Joe Penney/REUTERS

Uránbányászat Nigerben, rendkívül egészségtelen körülmények között, a francia állam szolgálatában (sárkunyhók közvetlenül az Arevaarlit-i uránbányájának radioaktív hulladékai mellett).

A német politikusok és a média is hangosan aggódik a nigeri demokrácia miatt. Ott puccsisták július 26-án eltávolították a megválasztott elnököt, Mohamed Bazoumot és kormányát. Az ilyen akciók nem éppen szokatlanok ebben az országban. 1963 óta - Niger függetlenné válásának éve - a hatalomváltás általában katonai puccsal történik, és a régi gyarmatosító hatalomnak, Franciaországnak ritkán volt ezzel problémája. Valójában Bazoum volt az első elnök, akit demokratikus úton választottak meg - és csak azért, mert elődje, Mahamadou Issoufou tábornok, aki puccsal került hatalomra, két ciklus után nem jelöltette magát újraválasztásra. Most azonban "a fiatal demokrácia veszélyeztetett, amelynek polgárai pedig reménykedve tekintenek a jövőbe", ahogy Annalena Baerbock nyíltan fogalmazott tavalyi nigeri látogatásán.

Ez, legalábbis ebben az esetben elég – mert amikor a demokratikusan megválasztott Janukovics elnököt leváltották, 2014-ben Ukrajnában, mint tudjuk, ez némileg másképp történt - ahhoz, hogy komoly fenyegetések sorozatát intézzék az ország ellen. Németország felfüggesztette a fejlesztési segélyek kifizetését, ahogy az USA is. Az EU agresszívan támogatja az ECOWAS-t, a nyugat-afrikai államszövetséget, amely ultimátumokat fogalmaz meg, és nem zárja ki a katonai lépéseket sem.

A befolyásolás kérdései

Ugyanakkor egyre több a találgatás arról, hogy valójában ki áll a puccsisták "mögött". Vajon a "Wagner-csapatok" vagy maga Putyin? Hiszen a francia nagykövetség elleni támadás során orosz zászlókat lehetett látni, és a puccsistákat támogató tüntetéseken is többször lengettek ilyen zászlókat. A kérdés egyértelművé teszi, hogy az értékelés perspektívája elsősorban geostratégiai: a német külpolitika, valamint Franciaország és az EU külpolitikája Nigert befolyási övezetük részeként tartja számon. A puccs ezt kérdőjelezheti meg, és "az oroszok" természetesen semmilyen körülmények között nem tehetik rá a kezüket az országra.

De miért is ne? Mit akarnak az EU vezetői ebben az országban és ettől az országtól - amely a "világ egyik legszegényebbje"? Segítséget? A Tagesschau& Co. részéről úgy tűnik, hogy a részletesebb tájékoztatást inkább feleslegesnek tartják. Mint ahogy azt a kérdést is, hogy ez az eddig nyugati orientációjú állam miért akarna oldalt váltani és szövetségre lépni Oroszországgal. Hogyan lehetséges, hogy egy olyan ország, amely eddig szorosan az "értékalapú Nyugathoz" igazodott, ilyen "abszurd" ötlettel áll elő?

Nézzük először a hozzáférhető forrásokból megtudható tényeket. Niger 63 évvel ezelőtt kapta meg a függetlenséget, és a jövőben "szuverén módon" kellett volna fejlődnie. Hogyan néz ki ma az ország? A most 26 millió lakosra összesen 42 kórház, 600 egészségügyi központ és ezer orvosi kórterem jut. Ezzel átlagosan 0,35 orvos jut 10 000 lakosra. A csecsemőhalandóság magas (47/1000 főre), akárcsak a gyermekhalandóság (80/1000 főre). A gyermekek egyharmada alultáplált. Az általános várható élettartam 62 év. Csak minden második ember jut tiszta ivóvízhez. A halálozást főként influenza/tüdőgyulladás, malária és hasmenéses betegségek, például kolera okozza. A nigériaiak 70 százaléka analfabéta; a gyermekmunka széles körben elterjedt. A lakosság mintegy 45 százaléka az abszolút szegénységi küszöb (napi 1,90 dollár) alatt él.

Így néz ki tehát egy demokratikus fejlődő ország népe, amely több mint 60 évnyi függetlenség után szilárdan a Nyugattal szövetkezett: szegénység, éhezés, rendkívül rossz egészségügyi ellátás, kevés oktatás, alacsony várható élettartam.

Szinte senki sem kérdezte meg, hogyan éltek a nigériai emberek a puccs előtt, és még ma is csak egy nagyon figyelemre méltó vonatkozásban foglalkoznak a kimondhatatlan életkörülményekkel. Az alsó-szászországi rendőrakadémia egyik professzora megállapítja: "Miközben a csak 2021-ben hivatalba lépett Bazoumot a Nyugat fontos szövetségesének tekintették, és Nigert a Száhel-övezet stabilitásának horgonyaként tartották számon, a kormány népszerűtlen volt a lakosság körében. Az ország 26 millió lakosának mintegy 40 százaléka mélyszegénységben él, Niger rendszeresen az ENSZ Human Development Index -emberi fejlődési indexének utolsó helyén szerepel. Ennek ellenére a Bazoum-kormány nem tudta megállítani a megélhetési költségek emelkedését."¹

Így jön tehát a szegénység és az elmaradottság egy "szakértő" számára egyáltalán szóba: mert a világ egyik legnyomorultabb országában néhány ember elküldi a "népszerűtlen" kormányát, "miközben" az a Nyugat fontos szövetségesének, sőt a Száhel-övezetben a stabilitás horgonyának számít.² Legalább ez a megjegyzés elárulja, hogy Nyugaton valójában kik gyászolják és miért a leszavazott elnököt. Míg a nigeri lakosságnak nyilvánvalóan kevés oka van erre, addig Nyugaton bizonyára vannak olyanok, akik érdekeltek a Bazoum-kormányban és az ország status quo-jában.

Önhibáztatás

Persze, ezen a ponton lehet legyinteni. Először is, mindez nem újdonság a nap alatt - a "harmadik világban" már csak ilyenek a dolgok. Másodszor, Niger csak magát okolhatja ezért a katasztrofális eredményért. A világ legmagasabb termékenységi rátája (6,7 gyermek/nő), a népesség növekedése 3,4 millióról (1960) 26 millióra (ma) - ez mindent elmond! Igaz, hogy a sok gyerek önmagában nem tesz szegénnyé - Ursula von derLeyen és hét utódjának példája ezt szemléletesen mutatja -, de ez "nálunk" van, míg egy "ilyen" országban már a gyermekbőségre való hivatkozással minden világos; elvégre Gloria von Thurn und Taxis is ezt mondta, még ha nem is egészen politikailag korrekt módon. Harmadszor: persze, hogy érdekekről van szó - mi másról? De a miénk civilizáltabb, mint másoké, például az oroszoké.

Ahelyett azonban, hogy legyintene rá, elolvashat néhány oldalt, és kaphat egy kis leckét egy harmadik világbeli ország politikájáról és gazdaságáról. Az, hogy egyáltalán létezik egy szuverén nigeri állam, kevésbé belső, mint inkább külső szükségletnek köszönhető. A második világháború után az Egyesült Államok napirendre tűzte a dekolonizációt, amely elsősorban a két korábbi világ- és gyarmatosító hatalom, Anglia és Franciaország ellen irányult. Az Egyesült Államok, mint győztes tőkés hatalom, nem akarta többé elfogadni, hogy az európai gyarmatokkal a világ nagy részei elzárva maradnak tőkéje és befolyása elől. Az ő szemszögükből ez volt a jutalma annak, hogy Anglia és Franciaország mellé álltak a náci Németország expanziós politikájával szemben.

Az 1945-ben elfogadott ENSZ Alapokmány 73. cikke kötelezte az ENSZ azon tagjait, amelyek még mindig "felelősséget viselnek olyan területekért", "amelyek népei még nem jutottak el a teljes önrendelkezéshez" - azaz az európai gyarmatosító hatalmakat -, hogy előmozdítsák az ottani független politikai viszonyokat, és segítsék a népeket "szabad politikai intézményeik fokozatos kialakításában, az egyes területek, népeik és fejlődésük sajátos feltételeinek megfelelően".³

Míg a létrehozandó "szabad politikai intézményekre" vonatkozó kijelentések nagyon homályosak maradtak - a demokrácia és még az államiság sem szerepel, és a létrehozandó "rend" tartalmáról (kapitalizmus, szocializmus stb.) sem esett szó -, a 73. cikk hangsúlya az "önállóságon" és a "függetlenségen" volt. Ezek voltak azok a megfogalmazások, amelyekkel a Charta elkülönítette magát a gyarmati rendszertől. Csak ebben a negatív mozzanatban tudtak megegyezni a meghatározó hatalmak - egyrészt a kapitalista USA, amely maga is egy gyarmatellenes harcból emelkedett ki, másrészt a szocialista Szovjetunió - a Jövő Világ Chartájáért folytatott küzdelemben.

Természetesen ez kezdetben olyan elvi jellegű volt, amelyet még meg kellett valósítani. Sem az USA szövetségesei, Nagy-Britannia és Franciaország, sem a többi európai gyarmatosító hatalom, mint Belgium, Hollandia vagy Portugália nem sietett. Évtizedekbe és néhány rendkívül véres, több százezer halálos áldozatot követelő háborúba ⁴ került, mire az utolsó gyarmatok "szabaddá" váltak - bármit is jelentsen ez az egyes esetekben.⁵ Franciaország egyébként néhány korábbi gyarmatát (Réunion, Francia Guyana stb.) "tengerentúli megyékké" alakította át, és megkerülte a szuverenitásuk kérdését.

Brutális tudatlanság

A "dekolonizáció" gyakorlati megvalósítása - az ENSZ Alapokmányának homályos elképzeléseivel ellentétben - elvben valami egészen konkrét dolog volt. Mindenekelőtt az, hogy a jövőben mindenütt állam legyen, amely az ország és a lakosság feletti erőszak monopóliumával rendelkezik. A nem gyarmati világ erős érdekcsoportjainak, az USA-nak és a Szovjetuniónak teljesen mindegy volt, hogy ez már a gyarmatosítás előtti időkben is így volt-e, és hogy ez hogyan illeszkedik az adott "fejlődési szakaszhoz", illetve az ott élő népek, csoportok vagy törzsek igényeihez.

Mind az USA, mind a Szovjetunió érdekei szempontjából elsősorban az volt fontos, hogy a világ minden pontján létezzen egy olyan kormányzat, amellyel tárgyalhatnak érdekeikről: legyenek ezek kapitalista kereskedelmi megállapodások, szocialista barátsági megállapodások vagy politikai szövetségi megállapodások. Másodlagos volt azonban az a kérdés, hogy ezek a kormányok milyen területen és milyen népek felett jöttek létre. A leendő "polgárok" megkérdezése erről nyilvánvalóan szóba sem jöhetett; de a volt gyarmati és most "önkormányzó" afrikai elitekkel sem volt egyetértés a félig-meddig értelmes határok meghatározásáról, ha egyáltalán volt ilyen.

A legtöbb esetben a gyarmati hatalmak korábbi konferenciáin a vonalzóval meghúzott határvonalakat egyszerűen elfogadták az új szuverenitás határaiként. Az ott élő emberek brutális tudatlansága egy másik szemléletes példája annak, hogy milyen durván jönnek létre államok - függetlenül attól, hogy az új entitásokat kiharcolták vagy a zöld asztalnál döntötték el.

A nomád gazdálkodó törzsek gyakran elszakadtak hagyományos útjaiktól és legelőterületeiktől; az új állami struktúráknak már a kezdetektől fogva ellentétes érdekekkel kellett szembenézniük az immár politikailag egyesült etnikai csoportok miatt (gazdálkodó törzsek kontra szarvasmarha-tenyésztő törzsek a földdel, utakkal, kerítésekkel és vízzel kapcsolatos nagyon eltérő igényeikkel). Az a kérdés, hogy az államban lakó törzsek közül melyiknek sikerül majd a kormányt - és ezzel a fontos gazdasági irányvonalat - meghatározni, egymás között folyamatos konfliktus alapja volt, és már a kezdetektől polgárháborúkhoz és kormánybuktatásokhoz vezetett.

A kivonuló gyarmatosító hatalmak természetesen megpróbálták a rájuk kényszerített nemzetépítési folyamatot a számukra kedvező módon alakítani. Ennek része volt a nagy afrikai államrendszer megakadályozása sok viszonylag kis állam létrehozásával (még akkor is, ha némelyik nagyobb területű volt, mint az európai anyaországok): semmilyen körülmények között sem alakulhatott ki olyan afrikai hatalom, amely esetleg képes lenne feltételeket kialakítani - ebben az európaiak egyöntetűen egyetértettek. Így a korábbi francia, angol és egyéb tartományi közigazgatási egységekből új "nemzetek" lettek. Így lett a szomszédos Niger és Nigéria két állam. A gazdasági életképesség kérdése éppoly kevéssé játszott szerepet, mint az, hogy mennyi előre látható belső és külső konfliktust okoz nekik útközben ez a határmegvonás.

Az új kormányokat lehetőleg Európában képzett és az anyaországokhoz kötődő bennszülött elitekkel látták el. Ha ezt Niger esetében vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az első évtizedekben a zarmák adták az állami személyzetet - annak a törzsnek a tagjai, amelyre a franciák már a gyarmati időkben is támaszkodtak. A leköszönt Bazoum volt az első arab származású elnök, és a kettő között rövid ideig volt egy a hausza törzsből származó, de őt is gyorsan hazaküldték egy puccs során. A hauszák egyébként számarányukat tekintve a legnagyobb etnikai alegységet alkotják, főként az ország déli részén élnek, nyelvüket - a francia hivatalos nyelv mellett - a nigeri lakosság több mint 50 százaléka beszéli, és 85 százalékuk érti.

Világpiac, francia módosításokkal

A világpiacba való integráció a függetlenségbe engedett államok számára azt jelentette: eladni azt, amit a saját gazdaságuk kínált, és megvásárolni azt, amit nem ők termeltek, de amire feltétlenül szükségük volt. Nos, normális esetben - a gyarmatosító urak javára létrehozott gazdaság alapján - sem az élelmiszertermelés nem volt biztosítva, sem elegendő forrás nem állt rendelkezésre, amire az új államoknak éppen az új szuverenitásuk elemi felszereléséhez, azaz a hadsereghez és a rendőrséghez lett volna szükségük. Arra a kérdésre tehát, hogy mit lehet a világpiacon sikerrel kínálni, ezeknek az államoknak az volt a válasza: amit a régi gyarmati gazdaság már megkövetelt vagy megtermelt. Niger esetében ez köztudottan az ország északi részén található uránium, a keleti részen az arany, és újabban az olaj.

A világpiacba, a mindenki számára egyenlő feltételekkel való bekapcsolódás (jövedelmező termelés, árverseny) ugyanahhoz az eredményhez vezet a harmadik világ országai számára: olyan termékeket kínálnak, amelyekre csak a fejlett tőkés országokban találnak vevőt; amit kínálnak, az gyakran az egyetlen termékük, amelynek feltétel nélküli értékesítésétől alternatívák nélkül függenek. Ez a fajta "vészeladás" ennek megfelelően alacsony árakat eredményez a nyugati árutőzsdéken - ezt a tendenciát súlyosbítja az a tény, hogy más országok versenytársként jelennek meg ugyanazokkal az árucikkekkel. A "kereskedelmi feltételek" tehát a legtöbb esetben két dolgot hoznak a "fejlődő országok" számára: negatív kereskedelmi mérleget és a valutájuk leértékelődését.

Niger esetében a helyzet elvileg hasonló - de néhány különleges feltétel által módosítva, amelyeket az egykori anyaország, Franciaország alkalmazott volt gyarmataira: egyrészt az úgynevezett "gyarmati paktum", másrészt a frankövezet.

A "gyarmati paktum"⁶ a szabadságra bocsátott volt gyarmatokkal kötött szerződésekből áll, amelyek célja Franciaország további felhasználásának és befolyásának biztosítása. Először is, Franciaország elővásárlási jogot biztosít magának a nyersanyagok és a világpiaci árnál jóval alacsonyabb jogdíjak vagy fogyasztói árak tekintetében. Másodszor, a paktum tartalmazza azt a jogot, hogy az új szuveréneknek állami szükségleteik kielégítésénél előnybe kell részesíteniük a francia áru- és szolgáltatási beszállítókat. Ez stabil piacot biztosít Franciaországnak vállalkozásai számára, beleértve természetesen az állam erőeszközeit (rendőrségi és katonai felszerelések) gyártó és értékesítő vállalatokat, de az újjáépítéshez és a fejlődéshez szükséges dolgok nagy részét is (energiaellátás, útépítés stb.). Harmadszor, a paktum tartalmazza azt az érdekes rendelkezést, hogy a volt gyarmatoknak anyagilag "vissza kell váltaniuk" azt, amit Franciaország a gyarmati uralom idején anyagilag nyújtott ahhoz, hogy az ottani vagyont elszállíthassa és uralmát biztosíthassa - nagyságrendileg: az összes volt gyarmat együttesen évi 440 milliárd eurót küld Párizsnak.⁷

Konkrétan Niger gazdasága 63 évnyi fejlődés után így néz ki: alapvetően kisgazdákból áll, akik a bruttó hazai termék több mint 40 százalékát állítják elő - és akik egyre kevésbé tudnak megélni belőle, köszönhetően az örökösödési megosztás miatt egyre kisebbé váló kis földterületeknek és a gépesítetlen munkamódszernek. Az ország fő exportterméke az urán, amely Niger exportjának 70 százalékát teszi ki. A fő címzett Franciaország, amely eddig az atomerőműveihez szükséges urán jelentős részét az országból vásárolta (2018-ban a Deutschlandfunk szerint ez még 40 százalék volt, időközben ez Kazahsztán javára változott - vélhetően azért, mert a nigériai lelőhelyek kimerülőben vannak, vagy Kazahsztán még mindig alulmúlja az árakat).

A francia állami tulajdonú Areva (ma Orano⁸) vállalat 1968 óta bányászik uránt Nigerben. Emiatt a pásztornomádként élő tuaregeket egyre inkább elszakították legelőiktől - ami ellenállásukat váltotta ki, és 1995-ben és 2007-ben felkelésekhez vezetett. 2010-ben dzsihadista öngyilkos merényletet követtek el egy Areva-bányában.

A bányászat rendkívül egészségtelen körülmények között folyik: A Greenpeace a mérések során mindenhol erősen megnövekedett sugárzást talált, az utakon a normálisnál 500-szor magasabbat. A radioaktív kitermelést - 35 millió tonna, 85 százalékos (!) sugárzási szinttel - egy ideig utak, sőt házak építőanyagaként használták. A maradék a szabadban hever, és a szél elfújja; öt vízminta közül négy az Egészségügyi Világszervezet irányadó értékei felett volt. Egy kérdőívben az egykori munkások többsége azt mondta, hogy ingben és rövidnadrágban járnak dolgozni. Nem volt sem védőkesztyű, sem dózismérő. A helyi kórházat az Areva csoport működteti, amely megnyugtatja a téves diagnózisú betegeket (AIDS, tuberkulózis vagy cukorbetegség a tüdőrák helyett). A Der Spiegel 2010-ben "A sárga átok"⁹ címmel díjnyertes, szívszorító riportot írt a munkavállalókra és a környezetre gyakorolt következményekről - természetesen anélkül, hogy ez bármilyen következménnyel járt volna (például gazdasági szankciókkal a legegyszerűbb emberi jogokat is lábbal tipró francia atomiparral szemben).

Hosszú távú szerződések

Niger az uránért a világpiaci ár töredékét kapja. Franciaország ragaszkodott és ragaszkodik a hosszú időre kötött szerződéseihez, még akkor is, ha a világpiaci ár - mint az urán esetében a 2000-es évek óta - ugrásszerűen (egyes esetekben hússzorosára) emelkedett.¹⁰ Az IMF adatai szerint a Nigeri Köztársaság 2006-ban 46,3 millió eurós bevételt ért el az urán eladásából. Tárgyalások után az ország ugyanebben az évben megemelt árat kapott, de ez még mindig csak a világpiaci ár egyharmada volt. Az urán kitermeléséből származó nyereség alapvetően az értéklánc végtermékét illeti meg: Az Areva 2010 első félévében öt és félszer annyit keresett, mint amennyi a nigeri állam 2009 évi egész bevétele (a fejlesztési segélyek nélkül).¹¹

A harmadik világ országainak "szokásos" függősége a kevés exportterméküktől, amely általában már árcsökkentést jelent a beszállítókkal szemben, így különösen súlyosbodik. Ez valóban a "posztkoloniális kizsákmányolás" esete Franciaország részéről, amire a Deutschlandfunk  igen elkötelezetten hívja fel a figyelmet - nyilván bosszankodva azokon a különleges feltételeken, amelyeket az egykori "örökös ellenség" és mai vetélytársa az európai fölényért az energiaellátás számára teremtett.

Niger nemzeti költségvetése ennek megfelelően igen szerény méretekben jelenik meg: évente 4,5 milliárd euró áll a kormány rendelkezésére, plusz az államadósság, amely az évek során a GDP 51 százalékára halmozódott fel - így az adósságszolgálat ismét a legnagyobb költségvetési tétel. A jövőbeli növekedést szolgáló fejlesztési intézkedések ezért szűk keretek között maradnak: még 4000 kilométernyi burkolt út sincs (úgy tűnik, ennyi kell az urán és az arany elszállításához. Összehasonlításképpen: a mindössze harmadakkora Németországnak 830 000 kilométernyi útja van), és évek óta tárgyalnak egy vasúti összeköttetésről a szomszédos Benin állammal, de az nem épül meg.

Megjegyzések

1 Manuel Brunner, https://verfassungsblog.de/zum-putsch-in-niger-und-zur-demokratieschutzarchitektur-der-afrikanischen-union/

2 Ez a fajta cinizmus egyébként a menekülés okainak vizsgálatából is ismerős; természetesen ott sem vezet oda, hogy az afrikai kontinens országaiban uralkodó nyomorúságos életkörülményeken bármit is változtatni akarunk, hanem az "Európa Erőd" tökéletesítésére. Éppen ezért van szüksége az EU-nak egy "stabilitási horgonyra" a Száhel-övezetben.

3 https://unric.org/de/charta/

4 Franciaország különösen kiemelkedett ebből a szempontból az indokínai (500 000 halott) és az algériai (350 000 halott) háborúival.

5 Néhány, az ENSZ által elmarasztalt "megoldatlan" eset még ma is létezik, mint például Guam, a Csendes-óceán nyugati részén található sziget, amely az "USA idegen területének" minősül, és amelyet az USA bázisként használ.

6 A törvénynek nincs egységes, idézhető szövege; úgy tűnik, Franciaország különböző dolgokról tárgyalt a különböző gyarmatokkal. Az alapvető elemek azonban nyilvánvalóan sok esetben azonosak: https://www.dw.com/de/frankreich-und-afrika-abnabeln-in-zeitlupe/a-54245021.

7 https://deutsche-wirtschafts-nachrichten.de/112596; hogy ez a számadat érvényes-e, nem lehetett tovább ellenőrizni; ugyanígy az összegnek a hozzájáruló országok szerinti megoszlását sem.

8 A csoport átszervezéséről: https://www.jungewelt.de/artikel/456436.putsch-und-folgen-verseuchtes-land.html

9 https://www.spiegel.de/wissenschaft/mensch/uranfoerderung-in-niger-der-gelbe-fluch-a-686763.html

10 http://archiv.labournet.de/internationales/ne/schmid2.html

11 https://de.wikipedia.org/wiki/Orano

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/458464.imperialismus-niger-vorteile-sichern.html

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó