Izraeli bombák által lerombolt ház a Gázai övezetbeli Rafahban február 12-én Kép: Hatem Ali/ap

Az emberi jogok - írja Sam Moyn amerikai jogfilozófus - egy jó ötlet, amelynek nehéz története van. A világot, ahogyan ma, nyugatról gondoljuk, nem tudnánk elképzelni az emberi jogok nélkül, amelyeknek szükségszerűen egyetemesnek kell lenniük, különben nem lennének emberi jogok. Ezek a francia forradalom és az egyenlőség, szabadság és testvériség értékeinek eredménye. A második világháború és a holokauszt szörnyűségei után váltak a világrend alapjává.

A történelem azért nehéz, mert senki sem volt olyan naiv, hogy azt higgye, ezek az egyetemes emberi jogok az ideológián és az érdekeken túl, úgymond vákuumban léteznek. Moyn például a  „Not Enough“ - "Nem elég" című könyvében az 1945 utáni háború utáni időszakra vonatkozóan leírja, hogy az emberi jogokról szóló diskurzus hogyan fejlődött párhuzamosan a piacról szóló diskurzussal - röviden: minél szabadabbnak és radikálisabbnak képzelték a piacot, annál hangosabb és végül üresebb lett az emberi jogokról szóló beszéd; ezek voltak az ideális retorikai eszközök, amelyeket lehetett követelni, de nem kellett érvényesíteni.

Ez a probléma az ilyen nagyszerű elvekkel: elengedhetetlenek, ha igazságos világot akarunk; de annyira idealisztikusan vannak megfogalmazva, hogy gyakran csak szavak maradnak - papíron. Sok tekintetben ez is egy olyan tény volt, amelyet a világhatalmak játékában, amelyet akár cinikusnak, akár reálpolitikának nevezhetünk, valahogyan alapként fogadtak el. Mint mondtam, az érdekek valósak. A hazugság nem csak egyéni jellemhiba.

Egy jobb világért újra és újra meg kell küzdeni; ehhez ideálok kellenek, és az akarat is, hogy időnként tartózkodjunk tőlük. A Gázai övezetben zajló háború alapvetően csak azt tette ismét világossá, hogy az emberi jogok nem vonatkoznak egyformán minden emberre, még ha egyetemesnek is nevezik őket; és a geopolitikai struktúrával együtt az 1989 óta fennálló háború utáni rend jogi struktúrája is szétesőben van.

A Nyugat erkölcsi gyengesége

Ami más, az nem csak a halálesetek intenzitása, az áldozatok magas száma, a helyzet drasztikus jellege. Ami más, az a Nyugat nyilvánvaló erkölcsi gyengesége, amely a geopolitikai kontextusban bekövetkezett valódi gyengüléssel párosul. Ami más, az az univerzalizmus fogalmának mély és tartós megrendülése.

A Gázából érkező képek és hírek nehezen elviselhetőek, ahogyan a Hamász október 7-i mészárlásairól szóló képek és beszámolók is. Ezt a két eseményt, amelyet olyan nehéz szétválasztani, és mégis külön kell nézni, ha fel akarjuk ismerni a rájuk jellemző borzalmat. Ez sokaknak nem könnyű, és a zsidók október 7-e óta elárulva érzik magukat, csakúgy, mint a palesztinok.

Az univerzalizmus alapvetően arra tesz kísérletet, hogy választ találjon erre a dilemmára: a szenvedés mindig partikuláris, konkrét, lokalizált; a megoldáshoz átfogó elvekre, értékekre és normákra van szükség. Az egyesítő tényező tehát az értékek absztrakciója; pontosan azok az értékek, amelyekre mindig hivatkoznak, amikor megfelelőnek tűnnek - hányszor hangzott el például, hogy Ukrajna a "mi" értékeinkért harcol? És mi a helyzet a "mi" értékeinkkel most, amikor más áldozatokról, egy másik háborúról beszélünk?

Mint mondtam, a hazugság és a képmutatás nem az emberiség történetének utolsó öt hónapjának találmánya; de tény, hogy a kultúrharc elmúlt éveiben az értékekről és a szabadságról szóló diskurzust a Nyugat minden eddiginél jobban használta botként, hogy másokat fejbe verjen - amíg a saját ügyéről volt szó.

Nem egyszerűen a halál elfogadása

A sok üres könyv a Cancel Culture-ről, (eltörléskultúra (angolul: cancel culture vagy call-out culture) a kiközösítés modern formája, amikor valakit kiszorítanak a társadalmi vagy szakmai körökből – legyen szó akár online, akár közösségi médiáról, akár személyesen –, mert szerintük bántó vagy vállalhatatlan dolgot tett vagy mondott), a szólásszabadságról és a művészet szabadságáról - hol vannak ma a szerzők, amikor tucatjával hívják ki az embereket, amikor sokaknak az a benyomása - nem alaptalanul -, hogy cenzúrázzák a véleményeket, hogy a demokrácia alapjait veszélyeztetik a központból? Mindazok a követelések, hogy aki például Németországba jön, annak a "mi" értékeink mellett kell elköteleznie magát.

Hogyan lehet ezeket az értékeket megtalálni Gáza romjain, hogyan lehet az egyetemes cinizmust egy opportunista értékrend alapjává tenni? Még egyszer: számomra az október 7-i borzalmak nem választhatók el attól, ami utána történt; és mégis el lehet választani őket, mert nem mindenki képes, akit a szenvedés érint, hogy látni akarja mások szenvedését. Az univerzalizmus lehetetlen eszme, ez provokáció.

Az igazi felfordulás máshol zajlik, és nagyon átlátszó, amikor sokan elsősorban a reakciókra, a hatásokra koncentrálnak, amelyekről könnyebb diszkurzívan tárgyalni, mint az okokról. Az univerzalizmus már sok halált halt, minden nap Európa külső határainál, Gázában, az ujgur táborokban, minden háborúval és minden éhínséggel, és végső soron magának a rendszernek a lényegeként, amely a pénzbeli univerzalizmuson, a tőkén alapul.

Nem lehet minden halált megakadályozni; de amikor a halált tudomásul veszik, mint Gázában, és amikor a következmények messze belenyúlnak ebbe a társadalomba, akkor szálaira esik szét az a kis konszenzus, amely ahhoz szükséges, hogy az egyetemes értékek egyesítő erejűek legyenek.

Forrás:https://taz.de/Krieg-in-Nahost/!5989000/, 2024. február 15.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó