Újabb tíz nap múlva egy olyan korszakos évforduló következik a modern történelem évkönyveiből, amely az orosz nép számára élő emlék marad. Leningrád ostromát, a második világháború vitathatatlanul legborzalmasabb, 900 napig tartó epizódját a szovjet Vörös Hadsereg 1944. január 27-én, egészen pontosan nyolcvan éve törte meg végleg.

Az ostromot több mint hárommillió ember vészelte át, akiknek közel fele meghalt, a legtöbben az első hat hónapban, amikor a hőmérséklet 30 fok alá süllyedt. Apokaliptikus esemény volt. A civilek éhen, betegségekben és hidegben haltak meg. Mégis hősies győzelem volt. A leningrádiak soha nem próbálták megadni magukat, annak ellenére sem, hogy az élelmiszeradagok néhány szelet fűrészporral kevert kenyérre csökkentek, és a lakosok ragasztót, patkányokat - sőt egymást is - ették, miközben a város víz, áram, üzemanyag és közlekedés nélkül maradt, és naponta lőtték őket.

1941. június 22-én volt az, amikor a német hadseregek átlépték az orosz határt. Hat héten belül a Wehrmacht Északi Hadseregcsoportja, a Harmadik Birodalom fegyveres erői fantasztikus villámháborúban ötven kilométerre megközelítették Leningrádot, és 650 kilométer mélyen behatoltak a szovjet területre.

Egy hónappal később a németek szinte teljesen körülzárták a várost, csak egy veszélyes útvonal a Ladoga tavon át keletre kötötte össze Leningrádot Oroszország többi részével. De a németek nem jutottak tovább. És 900 nappal később megkezdődött a visszavonulásuk.

Leningrád epikus ostroma volt a leghosszabb, amelyet a bibliai idők óta bármelyik város kibírt, és ugyanígy a polgárok is hősökké váltak - művészek, zenészek, írók, katonák és tengerészek, akik makacsul ellenálltak annak, hogy a vas a lelkükbe hatoljon. A nácik a Szovjetuniónak való megadás kilátásától megdermedve inkább letették volna a fegyvert a nyugati szövetséges erők előtt, de Dwight Eisenhower tábornok, a Szövetséges Európai Expedíciós Erők főparancsnoka elrendelte, hogy a győzelem dicsőségét a Vörös Hadseregnek kell átadni.

Ebben rejlik a modern idők háborújának és békéjének egyik legnagyobb paradoxona. Ma, Leningrád ostromának évfordulója minden bizonnyal olyan eseménnyé vált, amelyre az USA és számos európai szövetségese inkább nem emlékszik. Mégis, a jelenkori jelentőségét sem szabad elhallgatni.

A náci vezetés célja Leningrád teljes lakosságának kényszerű éheztetéssel történő kiirtása volt. Az éhhalál szándékos cselekedet volt a Német Birodalom részéről. Joseph Goebbels szavaival élve, Adolf Hitler "olyan városok kiirtását tűzte ki célul, mint Moszkva és Szentpétervár". Ez "szükséges volt" - írta 1941 júliusában -, "mert ha Oroszországot részekre akarjuk osztani", akkor "nem lehet többé szellemi, politikai és gazdasági központja".

Maga Hitler 1941 szeptemberében kijelentette: "Ebben az egzisztenciális háborúban nem érdekünk, hogy a fővárosi lakosságnak akár csak egy részét is megtartsuk". A város megadásáról szóló minden beszédet "el kellett utasítani, mivel a lakosság megtartásának és élelmezésének problémáját mi nem tudjuk megoldani".

Egyszerűen fogalmazva, Leningrád lakosságát hagyták éhen halni - hasonlóan a Wehrmacht által fogva tartott több millió szovjet hadifogolyhoz. Jörg Ganzenmüller történész később azt írta, hogy a tömeggyilkosságnak ez a formája költséghatékony volt Berlin számára, hiszen "népirtás volt azáltal, hogy egyszerűen nem tettek semmit".

"Népirtás a semmittevéssel"! Ezek a dermesztő szavak ma is érvényesek a Nyugat "pokoli szankcióira", amelyeknek az a hátsó szándéka, hogy "eltöröljék" Oroszországot, és öt új államot faragjanak ki a hatalmas, mesés erőforrásokkal rendelkező, az ipari világ által leigázható földterületből.

Minden irónia anyja, hogy Németország még ma is élen jár a "semmittevéssel történő népirtás" stratégiájában, amelynek célja az Orosz Föderáció meggyengítése és térdre kényszerítése. A Biden-kormányzat három német politikusból álló trojkára támaszkodott, hogy elvégezze a nehéz munkát ebben az Oroszország eltörlésére irányuló sikertelen erőfeszítésben: Ursula von der Layen, az EU brüsszeli csúcsbürokratája, Olaf Schulz német kancellár és Annalena Baerbock külügyminiszter.

George Santayana, a spanyol-amerikai filozófus, esszéista, költő és regényíró egyszer azt mondta: "Akik nem emlékeznek a múltra, arra vannak ítélve, hogy megismételjék azt". Így gyarapszik a szélsőjobboldal.

Németországban és máshol is a fiatalabb generációk egyre közömbösebbek a fasizmus történelme iránt. A Negyedik Birodalom eszméje soha nem látott virágkorát éli, és jelenleg a normalizálódás új szakaszát éli Európában. Az egész nyugati világban zajló viharos politikai felfordulás adja ma a hátteret.

The Fourth Reich: The Specter of Nazism from World War II to the Present - A negyedik birodalom: A nácizmus kísértete a második világháborútól napjainkig - című könyv szerzője, Gavriel Rosenfeld történész, a történelem és a zsidó tanulmányok professzora azt írta, hogy "A Negyedik Birodalom szirénhangját csak úgy lehet elnémítani, ha ismerjük teljes történetét. Bár a hamis "tények" és a szándékos dezinformáció mai világában egyre nehezebb konszenzust kovácsolni a történelmi igazságról, nincs más választásunk, minthogy utánajárjunk".

A politikai erőszak igazolása klasszikusan fasiszta. A múlt héten lélegzetelállító látványosságot láthattunk a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ), amely emlékeztetett minket arra, hogy a fasizmus jogi szakaszában vagyunk. Ha a nácik a zsidó-bolsevizmust használták konstruált ellenségként, Izrael ugyanezt teszi a Hamasz mumusának felemelésével. A fasizmus a belső ellenség által okozott állítólagos nemzeti megaláztatás narratívájából táplálkozik.

Eközben elfelejtik, hogy Izraelben évtizedek óta növekszik a fasiszta társadalmi és politikai mozgalom. Más fasiszta mozgalmakhoz hasonlóan ez is tele van belső ellentmondásokkal, de ennek a mozgalomnak most egy klasszikusan tekintélyelvű vezetője van Benjamin Netanjahu miniszterelnök személyében, aki formálta és súlyosbította ezt a mozgalmat, és eltökélt szándéka, hogy a politikában töltött ideje alatt normalizálja azt.

Nagy a valószínűsége annak, hogy néhány napon belül a Nemzetközi Bíróság valamilyen ideiglenes utasítást/felszólítást ad Izraelnek, hogy vessen véget a szerencsétlen gázai palesztinok elleni erőszaknak. De a fasiszta mozgalom, amelyet Netanjahu most vezet, megelőzte őt, és túl fogja élni őt.

Ezek az erők olyan ideológiákból táplálkoznak, amelyek mélyen a zsidó történelemben gyökereznek. Lehet, hogy egy fiktív dicsőséges és erényes nemzeti múltat védelmeznek, de súlyos tévedés lenne azt hinni, hogy végső soron nem győzhetnek.

Az oroszok ezt a hazai igazságot a nehezebb úton tanulják meg Ukrajnában, ahol a "nácizmustalanítás" a különleges katonai műveletük leggyengébb láncszemének bizonyul, tekintettel annak geopolitikai horgonyaira, amelyek Németországnak a 2014-es puccsot megelőzően a kijevi ukrán neonáci csoportokkal való összeborulására vezethetők vissza, amelyet az USA örömmel örökölt és nem akart elengedni.

Forrás: https://www.indianpunchline.com/an-anniversary-west-would-rather-forget/  2024. január 16.

Angolból fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó