WHA/United Archives International/imago

A palesztinok nem csak az 1948-as Nakba óta szenvednek a gyarmati elnyomástól, a meneküléstől és a kiűzéstől.

Norman Paech a politikatudomány és a közjog emeritus professzora. 2005 és 2009 között a baloldali párt színeiben a német Bundestagban ült.

A politikai osztálynak, legyen szó a kormányról, a pártokról vagy a médiáról, nyilvánvalóan megvan a maga ceterumcenseo-ja: a Hamászt el kell pusztítani - bármi áron. Eltekintve e szlogen politikai kétes voltától, van benne egy alapvető hiba. A támadást és az erőszak kitörését egyetlen szervezet, a Hamász felelősségére redukálja. Elfelejtette az afrikai gyarmati felszabadító harcok történetét, amelyek katonai vezetését mindig egy vagy két szervezet alkotta. Legyen szó az FLN-ről Algériában, az ANC-ről Dél-Afrikában, a SWAPO-ról Délnyugat-Afrikában, az MPLA-ról Angolában, a PAIGC-ről Bissau-Guineában, a Frelimóról Mozambikban vagy a PLO-ról Palesztinában, mindannyian terroristaként harcoltak. De ezek csak a felszabadításukért küzdő nép politikai-katonai karjai voltak. Mindezekben a felszabadító háborúkban a nemzetközi jog kétségbeesetten állt helyt.

A politikusok és a média még mindig nem akarja megérteni, hogy itt Gázában, akárcsak Ciszjordániában, az egész palesztin nép felszabadító harcáról van szó az évtizedek óta tartó elnyomás, jogfosztottság, erőszak és lealacsonyítás ellen. Nem szabad elfelejtenünk és elfojtanunk azt a tényt, hogy a palesztin nép újra és újra és szinte naponta megtapasztalta azt a szörnyű erőszakot, amelyet most oly sok képben és szóban elítélnek, a több mint 75 éve tartó támadások és mészárlások során Deir Jászin-tólMaszfer Dzsatta-ig. Újra és újra szembeszálltak vele - hiába. Most, mint egy lázadás a börtönben, a kétségbeesett helyzet robbanáshoz vezetett.

A bosszú nem old meg semmit

Ha Izrael az USA és a NATO-szövetség támogatásával ragaszkodik ahhoz, hogy reakcióként kiirtja a Hamászt, hogy megsemmisítse, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy Gázát rommá kell rombolni, több ezer civil áldozat árán, akkor elköveti a második hibát: ez nem törné meg a palesztin nép ellenállását az apartheid erőszakával szemben. Egy szervezetet el lehet pusztítani, de egy népet nem. Ezt ma az ENSZ és a világban még mindig létező gyarmatellenes lelkiismeret megakadályozná. A bosszúvágyat ki lehet elégíteni, de a békét nem lehet vele biztosítani. Minden klasszikus gyarmatosító hatalomnak ki kellett vonulnia a gyarmatairól. Ez alól Izrael, a telepesek gyarmata sem lesz kivétel.

A nemzetközi jog és az emberi jogok már régóta nem játszanak szerepet ebben a konfliktusban. Ezeket az izraeli állam megalapítása óta folyamatosan figyelmen kívül hagyják és megsértik a palesztin néppel szemben. Izrael soha nem ismerte el a Genfi Egyezményeket a megszállt területekre vonatkozóan. Izrael garanciavállaló hatalmai, különösen az USA és az NSZK, eltussolták és elfogadták a nemzetközi jog megsértését. A Nemzetközi Bíróságot csak az elmúlt években kérték fel a telepespolitika és a háborús bűnök felülvizsgálatára, amit a garanciális hatalmak ellenállása miatt azonnal megakadályoztak.

Bár az afrikai népeknek még mindig meg kellett küzdeniük küzdelmük politikai és jogi elismeréséért az ENSZ-ben, ez a küzdelem most már szilárdan rögzítve lett az ENSZ határozataiban és a genfi egyezmények kiegészítő jegyzőkönyveiben. Mindazonáltal a konfliktus kezdete óta a nemzetközi jog és az emberi jogok csak a sajtókonferenciákon és a kormányok nyilvános nyilatkozataiban játszottak szerepet. Léteznek, de eddig nem tudtak hozzájárulni a régió békéjéhez.

A palesztinokkal szembeni politikai reakció a Szövetségi Köztársaságban arra az időre emlékeztet, amikor 1972-ben Fürstenfeldbruckban a PFLP (palesztin felszabadítási mozgalom) megtámadta az izraeli olimpiai csapatot. Pogromhangulat alakult ki, ami miatt sok palesztin elhagyta a Szövetségi Köztársaságot.

Amikor a legnagyobb német bulvárlap, a Bild címlapon megjelentette a "Csecsemők levágott fejjel" című, bizonyítottan hamis hírt, az sokáig megmaradt az olvasók fejében, és tartós gyűlöletet szült minden palesztin ellen. Tüntetéseiket és rendezvényeiket betiltották, hálózataikat bezárással fenyegetik, de a deportálástól sem lehetnek többé biztonságban. Ezeknek az intézkedéseknek a jogalapja általában vitatott, a bíróságok hol így, hol úgy döntenek róluk.

A megszállásnak véget kell vetni

Nem, ezek a sorok nem igazolják azt a gyilkos orgiát, amelyet a Hamász harcosok támadásuk során váltottak ki, és nem is titkos jóváhagyása az európai utcákon zajló győzelmi énekeknek. Az a félelem diktálja őket, hogy a Hamász "terror-imázsa", a rajtaütés minden kegyetlensége ellenére, elfedi az erőszak valódi természetét, amely kiváltotta a palesztin társadalom felkelését. Hogy az emberek továbbra sem hajlandóak felismerni a palesztin lét nyomorúságát Gázában és Ciszjordániában egyaránt, és nem hajlandók elismerni a több évtizedes gyarmati megszállást és apartheidet, mint a hirtelen jött erőszak valódi okát. Mindez már régóta jelen van, és nem fog eltűnni egyetlen megsemmisítési háborúban sem.

Az USA és Németország vezetői jeruzsálemi zarándoklatukon csak szolidaritási beszédet mondanak, és a humanitárius háborúért esedeznek. Viszont nem fognak nyomást gyakorolni az izraeli kormányra, hogy az erőszak megszüntetésének egyetlen eszközét hajtsa végre: hagyjon fel a megszállással, és engedje meg a palesztinoknak, hogy az ígéretüknek megfelelően létrehozzák saját államukat. Otthon viszont az arab lakosságra gyakorolt nyomás az ellenük irányuló gyűlölet növekedéséhez, marginalizálásukhoz és kirekesztésükhöz fog vezetni. Ez megosztja a társadalmat és elősegíti a rasszizmust. Ennek eredményeként a zsidó lakosságot egyre több támadás éri majd, és az antiszemitizmus még erősebbé válik. Végül az erőszak fokozódni fog, és a rendőrség bevetése sem lesz képes lecsillapítani az ellenséges légkört. Nem túl bölcs politika, előre látható káros következményekkel.

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/461371.nahostkonflikt-aufstand-der-verzweiflung.html 19.10.2023.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó