Szociáldemokraták az AfD ellen, azaz saját politikájuk következményei ellen. Kép: Lucas Werkmeister, CC BY 4.0Felirat: Most ez a tét: Demokráciánkat együtt megvédeni! SPD
Scholz és a demokrácia mozgalom; Scholz: Hosszú út áll előttünk
A mostani tüntetések azt mutatják, hogy úgy tűnik, szinte senki sem tudja, hogy valójában ki a fő felelős a jobboldali populizmus iránti egyre növekvő szimpátiáért. Németországban sajnos mindenekelőtt a szociáldemokraták.
Tekintsünk vissza: az SPD-t 1869-ben alapították. A párt 1890 óta nevezi magát "Németország Szociáldemokrata Pártjának". Ezzel a német pártok közül a legrégebbi. Amikor annak idején létrejött, a demokrácia némileg klasszikus felfogására hivatkozott.
Demokrácia: több mint népuralom
A kifejezés a "démoszra" utal, ami ógörögül egyszerűen "népet" vagy "államnépet" jelent. A demokrácia tehát a nép uralmát jelentette. Forradalmi eszme a Német Birodalomban. És egyébként ma is az.
Most kérem, semmi jobboldali populista félreértés! Lehet a "népre" hivatkozni anélkül, hogy valaki demokrata lenne. A jogállamiságot gyakran aláássák az ilyen visszaélések. Lengyelországban az ottani PiS párt próbálkozott ezzel, Izraelben Netanjahu teszi ezt.
A "népet" szembeállítják a bíróságokkal, elsősorban az alkotmánybíróságokkal. Ha azok a kormánynak kedveznek, a populisták azt csinálnak, amit akarnak. Ha Trumpnak egyáltalán van koncepciója, akkor ő is hasonlóan látja.
Az SPD és a szabad népi állam
A régi SPD demokráciafelfogásának ehhez semmi köze nem volt. Ehelyett a "szabad népállamról" volt szó. Persze volt egy döntő különbség a mai SPD-féle felfogáshoz képest: a demokrácia és a szabadság csak a kapitalizmuson túl volt elképzelhető.
A "népi állam" csak akkor lehetett szabad, ha nem a nagy pénz, hanem a polgárok irányítanak.
Vegyük példaként az SPD társalapítóját, Wilhelm Liebknecht-et. Ő 1826-ban született Giessen-ben, évtizedeken át a Reichstag egyik legaktívabb szociáldemokrata tagja volt, és sokáig főszerkesztője volt a "Vorwärts"-nak, az SPD ma is létező pártorgánumának.
Temetése 1900-ban a legnagyobb tömeggyűléssé vált I. Vilmos császár tizenkét évvel korábbi halála óta. Akkoriban az SPD volt "a" munkások és a kisemberek pártja.
A demokratikus gazdaság víziója
A gazdaság demokratizálása nemcsak Liebknecht demokráciafelfogásában, hanem általában az SPD-ben is központi szerepet játszott. A képlet így szólt: a szocializmus és a demokrácia ugyanaz a dolog. "A munkaadók - mondta Wilhelm Liebknecht 1894-ben - és alázatosan engedelmes vagy lázadó bérrabszolgáik helyett: szabad elvtársak!". ... Célunk: a szabad népi állam gazdasági és politikai egyenlőséggel; a szabad társadalom szövetkezeti munkával. "1
A társadalom egészét kellett tehát demokratizálni, nem csak a politikai részét. Később gazdasági vagy szociális demokráciáról beszéltek.2
A szövetkezeti gazdaságnak a munkavállalók önigazgatásán kell alapulnia. Ez nem csak egy követelés volt a sok közül, hanem az SPD programjának központi pontja. Demokrácia a nemzetközi vállalatok, a pénzvilág és a főnökök hatalma nélkül. De mindenekelőtt: demokrácia a társadalom gazdagokra és szegényekre való felosztása nélkül.
Az SPD programjai az idők folyamán
Ha ma az SPD régebbi pártprogramjait olvassuk, az 1891-es irányadó erfurti programot vagy az 1925-ös heidelbergi programot, elgondolkodunk. Vajon ezek valóban ugyanannak a pártnak a programjai, amely ma is SPD-nek nevezi magát?
Másrészt, mint tudjuk, nem annyira a programok számítanak, hanem az, hogy mit tesznek a pártok, amikor kormányon vannak, de egyébként is. Sokan emlékeznek Otto Wels Reichstag-képviselő és SPD-elnök bátor hőstettére. Ő 1933. március 23-án az életét kockáztatta, amikor a német Reichstagban megtagadta az SPD hozzájárulását az úgynevezett felhatalmazó törvényhez.
Tette ezt annak ellenére, hogy az SA emberei jelen voltak az ülésteremben. "A szabadságot és az életet el lehet venni tőlünk, a becsületet nem". Willy Brand később arról számolt be, hogy Wels a biztonság kedvéért egy fiola mérget vitt magával, hogy letartóztatása esetén öngyilkos lehessen.
A kapitalizmus, a fasizmus és az SPD
A weimari köztársaság következetes védelmezése miatt az SPD meg volt győződve arról, hogy 1945 után képes lesz kormányzó többséget alkotni Nyugat-Németországban. Pártjának vezetője, Kurt Schumacher a náci diktatúra tizenkét éve alatt közel tíz évet töltött koncentrációs táborokban és különböző börtönökben.3
Antikommunista volt, és határozottan ellenezte azt, amit a kelet-németországi hatalmon lévők "a proletariátus diktatúrájának" neveztek. Egy dolgot azonban többször is hangsúlyozott: a nácik csak azért kerültek hatalomra, mert a nagytőke Hitlerben a kisajátítástól való megmentőt látta, és úgy döntött, hogy támogatja őt.
A demokrácia illúziója
A fasizmus - egykor a szociáldemokraták körében is elterjedt meggyőződés - egy megosztott és mélyen megrémült társadalom következménye volt. A demokráciát csak akkor lehetett volna véglegesen biztosítani, ha a vállalatok és a nagy pénz hatalmát megtörik. A kapitalizmus jobboldali radikalizmust szül.4 Ez biztosnak tekinthető, különösen napjainkban.
Wilhelm Heitmeyer társadalomkutató szerint a hátrányos helyzetű és bizonytalan helyzetű emberek engednek a "tekintélyelvű kísértésnek".5
SPD: kaméleon a politikában
Mindez ma már nem áll fenn. Ellenkezőleg: az SPD olyan politikai célokat követ, amelyeket a múltban ugyanez a párt hevesen ellenzett volna. Az SPD 1945 utáni története egy kaméleon történelmeként írható le.
Ha a politikailag meghatározó környezet hatalmi konstellációja változik, akkor e párt politikai elképzelései is változnak. A cél mindig a hatalomban való részvétel, még akkor is, ha ez a korábban nélkülözhetetlennek tartott pozíciók feladását jelenti.
Ami eredetileg klasszikusan demokratikus vagy radikális demokratikus megközelítés volt, az így a "homlokzati demokrácia" támogatásává vált. Ez a kifejezés minden bizonnyal sok régebbi szociáldemokratának tetszett volna. Akkoriban "formális demokráciáról" beszéltek. Rosa Luxemburg, aki kezdetben az SPD balszárnyához tartozott, majd elszakadt tőle, 1918-ban így fogalmazott: a parlamentarizmus formális demokráciája nem változtatta meg a tőke hatalomgyakorlását. Csak az "egyenlőség és szabadság édes burokát" színlelte, és félrevezette az embereket.6
A szociáldemokrácia jelentős osztrák teoretikusa, Max Adler, a bécsi egyetem szociológiaprofesszora 1922-ben ugyanezt a jelenséget "politikai demokráciának" nevezte. Mivel a politikai szférára korlátozódik, valójában egyáltalán nem demokrácia.7
A mai alkalmazkodás a tőke túlhatalmi viszonyaihoz tehát - a régi szociáldemokrácia szemszögéből - a demokrácia gazdasági és mindenekelőtt szociális aspektusának feladását jelenti. Míg az SPD neve eredetileg nagyon találóan volt megválasztva, ma már olyasmit jelent, amit ma "Fake”-nek neveznek.
Nem létezik, nem akarják és nem követelik, de bizonyos mértékig még mindig használják marketingcélokra. Ennek az az oka, hogy sokan a demokráciát - amely Európában elterjedtebb, mint például az USA-ban - a társadalmi kiegyenlítés gondolatával azonosítják. Még akkor is, ha jelentősen csökkent azoknak a választóknak a száma, akik tévesen az SPD-ben keresik a demokrácia ezen értelmezését.
Godesberg-program: fordulópont
Az első lépést a régi nézetek kibelezése irányába a Szövetségi Köztársaság megalapítása után, 1959-ben Bad Godesberg-ben tették meg. Az ott született Godesbergi Program a párt történetében először ismerte el a termelőeszközök magántulajdonát, és ezzel a nagy pénzek hatalmi bázisát.
A második lépést, amely aztán az abszolút fordulatot hozta, ami tulajdonképpen egy szaltónak felel meg, Gerhard Schröder kancellársága tette teljessé a Zöldekkel való koalícióban (1998-2005). A Zöldek is megszabadultak a kezdetek fontos programpontjaitól.
És ismét elveket dobtak ki a hajóból, mert alkalmazkodniuk kellett a tényleges erőviszonyokhoz. A CDU/CSU és a liberálisok által előkészítve elfogadták és jelentősen kibővítették a nagy pénzek hatalmának immár jelentős mértékű növekedését.
Az SPD és a piaci radikalizmus
Időközben például Nagy-Britanniában és az USA-ban is lezajlott a neoliberális fordulat. Ez egy olyan projekt volt, amelyben a demokrácia helyett a piac került a középpontba, ezért ezt az irányzatot piaci radikalizmusnak is nevezik.
Nem a választóktól várják, hogy eldöntsék, milyen irányt válasszanak, hanem a befektetési és vásárlási preferenciáktól. A közösség szereplőit nem az állampolgárokban, hanem a pénz magáncélú felhasználásában látták.Ily módon egy politikai opció súlya gyakran sok ezerszerese lehet az átlagpolgárénak.
A piaci radikalizmus és a diktatúra veszélyes kombinációja
Chilében például már az 1970-es években világossá vált, hogy a piaci radikalizmus könnyen összekapcsolható a fasiszta értelemben vett diktatúrával. A rendszer ellenzőit az uralkodó Augusto Pinochet alatt a rendszer kínzókamráiban bántalmazták, miközben a "szabad" piacgazdaság a jobb módúak számára hozamot, és így a gazdagok számára kellemes előnyöket hozott.
SPD és újraelosztás alulról felfelé
Németországban 1945 óta a legnagyobb újraelosztási programot - nevezetesen az alulról felfelé történő újraelosztást a piaci radikalizmus értelmében - éppen egy SPD-kormány erőltette át. A gazdagok és szupergazdagok lelkesedése természetesen nagy volt. Kialakult az új gazdagodás nemzetközi szervezete, amelyet mindenekelőtt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselt, amely például a globális dél országait is a markában tartotta.8
Mindez azon az alapvető tévhiten alapult, hogy a társadalmi megosztottságot a demokrácia magjának lerombolása nélkül lehet előidézni és állandósítani. A szociáldemokraták számára ez természetesen rendkívül zavaró tévedés volt.
A szociáldemokrácia elveszett lelke
Természetesen a legfontosabb okai a régi meggyőződések feladásának vagy csak látszólagos megtartásának nem a szociáldemokraták sajátos rosszindulatában keresendők.
Rájöttek, hogy a neoliberalizmus mindenki számára boldogságot ígért, ha a magántőke felhalmozásának minden akadályát elhárítják. A piaci radikalizmus nemzetközileg divat lett, amelyet agytrösztök képviselői vagy egyetemi professzorok hirdettek.
Miközben a vezető szociáldemokrata politikusok hithűen forgatták a szemüket, eredeti, hétköznapi emberekből álló ügyfélkörük végül politikai képviselet nélkül találta magát. Az emberek most szemérmesen vizsgálják a polgári vallás által hátrahagyott romokat.
A jelenlegi választói előrejelzéseket elnézve azonban úgy tűnik, hogy az SPD számára mindez túl késő.
A szerző, Hans-Peter Waldrich politológus és író
Forrás: https://www.telepolis.de/features/Demos-gegen-Rechts-Fuer-welche-Demokratie-stehen-der-Sozialdemokrat-Olaf-Scholz-und-seine-SPD-9619769.html?seite=all2024. február 06.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
