Nyomtatás

A Humanities and Social Sciences Communications című folyóiratban megjelent tanulmány szerint az ukrán tudósok 18,5 százaléka hagyta el Ukrajnát a különleges hadművelet kezdetét követő hat hónapon belül. Hazájukban "a legaktívabb kutatók közé tartoztak. Most azonban jelentős részüknek nem sikerült stabil állást találnia és csak bizonytalan szerződések alapján dolgoznak" - jegyzi meg a kiadvány. 

A szociológusok szerint nem mindenki kapott garanciákat a fogadó intézményekben. A távozó tudósok mindössze 14%-a kötött hosszú távú szerződést külföldön. Ugyanakkor a túlnyomó többség (87%) úgy véli, hogy a fogadó intézményben való ottmaradás javítja a tudományos képességeiket. 

A tanulmány szerint az összes ukrán tudósnak csupán 2,5 százaléka az, akik valószínűleg már nem fognak visszatérni az országba a jövőben. Bár a távozók és az otthon maradt kollégáik közötti kapcsolatok azóta csökkentek. 

Az otthon maradtak közül mintegy 15% hagyta ott a tudományos tevékenységet, és sokan úgy vélték, hogy az alapvető kutatásra szánt idő jelentősen lecsökkent. 23,5%-uk elvesztette a kutatási anyagokhoz való hozzáférést, 20,8%-uk pedig a kutatási létesítményekhez való fizikai hozzáférést. 

Az interjúalanyok megjegyezték, hogy »lelkileg nehéz dolgozni«, ami arra utal, hogy a kutatási tevékenységek nem biztos, hogy olyan produktívak lesznek, mint 2022 februárja előtt. Mások éppen ellenkezőleg, arról számoltak be, hogy »az írásba menekülnek, hogy elvonatkoztassanak a szörnyű valóságtól«. 

Helyes-e az a megállapítás, hogy eljött az ukrán tudomány végének a kezdete? 

- “Ukrajnának sok tudományintenzív ipara volt" - emlékeztet Vszevolod Simov, az Baltikumi Orosz Tudományos Kutatások Szövetsége elnökének tanácsadója. - A munkaerő, köztük a tudományos személyzet elvándorlása folyamatosan zajlott, miközben az ipar leépült. A háború csak felgyorsította ezt a folyamatot. 

»SzP«: Hová távoztak? 

- Ukrajna szisztematikusan integrálta tudományát a nemzetközi közösségbe, és elég komoly kapcsolatokat épített ki az európai intézményekkel. Valójában mindez kezdetben az agyelszívás eszközeképpen működött. Szerintem ezért mentek sokan Európába, és próbálták ott megvetni a lábukat. Másfelől viszont Oroszországban könnyebb a beilleszkedés, mivel nincsenek kulturális és nyelvi akadályok, így az emigráns tudósok egy bizonyos százaléka biztosan felénk vette az irányt. Nem tudom megmondani, hogy hányan jöttek. 

»SzP«: Mennyire értékes ez a munkaerő? Vannak, akik pótolhatnák őket? 

- A tudomány és az általa kiszolgált iparágak rendszerszintű leépülésének következményeként Ukrajnából folyamatosan áramlik ki a munkaerő. Másrészt a biztonsági tartalék ott elég nagy volt.  
Az Ukrán SZSZK a Szovjetunió egyik legintenzívebb tudományos gazdasága volt. A személyi állomány reprodukcióját a tehetetlenség is fenntartotta. Úgy gondolom, hogy sok okos szakember volt Ukrajnában, akik mostanra elhagyták azt. 

»SzP«: Meddig bírja ki Ukrajna tudósok nélkül? A metróépítő munkások elmentek, és minden elkezdett tönkremenni. Kezd összeomlani az infrastruktúra, a berendezések tömegesen meghibásodnak és egyéb problémák jelentkeznek. Milyen egyéb következmények fenyegetik Ukrajnát? 

- Az ottani infrastruktúra rendszerszintű leépülése folyamatosan zajlik, különösen a délkeleti régiókban, ahol a legnagyobb volt az ipar koncentrációja. Az olyan városok, mint Krivoj Rog vagy Dnyepropetrovszk, már jóval a különleges hadművelet kezdete előtt Detroitra hasonlítottak. De a konfliktus folytatásához szükséges infrastruktúra megmaradt. Ha nem marad helyi személyzet, akkor külföldi szakembereket fognak odarendelni, például Lengyelországból. 

»SzP«: Vajon miért pont most kerül hirtelen szóba Ukrajnában a tudomány? Akkor amikor az Egyesült Államok azt javasolta, hogy a frontot a saját védelmi iparának rovására kell biztosítani? 

- Nem hiszem. Ez inkább egyfajta siránkozás a nyugati szponzorok felé, hogy további pénzeket szerezhessenek tőlük. 

»SzP«: Irreális lenne, hogy új embereket szerezni? Vagy az ukrán állam soha nem próbálkozott ezzel? 

- Ukrajna egy mélyen provinciális, tanyasi mentalitású állam. A tudomány, amelyet a Szovjetuniótól örökölt, mélységesen felesleges volt számára. Ma egy zombiállam, amely a kívülről érkező mesterséges életfenntartásnak köszönhetően létezik. Ilyen körülmények között nincs mit beszélni az ukrán tudományról. 

- Kezdjük azzal, hogy a tudósok már jóval a különleges művelet előtt elhagyták Ukrajnát" - mondja Ivan Mezjuho politológus, a Politikai Oktatási Központ elnöke. - A függetlenség teljes időszakában agyelszívás zajlott. Ráadásul sok éven át nyugati alapítványok és struktúrák, mint például a Fulbright-program, működtek együtt az ukrán tudományos közösséggel. Amikor egy krími egyetem hallgatója voltam (az ukrán időszak alatt), lehetőségem volt megfigyelni, hogy a nyugati programok, alapítványok és civil szervezetek hogyan csábították el a humanitárius szférából a tudósokat, ösztöndíjakkal, európai és amerikai utazásokkal jutalmazták őket, és a pártfogóikká váltak. 
Az ellenségeskedések tehát csak kismértékben növelték az Ukrajnát elhagyó ukrán tudósok arányát, ami már évek óta megfigyelhető volt. 

»SzP«: Az egy ötöde az sok? Akik elmentek, nem jönnek vissza? Újak felnevelése lehetséges? 

- Azok, akik elmentek, valószínűleg soha nem térnek vissza véglegesen. Az Ukrajnát elhagyó tudósok bármely százaléka pedig kézzelfogható Ukrajna számára. Az újak kinevelése nagyon munkaigényes és hosszú folyamat. 

"SzP": Ön szerint a tudomány mely ágairól van szó? 

- A műszakiak a 90-es években mentek el. A mostaniak valószínűleg a human szakosok lesznek. 

»SzP«: Hová mennek? Oroszországba? AZ USÁ-ba? Európába? Kínába? Az állam próbálkozik egyáltalán valahogy visszatartani őket? 

- A fő útvonalak a Nyugat és Oroszország. Az ukrán akadémiai közösség nem alakított ki komoly kapcsolatokat Kínával. 

Kinek van most szüksége tudósokra? Az ipar megállt. A fiatalok számára nincsenek életkilátások. Ez az állami intézmény külső irányítás és finanszírozás alatt áll. A Nyugatnak ukrán katonákra van szüksége, nem diplomás diákokra és tudósokra. 

Vszevolod Silov – Szvabodnaja Pressza 

2023. december 18. 

A cikk eredeti, orosz nyelvű szövege az alábbi hivatkozáson található

Самостийный Детройт. Украинская наука вымирает целыми городами - EADaily - Новости Украины. Новости Украина. Украина новости. Украина. Украина последние новости на сегодня. Новости с Украины. Новости СВО сегодня. Война на Украине. (svpressa.ru) 

Fordította: Péter János 

detroit.png

A kijevi Majdan Nyezalézsnosztyi, a Függetlenség tere. 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Vszevolod Silov 2023-12-25  Szvabodnaja Pressza