"Aki vár, annak jó dolga lesz", tartja a mondás - de vajon a német kormány Kína-stratégiájára is igaz ez? A papír megfogalmazásában bizonyára erős különbségek voltak. Annalena Baerbock külügyminiszter és Robert Habeck gazdasági miniszter (mindketten zöldek) például élesebb elhatárolódás mellett áll ki Kínától, míg Olaf Scholz kancellár (SPD) inkább közvetítő álláspontot képvisel.

Ez teremti meg az első nagy konfliktust: a Népköztársaságban érintett nagyvállalatok ugyanis nem érdekeltek abban, hogy a fontos kereskedelmi partnerrel megszakadjanak a gazdasági kapcsolatok. Németország és a Népköztársaság között 2022-ben közel 300 milliárd euró értékű árucsere zajlott.

Olvasmánytipp: Kína-politika: a német stratégia veszélyes

Scholz volt az is, aki a Zöldek ellenállásával szemben keresztülvitte a Cosco nagy kínai hajózási vállalat részvételét a hamburgi kikötőben.

A kompromisszum sok értelmezést nyitva hagy. Így a szöveg a következő általános mondattal kezdődik: "Kína változik - ez és Kína politikai döntései szükségessé teszik, hogy megváltoztassuk a Kínával való bánásmódunkat".

Amit Baerbock külügyminiszter azonnal hozzátett: "... anélkül, hogy veszélyeztetnénk szabad demokratikus alaprendünket, jólétünket és partnerségünket a világ más országaival".

Nem a Kínától való függetlenedésről van szó, hanem a "kockázatmentesítésről", azaz a vállalatoknak a jövőben saját maguknak kell viselniük az üzleti kockázatot, és le kell mondaniuk az állami hitelvédelemről.

Egy egész szakasz (4.6.) foglalkozik a beruházások állami garanciáinak megszüntetésével, ami számos vállalat gazdasági tevékenységét súlyosan korlátozza.

Ez természetesen az úgynevezett kritikus infrastruktúrába, például az elektromos, közlekedési, adat- vagy mobiltelefon-hálózatokba történő kínai befektetésekre is vonatkozik - példaként említhetjük a Huawei és a ZTE informatikai beszállítókat.

A vízellátás és a pénzügyek, valamint az élelmiszer-ellátás is ide tartozik.

A Cosco-modell tehát többé nem létezik, és a kormánynak meg kell magyaráznia az ellentmondást azzal a biztosítékkal, hogy "ragaszkodik a Kínával való gazdasági integrációhoz" (3.4. szakasz).

De ez nem elég. Ha Kínát nem partnernek, hanem "rendszerszintű riválisnak" tekintik, akkor minden kapcsolat olyan ideológiai fenntartásoknak van kitéve, amelyek a kapcsolatok bővítése helyett azok korlátozását követelik.

A stratégia ismételten azzal vádolja Kínát, hogy "minden kontinensen és a nemzetközi szervezetekben (...) a kínai elképzeléseknek megfelelően próbálja megváltoztatni a fennálló, szabályokon alapuló nemzetközi rendet".

A német kormányt aggasztják Kína azon törekvései, hogy egypártrendszerének érdekei mentén befolyásolja a nemzetközi rendet, és eközben relativizálja a szabályokon alapuló rend alapjait, például az emberi jogok státuszát.

Búcsú a nemzetközi jogrendtől

Az Atlanti Szövetségben szokásos "szabályokon alapuló rend" kifejezést szándékosan használjuk itt a kizárólagosan mérvadó "nemzetközi jogrend" helyett.

Ez a "szabályalapú rend" ugyanis tartalmazza a kapitalista gazdaság olyan ideológiai normáit, mint a piac szabadsága, a tulajdon sérthetetlensége és az emberi jogok, amelyek normatív jelleget hivatottak kölcsönözni a piaci uralom és a globális terjeszkedés gazdasági érdekeinek.

De azoknak, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy "az egyetemes emberi jogok nem relativizálhatók, hanem elidegeníthetetlenek és világszerte érvényesek", tudniuk kell, hogy a gazdasági és szociális emberi jogok a kapitalista Nyugaton nem rendelkeznek ugyanolyan kötelező erővel, mint a politikai és kulturális emberi jogok.

Még Winston Churchill brit miniszterelnök is felhívta Sztálin figyelmét az ENSZ Alapokmányának megvitatása során arra, hogy a gazdasági emberi jogok nem egyeztethetők össze az ő gazdasági rendjével, ezért kimaradtak az Alapokmányból.

Olvasmánytipp: A német kormány Kína-stratégiája: arrogáns és gazdasági koncepció nélküli

Csak 1967-ben kodifikálták őket két különálló egyezményben, amelyek mindkettőre kötelező erővel bírtak, de ez a mai napig nem valósult meg.

A Világbank által is elismert eredmény, miszerint az elmúlt 20 évben mintegy 800 millió embert sikerült kiemelni a szegénységből, említésre sem kerül.

Ehhez a stratégiai dokumentum a kínai kormány elleni szokásos vádaskodásként - de többször konkrét bizonyítékok nélkül - megismétli az ujgurok állítólagos kényszermunkáját Hszincsiangban, az emberi jogok megsértését Tibetben és más etnikai kisebbségekben, az ellenzékiek elleni politikai tisztogatást Hongkongban, a szólásszabadsággal és a polgári jogi aktivistákkal, de a nőkkel és a marginalizált csoportokkal szembeni bánásmódot is.

Az idegen társadalmak kioktatásának és az idegen társadalmakba való beavatkozásnak a régi gyarmati magatartása a "zöldek" kormányzati részvételével különösen kellemetlen vonásként tért vissza a német külpolitikában - és ezt nem csak a kínai kormány bírálja joggal. Különösen azért, mert a szövetséges atlanti Nyugatot ez nem érinti.

Ez különösen a tajvani kérdésben szembetűnő. Összesen 13 alkalommal említik, de az egy Kína-politikát nem kérdőjelezik meg, és hangsúlyozzák, hogy diplomáciai kapcsolatok csak a Kínai Népköztársasággal vannak.

Az 5.7. szakaszban azonban figyelmeztet: "A Tajvani-szorosban a status quo megváltoztatására csak békés úton és kölcsönös megegyezéssel kerülhet sor". Ezzel a szövetségi kormány egy második nagy konfliktussal terheli magát.

Remélhető, hogy a német kormány ezt mindig figyelembe veszi majd az Indo-csendes-óceáni térségben tervezett erősebb katonai jelenlétében is, és nem vesz részt legjobb szövetségese, az USA provokatív tevékenységében, hanem elriasztja azt.

És ebben rejlik a legnagyobb probléma ezzel az új Kína-stratégiával. Lehetett volna élesebben és konfrontatívabban is megfogalmazni, és jóindulattal fogadták volna Németországban és Európában is.

A Nato és az USA nagy befolyása

Galamb alakban érkezik, de a hátán sólyom van - és ez a sólyom, a NATO és az USA alakjában, végső soron a német politikát is meghatározza.

Ez már a NATO nemrégiben Vilniusban (Litvánia) tartott csúcstalálkozójának nyilatkozatából is kitűnik. Ott is központi szerepet játszott a "szabályokon alapuló rend" fenyegetése, amelyet Kína "alá akar ásni".

A NATO azonban nem üzleti és kereskedelmi szervezet, hanem katonai és háborús szövetség.

A "rendszerszintű kihívást" "ázsiai-csendes-óceáni térségbeli partnereinkkel", Japánnal, Dél-Koreával, Ausztráliával és Új-Zélanddal együtt határozottan fogjuk kezelni.

Ha ehhez hozzávesszük a Dél-kínai-tenger térségében lévő nyolc amerikai katonai támaszpontot, akkor olyan fenyegető háttér alakul ki, amelyet sem az USA, sem Európa nem tűrne el a partjainál. Mindez inkább katonai konfrontációt ígér, mint békés együttműködést.

Donald Trump elnöksége óta az Egyesült Államokban jelentősen felerősödött a Kína-ellenesség. A republikánusok amúgy is konfrontációs pályára állnak Kínával.

Donald Trump volt elnök nemrég azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy 48 órát adna Kínának arra, hogy felszámolja az állítólagos kubai kémlétesítményeket.

Ha ez nem történne meg, kormánya újabb vámokat vetne ki. Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter pekingi látogatása során elhangzott kedves szavai nem fedhetik el azt a tényt, hogy a kölcsönös bizalmatlanság és ellenségeskedés mélyen gyökerezik - jelentette a Bloomberg hírügynökség.

Ugyanakkor ismertté váltak az amerikai kormányzat tervei Kína felhőalapú számítástechnikához való hozzáférésének korlátozására, és Biden elnöktől nem várhatóak enyhítő lépések.

A Német Szövetségi Köztársaság bármilyen Kína-stratégiáját, akárcsak az ukrajnai háborúban követett stratégiát, az USA stratégiai iránymutatásai vezérlik; ez a második közös front.

Bármilyen rugalmasan fogalmaz is bizonyos kérdésekben, az uralmi pályát követi abban a reményben, hogy ezáltal maga is hatalmi tényezővé válik a nemzetközi színtéren.

Ahogyan Habeck gazdasági miniszter 2022. március eleji amerikai látogatásán is biztosította: Németország készen áll arra, hogy "vezető szerepet vállaljon". És tovább: "Minél többet szolgál Németország, annál nagyobb lesz a szerepe".

Kína-stratégiájában a német kormány a jelek szerint szintén kész feladni szuverenitását.

2023. július 21. 

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó