Legyőzte a háborúkat, a szárazságokat és a szegénységet, az emberi erőn kívül kevés természeti adottsággal. A Közel-Keleten kiemelkedik a sorból, az innováció központja és a globalizáció nyertese".  Ezek a szavak ma már beteges tréfának tűnnek az elmúlt hetek eseményeit tekintve, vagy ha az izraeli állam valós történelmét nézzük.

Ez a történelem a Palesztinába érkező zsidó bevándorlók története, akiknek az volt az átfogó céljuk, hogy "hazájukban" a zsidók számára egy "biztonságos menedéket" nyújtó államot hozzanak létre a meglévő arab lakosság mellett. E cionisták közül sokan arról álmodtak, hogy Izrael egy olyan "szocialista társadalom" modelljévé válik, amely közösségi tulajdonban van, és amelyet helyi közösségek vagyis kibucok irányítanak, mint demokratikus alternatívák az arab államokban uralkodó sejkek és tábornokok uralmával szemben. A valóság az volt, hogy a gyakorlatban a Palesztinában letelepedő és egy új "szocialista" államot létrehozó zsidó bevándorlók ezt csak úgy tehették meg, hogy arabok százezreit erőszakkal eltávolították otthonukból és földjükről.

Ennek ellenére a tömeges bevándorlás (amely megduplázta a zsidó lakosság számát), a gazdag zsidó közösségek és főként az amerikai tőke hatalmas külföldi befektetései, valamint egy erős haderő felállítása révén Izrael gazdasága 1948-tól kezdve nagyon gyorsan növekedett. Ez volt a háború utáni kapitalizmus "aranykora", amikor a profitráták magasak voltak, és a beruházások is hasonlóan erősek. Így nagyon gyorsan be lehetett indítani egy új gazdaságot. A GDP 1948-1972 között évente átlagosan 10,4 százalékkal nőtt.  Az izraeli gazdaság felépítéséhez szükséges tőke amerikai segélytranszferekből és kölcsönökből, német jóvátételi kifizetésekből és az izraeli államkötvények külföldi eladásából származott. A jövedelmezőséget az árak és a bérek ellenőrzésével tartották magasan, így megakadályozva, hogy a dolgozók reáljövedelme túlságosan megemelkedjen.

De aztán, mint a többi fejlett kapitalista gazdaságban, a tőke jövedelmezősége Izraelben is meredeken csökkent az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek elejéig.  Ez az 1974-75 és 1980-82 közötti nemzetközi visszaesés részeként gazdasági válságokat okozott.  Ez 1973-ban újabb háborút is hozott az arab államokkal. Az izraeli gazdaság történetének ezen a pontján nagyon hasznos megvizsgálni az izraeli tőke jövedelmezőségét az 1960-as évektől kezdve, ahogyan azt a World Profitability Database szolgáltatja.

Izrael évi jövedelmezősége

A grafikon világosan mutatja a jövedelmezőség meredek zuhanását, amely az 1980-82-es globális visszaesés idején mélypontra zuhant. 1973 és 1985 között a GNP növekedése évi 2 százalék körülire csökkent, az egy főre jutó kibocsátás reálnövekedése nélkül. Ezzel egyidejűleg az inflációs ráta elszabadult, és 1984-ben elérte a 445 százalékos csúcsot, a fizetési mérleg hiánya a világ többi részével szemben pedig csúcsokat döntött.

Izrael úgynevezett demokratikus szocialista államának meg kellett szűnnie, ha az izraeli kapitalisták fel akartak virágozni. Így hát, mint sok más kapitalista gazdaságban, az izraeliek most is olyan kormányokat választottak, amelyek célja a "szocializmus" megszüntetése és a gazdaság korlátozások nélküli megnyitása volt a tőke előtt, ugyanakkor csökkentették az izraeli "jóléti" államot és az olyan kollektívák támogatását, mint a kibucok. Izrael nagy lendülettel lépett be a neoliberális korszakba, amely globálisan a következő két-három évtizedben tartott.

1983-ban a tel-avivi tőzsde összeomlott, kipukkasztva az évek óta növekvő hatalmas pénzügyi buborékot. A jobboldali Likud-kormány a bankokat hibáztatta. Átvette a Bank Hapoalimot, amely közvetlenül és közvetve mintegy 770 vállalat felett rendelkezett, és az izraeli gazdaság mintegy 35 százalékát ellenőrizte, azzal a céllal, hogy privatizálja ezeket az állami vagyontárgyakat. Az állam végül eladta a három nagy bankot: Bank Hapoalimot, a Bank Leumit és a Bank Discountot a magántulajdonosoknak. Privatizálták a távközlési ipart és a kikötőket.

Az amerikai Reagan és az egyesült királyságbeli Thatcher politikájának mintájára 1986-2000 között 83 állami tulajdonú vállalatot adtak el összesen 8,7 milliárd dollárért. Az ELAL nemzeti légitársaságot, a Bezeq távközlési hálózatot, az összes nagybankot és a többi öt nagy konglomerátumot mind eladták a kormány által kiválasztott vevőknek. A vevők között sokan voltak Izrael leggazdagabbjai, a pénzes amerikai zsidósággal és más külföldi konglomerátumokkal együtt. Egyik vállalatot sem hirdették meg eladásra. A kormány például az Israel Chemicals Ltd. vállalatot az Eisenberg családnak adta el egy 1993 és 1997 között lefolytatott zártkörű liciteljárás keretében.

Egy ideig ezek az intézkedések valóban segítettek az izraeli tőke jövedelmezőségének növelésében - a jövedelmezőségi grafikonunkon a nyereségráta megduplázódott 1982 és 2000 között. A nyereségesség növekedését azonban elsősorban a Szovjetunió összeomlása után és Észak-Afrikából érkező új bevándorlók beáramlása okozta. A bevándorlás olcsóbbá tette a munkaerőköltségeket, míg az oslói megállapodások után az arabokkal való látszólagos "fegyverszünet" időszaka következett, ami még nagyobb külföldi befektetések beáramlását tette lehetővé.

Izrael globális politikai gazdasága

Ez volt az az időszak, amikor Izraelben elterjedtek a "start-up hi-tech" cégek, amelyekről Izrael nevezetessé vált, és amikor az izraeli gazdaság látszólag integrálódott a gyorsan globalizálódó világgazdaságba. A "start-up nemzet" néven emlegetett Izraelben jelenleg több mint 7000 aktív start-up vállalkozás működik.

Ez azonban nem tartott sokáig. A 21. században Izrael kapitalista gazdasága egyre inkább küzdött, mint sok más "feltörekvő gazdaság". A nagy különbség persze az, hogy a szomszédos arab államokkal vívott örökös háborújában Izraelt az USA és a nyugati tőke maximálisan támogatta. Így még az arab szomszédaival való állandó konfliktus és a kitelepített palesztinok lázadásai ellenére is képes volt a gazdasági túlélésre és félelmetes katonai erő kifejlesztésére.

Ironikus módon a volt Szovjetunióból történő tömeges bevándorlás, a külföldi munkások behozatala és a helyi arab lakosság gyors természetes növekedése miatt Izrael lakosságát tekintve egyre kevésbé "zsidó állam", és még mindig viszonylag kicsi, alig kevesebb mint 10 millió lakosú. A neoliberális politika és a gazdasági lassulás hatása azonban nem vezetett balratolódáshoz. Az arab támadásoktól való félelem és a hatékony alternatív szocialista ellenzék kudarca ehelyett a vallási és etnikai politikai pártok felemelkedéséhez vezetett. Az izraeli tőke a faji és vallási kártyákat kijátszotta, hogy elkerülje a gazdasági és társadalmi kudarcok miatti konfrontációt.

A gazdasági válságok a 21. században is rendszeres időközönként folytatódtak. 2003-ban Netanjahu csökkentette a jóléti juttatásokat, több állami vállalatot privatizált, csökkentette a legfelső jövedelemadó-kulcsot, leépítette a közszféra szolgáltatásait és szakszervezet-ellenes törvényeket vezetett be. Ezt követte a 2008-9-es nagy recesszió, majd a 2020-as világméretű visszaesés, amikor a GDP 7%-kal csökkent. Az izraeli gazdaság relatív gazdasági hanyatlását mutatja a reál-GDP növekedési rátája az aranykorban, az 1970-es évek jövedelmezőségi válságában, a neoliberális időszakban és most a 2010-es évektől kezdődően a hosszú depresszióban.

Izrael: A GDP átlagos éves növekedése %

Az elmúlt tíz évben a kollektív kibbucok gyorsan eltűntek, hogy helyükre a magas színvonalú külvárosi lakások kerüljenek. Az ingatlanspekulációval a földárak az egekbe szöktek. Folyamatosan csökkent az egészségügyi és egyéb közszolgáltatások finanszírozása, ami az egészségügy magánköltségeinek növekedéséhez vezetett, és tovább növeli a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben a pénzzel rendelkezők és a pénz nélküliek közötti szakadékot.

A korai izraeli állam "szocialista álma" mára átadta helyét a kapitalista valóságnak.  A legalacsonyabb és legmagasabb jövedelműek közötti szakadék Izraelben a második legmagasabb az iparosodott világban, a gyermekszegénység aránya pedig a fejlett országok között Mexikó után a második. Átlagosan minden harmadik izraeli gyermek szegénységben él, és minden ötödik család jóval a szegénységi küszöb alatt tengődik.

Izrael az egyik legegyenlőtlenebb magas jövedelmű ország. A lakosság alsó 50%-a átlagosan évi 57 900 NIS-t (sekel, 1 sekel = 89,16 Forint) keres, míg a felső 10% - 19-szer többet. Az egyenlőtlenségek szintje tehát hasonló az Egyesült Államokéhoz, ahol a lakosság alsó 50%-a a teljes nemzeti jövedelem 13%-át, míg a felső 10% részesedése 49%-át keresi.

A rendelkezésre álló jövedelem közötti különbségek nőttek

Az egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelem növekedési ütemének különbsége a nagy régiók felső és alsó 10 %-a között (2006-2016)

Függőleges: %-os éves növekedés

0 - szint felett: nőtt az országon belüli régióbeli különbség (különbség)

0 -szint alatt: régión belüli különbség csökkent (konvergencia)

Természetesen a szegénység és az egyenlőtlenségi szakadék sokkal nagyobb Izrael arab polgárai esetében, akik Izrael lakosságának mintegy 20%-át teszik ki. De a szegénység aránya az ortodox zsidó közösségekben is magas, amelyek a lakosság egytizedét teszik ki. Ami Gázát és Ciszjordániát illeti, a szegénységi szintek borzalmasak.

Ezzel szöges ellentétben a gazdagság koncentrációja Izraelben a második legmagasabb a nyugati világban. A hírhedt családi hűbérbirtokok közé tartoznak: Arison, Borovich, Danker, Ofer, Bino, Hamburger, Wiessman, Wertheim, Zisapel, Leviev, Federman, Saban, Fishman, Shachar, Kass, Strauss, Shmeltzer és Tshuva. Ezek a családok együttesen Izrael vezető vállalatainak bevételének egyötödét ellenőrzik, és ez a top 500 vállalat az üzleti szektor 40%-át és a nemzeti bevétel 59%-át adja.

Ez a legutóbbi háború nem fogja romba dönteni az izraeli gazdaságot. A kormányt az USA katonai és pénzügyi támogatása támogatja.

A 2. világháború óta az USA több külföldi segélyt nyújtott Izraelnek, mint bármely más országnak.

Az USA teljes támogatása országonként, inflációval kiigazítva, 1946-2022. B= milliárd

A folyamatos háború előnyös lehet a fegyvergyártóknak és a hadseregnek, de hosszú távon csökkenti a jövedelmezőséget és a gazdaság termelő ágazataiba történő befektetéseket. A munkások számára pedig – eltekintve a szörnyű életveszteségtől, megrokkanástól – kényszerzubbony a jobb jólét és az emberi fejlődés érdekében.

Izrael kapitalista kormányai nem tudnak megoldást találni a megszállása alatt és határai mellett élő arab népekkel való véget nem érő konfliktusra. Most, hogy egy újabb háború kitört, az erőszak és a megtorlás groteszk módon felerősödött szintjén, az Economist édes szavai Izrael 75. évfordulóján nagyon savanyú ízűek - mind a palesztinok, mind az izraeliek számára.

Vajon ez még 75 évig így fog folytatódni?

Forrás: https://thenextrecession.wordpress.com/2023/10/18/israel-the-shattering-of-a-dream/ 2023. 10.18.

Angolból fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó