Gazdák tüntetése a német kormány politikája ellen, Frankfurt am Main, 2024. január 11. Kép: conceptphoto.info / CC BY 2.0 Deed Felirat: Parasztok nélkül nincs jövő.
Manosz, egy hatodik generációs gazda a görögországi Thesszália régióból, nyersen fogalmazott, amikor arra kértem, magyarázza meg, miért volt hajlandó 400 kilométert autózni a traktorjával Athénba, hogy a parlament előtt táborozzon: "Ha nem teszem meg, a farmom hamarosan feledésbe merül, akárcsak a falusi iskolánk, a szövetkezet, a posta és a bankfiók".
A görög gazda tapasztalatai nem újak és nem korlátozódnak Görögországra. Újra és újra látjuk, hogy különösen a francia gazdák útlezárással és egyértelmű követelésekkel szállnak szembe a politikusokkal, mielőtt hazatérnének.
A vidéki életmód és termelés veszélyben van.
Időnként lenyűgöző szimbolikus tettet hajtanak végre Brüsszelben - mint például 2012-ben, amikor egy multinacionális gazdaszövetség több tonna tejjel permetezte le az Európai Parlamentet, tiltakozásul az uniós tejkvóták csökkentése ellen.
A gazdatüntetések legutóbbi fordulójában az az újdonság, hogy nem csak a szokásos gyanúsítottak vonulnak utcára fővárosainkban. Televíziónk azt mutatja, hogy a gazdák az egész Európai Unióban mozgósítanak, Lengyelországtól Írországig.
Nem szoktunk hozzá, hogy a német és holland gazdák, akik hagyományosan sokkal gazdagabbak dél-európai görög társaikhoz képest, ilyen szenvedéllyel - és ilyen számban - vonuljanak a városokba, mint ahogyan azt most látjuk.
Ha megkérdezzük a holland vagy német gazdákat, hogy miért lázadnak, a válaszuk hasonló lesz ahhoz, amit Manosz adott nekem. Azt fogják mondani, hogy az életmódjukat, azt, hogy továbbra is képesek megművelni a földet, veszély fenyegeti.
A kartell és a következmények
Én elhiszem a szavukat. De a brit farmerek is egzisztenciális fenyegetéssel néznek szembe, és nem autópályákat torlaszolnak el. A brit zöldség- és gyümölcstermesztők csaknem fele, a tejtermelők egyharmada pedig kevesebb mint két éven belül a csőddel néz szembe.
Akkor miért nem zárják le a Piccadillyt, vagy miért nem foglalják el dühösen a Trafalgar teret? A kulturális különbségek szerepet játszhatnak, de az EU egyik strukturális jellemzője megmagyarázza, hogy az európai gazdák miért lázadnak, a brit gazdák pedig miért nem.
Elméletileg az EU a szabad piaci liberalizmust képviseli. A valóságban azonban szén- és acéltermelők kartelljeként indult, akik nyíltan és törvényesen, egy multinacionális bürokrácián keresztül szabályozták az árakat és a termelést.
Ez a bürokrácia, az első Európai Bizottság, olyan jogi és politikai hatásköröket kapott, amelyek feleslegessé tették a nemzeti parlamenteket és a demokratikus folyamatokat.
A gazdákkal kötött alku
A Bizottság első feladata pedig az volt, hogy megszüntessen minden korlátozást az acél és a szén szállítása és kereskedelme terén a tagállamok között. Végül is, mi haszna lenne egy határokon átnyúló kartellnek, ha a termékeit a határokon megállítanák és megadóztatnák?
Brüsszel második lépése az volt, hogy a kartell hatályát a szénen és az acélon túl az elektromos iparra, az autógyártókra és természetesen a bankszektorra is kiterjesztette. A harmadik lépés az volt, hogy a gyártókra kivetett vámok eltörlése után eltöröltek minden vámot.
Sajnos a francia és német gazdák számára ez többek között azt jelentette, hogy védelem nélkül kellett versenyezniük az olyan importtermékekkel, mint a tej, a sajt és a bor. Hogyan tudta Brüsszel rávenni a nagyobb, gazdagabb és ezért politikailag erősebb gazdákat, hogy beleegyezzenek egy európai szabadkereskedelmi övezetbe?
Úgy, hogy részesedést adtak nekik a nehézipari kartell monopolprofitjából.
Az EU költségvetésének egyharmada a mezőgazdaságra
A Közös Agrárpolitika (KAP) pontosan ezt jelentette. Erről a Római Szerződésben olvashat, amely létrehozta a ma ismert EU-t: ez egy szerződés a nehézipari kartell és Európa gazdagabb mezőgazdasági termelői között, amelynek értelmében az előbbiek által megtermelt európai költségvetés nagy részét az utóbbiaknak osztják szét.
Az EU 2021-ben 378 milliárd eurót fordít a KAP-ra: a 2021 és 2027 közötti hatéves időszakra szóló teljes költségvetésének 31,8 százalékát. Ennek a pénzhegynek mintegy 80 százaléka az európai gazdák leggazdagabb 20 százalékának zsebében landol.
És a legrosszabb az, hogy alig van kiút: ezek az őrült összegek és azok egyenlőtlen elosztása az ötvenes évek közepén kötött megállapodáson alapulnak, amelyből az eredeti EU létrejött. Szilárdan rögzítve vannak annak szerkezetében.
Ezt az egyenlőtlen elosztást a "termelékenység" érvével indokolták. A nagybirtokosok sokkal jövedelmezőbbek egy megművelt hektárra vagy egy mezőgazdasági munkásra vetítve. A Financial Times szerint 2021-ben például minden további dolgozó mintegy 7000 euróval növelte egy kisgazdaság nettó értékét –a kisgazdaságot 4000 és 25000 euró közötti összjövedelemű gazdaságként definiálják.
A nagyoké a szó
Ezzel szemben egy további munkavállaló 55 000 euróval növelte a nagy gazdaság - a félmillió eurónál nagyobb termelési értékű gazdaság - nettó értékét.
Ennek eredményeként a legtöbb dél-európai gazdálkodó - beleértve Franciaország nagy részét, ahol a mezőgazdasági területek sokkal kisebbek, mint például Németországban vagy Hollandiában - alig tudott megélni. Eközben északi társaik jelentős nyereséget, forrásokat és támogatásokat élveztek.
Ez magyarázza, hogy a görög, spanyol, dél-olasz és francia gazdák mindig is a jobban hajlamosak voltak az utak blokkolására. Hat évtizeddel ezelőtt olyan alkut ajánlottak nekik, amely nem szolgálta az érdekeiket.
Ma azonban, amikor a dezindusztrializáció Németországban is rohamosan halad, az eredeti páneurópai ipari kartell, amely a gazdag gazdák bőkezű támogatásait volt hivatott fizetni, szintén hanyatlóban van.
Jönnek a keselyűalapok
Ami a Manos-hoz hasonló gazdákat illeti, a régi problémák és az új katasztrófák kombinációja szedi áldozatait. Tavaly ősszel az éghajlati válság nem állt meg az ő völgyében sem, amikor a Daniel vihar elpusztította a gazdaságát, méteres magasságban elárasztva a termőföldeket, mielőtt dél felé vonult volna, és emberek ezreit fojtotta vízbe a líbiai áradásokban.
A görög bürokráciára jellemző nevetségesen hosszú késedelmek miatt a biztosítótársaságok csak lassan siettek Manosz segítségére.
Kollégái elégedetlenségének másik, még kellemetlenebb forrása azonban a gazdaságok tömeges kisajátítása a számos keselyűalap által. Kihasználva Görögország régóta tartó csődjét, megszállták az országot, hogy a fizetésképtelenné vált gazdák hiteleit eurónként öt centért felvásárolják, majd elárverezzék a földeket.
Így az oligarchikus befektetők termékeny mezőgazdasági földeket zsákmányolnak, és zsebre vágják a Brüsszeltől kapott támogatásokat és kölcsönöket, hogy a földeket napelemekkel szereljék fel. A gazdáknak és a városi görögöknek most mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hogy kifizessék a megtermelt villamos energiát. És miközben az előbbiekre pénzügyi nyomás nehezedik, a helyi élelmiszerek egyre szűkösebbé válnak.
Villamosenergia-spekulánsok, bürokrácia és az ukrajnai háború
Hasonló történetek játszódnak le most az EU gazdagabb részein: Hollandiában és Németországban. Itt három fő kiváltó ok van.
Először is, miután az EU a holland villamosenergia-tőzsdék mögött megbújó magánkartell ellenőrzése alá helyezte a korábban állami villamosenergia-szolgáltatókat, az EU nem tesz semmit annak érdekében, hogy megvédje a gazdákat az energiaspekulánsok és a haszonlesők csillapíthatatlan étvágyától.
Másodszor, ott van az a bürokratikus rémálom, amelynek a gazdáknak alá kell vetniük magukat annak érdekében, hogy a legkisebb kedvezményt is kérelmezhessék, vagy akár csak azt a jogot, hogy megmetszhessék azt a fát, amelynek ágai a szemükbe szúrnak, amikor traktorjukkal elhaladnak mellettük.
Harmadszor, ott van Ukrajna. Ez nem csak a megnövekedett üzemanyagköltségekről és a "szolidáris" importból származó, csak tavaly 13 milliárd euró értékű versenyről szól. Arról is szó van, hogy ha a háború sújtotta ország csatlakozik az EU-hoz, akkor a KAP-alapokból (Közös Agrárpolitika) jelenleg nettó kedvezményezett országok többsége - köztük Lengyelország - nettó befizetővé válik, és a gazdáik viselik a fő terhet.
Green Deal, de finanszírozás nélkül, plusz gazdasági visszaesés
És persze ott van a két elefánt a szobában. Az egyik az EU Green Deal. Bár Brüsszel retorikailag jó irányba halad a környezetvédelem tekintetében, és azonnali zöld intézkedéseket sürget, nincs abban a helyzetben, hogy ezeket ki tudja fizetni.
Vegyük például a holland gazdák vitás kérdését: a felszín alatti vizekben lévő nitrátok egyértelmű és sürgető veszélyét, amelyet kezelni kell. Miután évtizedekig szemet hunytak a probléma felett, a holland kormány - Brüsszel nyomására - hirtelen azt követelte a gazdáktól, hogy oldják meg a problémát, többek között úgy, hogy "megszabadulnak" minden harmadik tehéntől.
Még tartósabb a második és nagyobb elefánt: a 15 éve tartó európai gazdasági visszaesés, amely véleményem szerint teljes mértékben az euróválság értelmetlen kezelésével magyarázható. Ez a visszaesés megmagyarázza, hogy a kontinens miért dezindusztrializálódik.
Ez az oka annak, hogy a közös agrárpolitika miért nem tudja többé tiszteletben tartani az európai ipari és mezőgazdasági kartellek közötti eredeti, 1950-es évekbeli megállapodást.
És ez az oka annak is, hogy az EU Green Dealje miért csak egy újabb európai Potemkin-falu - egy újabb eredménye annak, hogy az EU előszeretettel hirdeti a nagy számokat, amelyek közelebbről megvizsgálva a semmibe vesznek.
A cikk a Znetwork amerikai online magazinnal együttműködésben jelent meg. Az eredeti angol nyelvű változat ott található. Fordítás: David Goeßmann.
Janisz Varoufakisz görög közgazdász, politikus és a DiEM25 / MERA25 páneurópai mozgalom és párt társalapítója. Varoufakisz 2015 januárjától júliusáig görög pénzügyminiszter volt. 2019 óta ismét tagja a görög parlamentnek, és a DiEM25 elnöke. Több könyv szerzője, többek között a "Another Now" (2020) című könyv szerzője. Legutóbbi könyve a "Technofeudalizmus: Mi ölte meg a kapitalizmust". Varoufakisz emellett az Athéni Egyetem közgazdaságtan professzora, a Sydney-i Egyetem politikai gazdaságtan tiszteletbeli professzora, a Torinói Egyetem jog, közgazdaságtan és pénzügyek honoris causa professzora, valamint a Londoni Egyetem Kings College-jának politikai gazdaságtan Distinguished Visiting - megkülönböztetett vendégprofesszora. Olvassa el még:
Kinek kedvez a menekültek elleni militarizált "Európa Erőd"?
Telepolis
Jó hír: Lehetséges a gyors globális energetikai átállás
Telepolis
Autólázban az EU: 15 000 km sínpályát szüntetnek meg, helyette 30 000 km új autópályát építenek ki
Telepolis
Felirat: Csatlakozás meghibásodott
Forrás: https://www.telepolis.de/features/Wie-das-EU-Kartell-die-Landwirte-Europas-vernichtet-9645701.html?seite=all, 2024. március. 5. Szerző: Yanis Varoufakis közgazdász, görög parlamenti képviselő és volt görög pénzügyminiszter.
Magyarra fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
