A "Nakba Doktrine" hatalmába kerülve, a túszok szabadon bocsátásának kedvező feltételei eltűnnek (az angol Al Mayadeen, illusztrálja: Arwa Malki)

A szerző, Alastair Crooke, eredeti cikk: Al Mayadeen English, a Conflicts Forum igazgatója, volt vezető brit diplomata

"Most tulajdonképpen megcsináljuk a Gázai Nakbát" - mondja Avi Dichter, Izrael mezőgazdasági minisztere és a Shin Bet korábbi vezetője. Az izraeli kabinetet tájékoztatták arról, hogy akár 1 700 000 gázai (a 2,2 milliós összlakosságból) már nem élhet saját otthonában, vagy azért, mert "kitelepítették" őket, vagy azért, mert otthonukat lerombolták/megrongálták.

Annak érdekében, hogy az izraeli hadseregről azt a képet sugallják, hogy "gőzerővel" folytatja a Hamász felszámolására irányuló műveletét, számos videót látunk tankokról és páncélozott harckocsikról Gáza város környékén - ezzel szemben azonban feltűnően kevés képet látunk gyalogosan járőröző IOF-katonákról (IOF: Izraeli megszálló erők, Palesztina egyes támogatói által használt pejoratív kifejezés az Izraeli Védelmi Erőkre vonatkozóan, ford.) - vagy azért, hogy megvédjék a tankokat, amelyek orvlövészek vagy RPG-k tüzének vannak kitéve, vagy (ahogy sok kommentátor gyanítja) az izraeli áldozatoktól való félelem miatt. 

Egyértelmű, hogy Izrael ragaszkodik páncélozott járműveihez, bár rendszeresen szenvednek veszteségeket járműveikben a Hamász harcosokból álló mini osztagok villámszerü felbukkanásai miatt, akik hirtelen előbukkannak az elrejtett alagutakból, hogy megsemmisítsék a járműveket - mielőtt újra eltűnnének a föld alatt.

Az IOF behatolt Gáza városába, néhány kilométert haladt előre a hónap folyamán, de eddig nem mutatott komoly bizonyítékot arra, hogy találkozott volna a Hamász erőivel, és nem is számolt fel jelentős számban közülük. Miért?

Egyszerűen fogalmazva, az izraeliek hagyományos háborús modellt folytatnak (egy páncélos "ököl", amely masszív légi támogatással halad előre). De ennek a modellnek az ellentmondása égbekiáltóan nyilvánvaló: az úgynevezett "ellenség" egyszerű civilek, akik iszonyúan nagy számban halnak meg, miközben a Hamász erői sértetlenek maradnak, mélyen a föld alatt. A Hamász infrastruktúrája is ott van.

Az ebben a megközelítésben rejlő ellentmondások az IOF évtizedek óta tartó fejlődésében gyökereznek, amely során kvázi gyarmati rendőri erővé vált, amely megszokta, hogy a megszállást a masszív erő és az abszolút erővédelem kettősségén keresztül fenntartja. Nem titok, hogy az IOF fél attól, hogy közelharcba bocsátkozzon a Hamász egységeivel az alagútkomplexumban (amelyre harcosaik nincsenek felkészülve). Így ehelyett a felszínen felvonuló páncélozott járműveket láthatunk, valamint a Hamásznak okozott károkról szóló, nagyrészt megalapozatlan IOF-állításokat.

A legnyilvánvalóbb ellentmondás az izraeli kabinet azon állítása, hogy a Hamaszra gyakorolt, szinte nem is létező katonai nyomás önmagában megteremti a túszok szabadon bocsátásának feltételeit; miközben a valódi nyomás - a szüntelen légicsapások -, amelyek pusztítják a polgári lakosságot és annak infrastruktúráját (kórházak, iskolák, pékségek és menekülttáborok), jobban elősegíti a második Nakbát, mint bármilyen túszszabadítás.

