat. Világosan látják a jót és a rosszat, és kockára teszikfizikai épségüket. Felhívták iskoláik és kormányuk figyelmét a mészárlásban való bűnrészességükre. Hallgattak az idősebbekre, de nemzedéki szinten magukhoz ragadták a hatalmat.
És természetesen Izrael és barátai azonnal antiszemitának próbálták bemocskolni a diákokat. Netanjahu nácinak nevezte őket, és keményebb fellépésre szólította fel az Egyesült Államokat. „Ami az amerikai egyetemi kampuszokon történik, az borzalmas. Antiszemita csőcselék vette át a vezető egyetemek irányítását. Izrael megsemmisítésére szólítanak fel. Megtámadják a zsidó diákokat. Megtámadják a zsidó oktatókat. Ez arra emlékeztet, ami a német egyetemeken történt az 1930-as években”.
A vezető izraeli lobbiszervezetek visszhangozták Netanjahu hazugságait, miközben olyan jogszabályokat támogattak, amelyek a tüntetéseket külföldi ügynökök által gerjesztettnek minősítik. Biden aláírta azt. Miközben keresztülvitte az Izraelnek szánt újabb milliárdos segélyeket, amit a demokraták politikai puccsnak neveztek.
Nincs centrum - ebben a kérdésben nincs középút. Vagy egy népirtó állam felfegyverzése mellett vagy az elszámoltathatóság mellett vagy. A diáktáborok kiszámíthatatlan politikai erőként jelentették be jelenlétüket, egyértelmű üzenettel: nemet a népirtásra.
Meglátogattam a Penn-i tábort, és megdöbbentett a lendület, az idealizmus és az erő. Tisztelegnek a palesztin mártírok előtt - például a Refaat Alareer nevével fémjelzett könyvtár előtt - és nyugodtan beszélnek, mint amerikaiak. Antiszemitizmust nem lehetett látni, csak péntek esti sabbat istentiszteletet.
Itt van Nick Wilson, akit felfüggesztettek a Cornell-ben, mert tábortábort vezetett, és azt mondja, hogy valami elszabadult a generációjában:
„A mozgalmunk nemzetközi, a világ minden tájáról érkező egyetemi hallgatókkal, akik a népirtás megszüntetéséért állnak ki. Mindannyiunkért, akiket a Cornell elhallgattatott. Ezen az egyetemen és más egyetemeken megszámlálhatatlan tömegek lesznek kénytelenek elfoglalni a helyünket a táborokban. A tábor körül már számtalan diákkal találkoztam, akik azt mondták, hogy még soha nem jöttek el tüntetésre vagy politikai akcióra az egyetemen - mozgalmunk óráról órára növekszik, és minden új résztvevő ugyanolyan része annak, amit építünk, mint én. Nem is bízhatnék jobban társaim - akik rendkívül tehetségesek, elvhűek és bátrak - képességében, hogy távollétemben átvegyék a helyem. Ez a kormányzat nem érti, hogy a felfüggesztésünk nyomán gyakorlatilag garantáltan hatalmas támogatás hullámzik.”
Senki sem tudja megmondani, hová vezetnek majd ezek a tiltakozások. Gyerek voltam, amikor a vietnami háború elleni tüntetések végigsöpörtek az egyetemeken. És igen, ez a felfordulás arra emlékeztet, de sajátos jellege van. Ami világos, az az, hogy egy létfontosságú erkölcsi hang követeli, hogy meghallgassák az amerikai vitában. A diák azt mondja, hogy a palesztin emberi jogokat nem szabad figyelmen kívül hagyni, ahogyan azt politikai vezetőink rendszeresen teszik. Visszagondolok arra, hogy 2010-ben ott voltam a Penn-ben tartott BDS-(Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók) konferencián, amikor Susan Schulman azt mondta nekünk: „Ti egy élvonalbeli mozgalom vagytok. Mások is csatlakozni fognak hozzátok. Ne legyetek önzőek, hogy ti vagytok az elsők. Ne rójatok rájuk lakmuszpapír-teszteket.
Nos, itt vagyunk. Mások is csatlakoztak hozzánk, és megragadják a vezető szerepét. „Bátrak”, ahogy Nick Wilson mondja. Ők csak megpróbálnak útját állni annak, hogy még több embert öljenek meg. Hadd remegjenek a cipőjükben azok a politikusok, akik racionalizálták ezeket a tetteket.

SUSAN ABULHAWA A GAZAI AL NASSAR KÓRHÁZ HELYÉN, 2024. ÁPRILIS 27. KÉPERNYŐKÉP AZ INSTAGRAM POSTÁBÓL.
Susan Abulhawa, a philadelphiai író/orvos/aktivista ezen a héten visszatért Gázába, és hozsannát ajánlott fel a Nasser kórház romjai közül a diákoknak.
„Edward Said egyszer azt mondta: „hála Istennek a diákokért.” Csak szeretném visszaadni ezeket a szavakat erről a megkínzott helyről. Tényleg, hála Istennek, srácok. Itt minden helyet annyi halál és pusztítás árnyal, hogy elhinni kell. Azt, amit az itteni élettel művelnek, nehéz felfogni vagy szavakba foglalni” – mondta Abulhawa.
Tehát visszhangozzuk a visszhangot. Isten éltesse a diákokat. A jövőt a válladon hordod, hatalmad van számon kérni a gyilkosokat. Nyissunk utat.
A szerző, Philip Weiss a Mondoweiss.net vezető szerkesztője, 2005-06-ban alapította az oldalt.
Forrás: https://mondoweiss.net/2024/04/weekly-briefing-thank-god-for-the-students/ 2024. ÁPRILIS 28
Angolból fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
(S ha van bármilyen isten, verje meg azokat, akik elősegítik, hagyják a palesztin népirtàst - Balmix szerk.)