Lehet, hogy a Hamász több túszt fog szabadon engedni (stratégiai céljai szempontjából). Ha igen, akkor ezt valószínűleg úgy fogják értelmezni - tévesen -, hogy a Hamász fájdalmat érez. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a szőnyegbombázás "működik". Ahogy ZviBar'el a liberális izraeli napilapban, a Haaretzben írja:

"Izrael felfogása szerint a humanitárius válság része a rendelkezésére álló arzenálnak, amelyet nem csak a túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalásokon lehet alkudozási eszközként felhasználni. Szerepe az, hogy a palesztinok tudatába égesse azt az apokaliptikus büntetést, amely mindenkire vár, aki mostantól kezdve merészel Izraellel szembe szállni.

Ez annak a mélyen gyökerező stratégiai koncepciónak a folytatása, amely szerint a humanitárius szenvedés biztonsággal kapcsolatos előnyöket hozhat ...

Ennél is fontosabb, hogy a gázai humanitárius válság most diplomáciai befolyást biztosít Izraelnek, ami magában foglalja az engedmények megszerzését ... Mindenekelőtt a kétállami megoldás elérésére irányuló amerikai sietség elodázását vonja maga után."

Ennek az elemzésnek a kikerülhetetlen logikája tehát a status quo fenntartása: ha nem működik a túszok kiszabadítása vagy a Hamász megalázása, akkor az izraeli közvélemény előtt úgy lehet bemutatni, hogy "működik" azáltal, hogy a civileket arra kényszerítik, hogy elmeneküljenek elpusztított közösségeikből (amit Dichter "gázai Nakbának" nevez).

A "Nakba-doktrína" érvényesülésével a túszok szabadon bocsátásának kedvező feltételei (amelyeket a Hamász a hosszú tűzszünet és a humanitárius szállítmányok feltételéül szab) elolvadnak. Az IOF vagy az egyiket, vagy a másikat kapja meg: vagy folyamatos pusztítás, vagy a túszok szabadon bocsátásának feltételei. (Úgy tűnik, a kabinet az előbbi mellett döntött.)

A másik (mélyebb) dilemma az, hogy egyre nagyobb a nemzetközi nyomás a tűzszünet (és a túszok szabadon bocsátása) érdekében. Az idő szorít, és a katonai művelet leállítására lehet szükség. A Netanjahu-kabinet számára a kérdés az, hogy -- ha egyszer leállt -- lehet-e folytatni a civilek lemészárlását és a gázai Nakba-nyomást?

Ebben az összefüggésben az izraeli közhangulat -- még a korábbi liberálisok körében is -- egy Nagy Nakba felé mozdul el. Gáza Nakba-nyomás alatt áll. Ciszjordánia is, mivel a palesztinok elleni telepes erőszak egyre nagyobb méreteket ölt. Még egy olyan "liberális", mint a korábbi ellenzéki vezető Lapid is egyetért azzal, hogy a megszállt Ciszjordániában élő "telepesek" egyáltalán nem "telepesek", mivel a terület nem más, mint "Izrael bibliai földje".

A Nakba-"ambíciók" Dél-Libanonra (a Litani folyóig) is kiterjednek. Netanjahu kormányának radikális tagjai szerint az izraeliek soha nem fognak visszatérni a Libanon melletti kibucokba, anélkül, hogy a Hezbollahot eltávolítanák a határvidékről.

Tehát elhangzik a felhívás, hogy Izrael "foglalja el" Libanont a Litani folyóig (egy kulcsfontosságú vízforrás) -- és "szerencsés módon" az izraeli légierő már megkezdte működését 40 km-re Libanon belsejében. A kabinet tagjai most már nyíltan beszélnek arról, hogy az IOF-nak a Hezbollah felé kell fordítania a figyelmét, amint a Hamászt "megsemmisítették".

Az északi határ elkerülhetetlenül forrósodik. A Hezbollah egyre kifinomultabb és halálosabb fegyverzetét használja az IOF észak-izraeli állásai ellen, miközben a bevetés "szabályai" folyamatosan elmosódnak. Izrael pedig válaszul egyre mélyebbre, Dél-Libanonba irányuló támadásokkal válaszol (állítólag azért, hogy a Hezbollah hátsó infrastruktúráját támadja).

Tegnap este az izraeli háborús kabinet megszavazta a Hezbollahra mért súlyos csapást - de Netanjahu visszautasította. Az USA állítólag azt gyanítja, hogy Izrael provokálja a Hezbollahot, remélve, hogy az USA-t egy Libanon elleni háborúba csábítja.

Nyilvánvaló, hogy a Fehér Ház azon fáradozik, hogy elkerülje a teljes regionális háború felé való csúszást, mivel mind a libanoni, mind az iraki front forrósodik: vasárnap iraki mozgalmak ismét rakétákat lőttek ki a saddadi amerikai támaszpontra.

Izrael a jelenlegi válságot egyszerre érzi egzisztenciális veszélynek, de "lehetőségnek" is - lehetőségnek arra, hogy Izrael hosszú távon megalapozza "bibliai földjeit". Félreértés ne essék - ez az izraeli népi érzelmek iránya, mind a bal-, mind a jobbszárnyról, a véres eszkaláció felé.

Ahogy egy neves izraeli kommentátor írta, miután megnézte az október 7-i eseményekről készült (megalapozatlan) 47 perces IOF-filmet:

"Miután láttam a filmet, nem érzek együttérzést egyetlen gázai emberrel sem, sem egy nővel, sem egy gyerekkel, és főleg nem egy férfival. Mindenki megérdemli a fájdalmas halált, mindannyian bűnrészesek voltatok ebben a mészárlásban. Remélem, hogy senki sem marad életben Gázában, pont! ... Biztos vagyok benne, hogy az Istenetek megvet benneteket, szégyenkezik miattatok, és a pokolban égetne meg benneteket, ahogy az IDF most is teszi veletek".

Az "Amalek törzsét" ma széles körben idézik. (Saul király Sámuel első könyvében azt parancsolja Sámuelnek, hogy öljön meg minden embert az amalekiták közül: "Ne kíméld őket, ölj meg férfiakat és nőket, gyermekeket és csecsemőket, marhákat és juhokat, tevéket és szamarakat").

Ahogy az izraeli hangulat bibliai, úgy emelkedik a globális többség haragja. És így a muszlimok a válságot megalkuvás nélküli civilizációs háborúnak tekintik - a Nyugat kontra "mi".

Az ezzel párhuzamosan tartott két konferencia -- az Arab Liga és az OIC (Rijádban egyidejűleg tartott) -- kiemelte Izrael imázsának teljes összeomlását az iszlám világban. A düh és a szenvedély kiáradása kézzelfogható volt, és ez átalakítja az új globális politikát.

Nyugaton a düh szétszakítja a főáramú politikai struktúrákat, és széles körű megrázkódtatást okoz. A globális tiltakozások tömegesek.

Így, ahogy Izrael a bibliai "Nagy-Izrael" felé lendül, az iszlám világ egyre képtelenebbé válik a megalkuvásra. Bár a konferenciák nem állapodtak meg semmilyen cselekvési tervben, az a kép, hogy Raisi elnök MbS (Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg) mellett ült, és hogy Erdogan és Aszad elnök is részt vett a konferencián, megdöbbentő volt.

A stratégiai következtetés egyértelmű: az izraeliek most már lemondanak a muszlimokkal való együttélés kockázatáról, és ezt az érzést a palesztinok teljes mértékben viszonozzák a héber zelótákkal szemben. A politikai megoldás régi paradigmája elavulttá vált.

A cikkben említett vélemények nem feltétlenül az Al Mayadeen véleményét tükrözik, hanem kizárólag az író véleményét fejezik ki.

Forrás: https://english.almayadeen.net/articles/opinion/-israel-s---nakba-doctrine,2023. november 17.

Angolból fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó