Az áldozati szerepére Ukrajna erősen rájátszik, és erkölcsi fölényét éreztetve beszél az Európai Unióval. Grúziával azonban Kijev így nem tárgyalhat, erre ugyanis nincs semmilyen morális alapja. Le lehet szállni a morális piedesztálról! A grúz parlament elnöke osztotta ki eképpen a napokban az ukrán vezetést. Salva Papuasvili annak kapcsán fakadt ki, hogy Ukrajna a belügyekbe beavatkozva titkosszolgálati akció keretében a felforgatás szándékával juttatta vissza Grúziába a távollétében hatévi börtönre ítélt volt államfőt, majd most folyamatosan nyomást gyakorolva Tbiliszire, Mihail Szaakasvili szabadon bocsájtását követeli.

„De folytathatnánk a sort azzal, hogy szintén a napokban a brazil elnök beszélt arról, hogy a világ belefáradt ebbe a háborúba, és elege van már Ukrajnából”

Lula szerint egyébként Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és az őt hergelő Washington ugyanannyira felelősök a háború kirobbantásáért, mint Vlagyimir Putyin orosz államfő. Talán ezzel a megközelítéssel is magyarázható, hogy nem jött össze a brazil államfőnek és ukrán kollégájának a találkozója a G7-ek hirosimai csúcsán. Emellett említhetnénk még ugyancsak a közelmúltból, hogy a latin-amerikai vezetők egy emberként tiltakoztak az ellen, hogy meghívják Volodimir Zelenszkijt a térség és az Európai Unió csúcstalálkozójára.

„Míg tehát a nyugati blokkban, ha csökkenő lelkesedéssel is, de azért még elfogadják Ukrajna erkölcsi fölényét, a világ másik, nagyobbik felében ez a morális burok finoman szólva is töredezik. Úgy gondolják, ahogy az idézett grúz politikus, hogy ideje Kijevnek leszállni a piedesztálról”

De azért repedezik ez a morális burok a nyugati világban is. Jól mutatta ezt a NATO vilniusi csúcstalálkozója, ahol már az Ukrajna mellett teljes mellszélességgel kiálló nyugati vezetők is megelégelték az ukrán vezetés állandó morális alapú zsarolását, az agresszív kioktatást, a fegyveres és pénzügyi támogatás folyamatos követelését. Éreztette elégedetlenségét Joe Biden is, de a leglátványosabban Ben Wallace brit védelmi miniszter fakadt ki Zelenszkij hisztérikus viselkedésén.

„A nyugati világ azonban ennek ellenére tűri Zelenszkij csapatának fennhéjázó, sértő és agresszív viselkedését. Olyannyira, hogy még a kifakadó brit minisztertől is elhatárolódtak. Hogy miért? Mert éppen az angolszász kommunikációs csapat építette fel ilyennek Zelenszkijt”

Ne legyen kétségünk afelől, hogy az ukrán elnök ugyan egy ideje már láthatóan el is hiszi, amit kommunikál, az ő rendszeres és erőltetett szerepeltetése egy jól átgondolt és felépített projekt része. Ebben a történetben a „nyugati demokráciát védő, és éppen a lövészárokból előbújt” elnök figurájától az áldozati szerep hangsúlyozásig  mindennek megvan a maga funkciója. A khaki szerelésnek és a mesterségesen borostás megjelenésnek éppúgy, mint a napi videó üzenetek túlzó, csúsztató, lelkesítő és az ellenséget lejárató mondatainak.

„Komoly kommunikációs csapat dolgozik ezen a projekten, és nem is rosszul. Zelenszkij pedig otthonosan érzi magát ebben a szerepben, hiszen azt alakítja, amit előtte a Vaszil Holoborodko történelem tanárból lett elnök figurájában már sikerrel kipróbált”

Igaz, az idő múlásával egyre jobban belefárad a háborús elnök szerepébe, amit mutat a kétségkívül komoly nyomás elviselését megkönnyíteni hivatott szerek következtében felpuffadt arc és a meg-megbicsakló nyelv. De élvezi is a szerepet, hiszen egyre jobban beleéli magát. Néha már úgy tűnik, tényleg el is hiszi, hogy ő a nyugati demokráciát védő hős hadvezér. Olyannyira elhiszi, hogy még a producerek is meglepődnek, amikor a morális piedesztálról számon kéri, kiosztja őket. De elnézik ezeket a túlkapásokat, a szerep túljátszását, mert összességében Zelenszkij sikeresen alakítja a háborús hadvezért. Komikusból, bohócból a világ nyugati felében nemzeti hőssé avanzsált, és egyelőre még saját népe is így tekint rá. A közvélemény-kutatásokat ugyan háborús körülmények között feltételesen kell elfogadni, de tény, hogy az ukrán társadalom felsorakozott a hatalom mögött. Ki csendben, ki kényszeredetten, ki pedig lelkesen, de megvédenék a hazát. Azért egyre többen vannak, akik inkább otthonról vagy éppen külföldről támogatnák a fronton harcolókat, az ukránok többsége azonban eltökélt. Még amiatt sem lázad, hogy a vezetőik sokszor értelmetlenül hajtják őket a vágóhídra. Hisznek a győzelemben, és a Nyugat kitartó támogatásában.

„Ez utóbbi ugyan egyáltalán nem tűnik öröknek, a Nyugat azonban egy ideig még biztosan fegyverzi és fenntartja az ukrán államot. Persze, ennek majd megkéri az árát, Ukrajna azonban egyelőre fontos, sőt kiemelt felvonulási terepe a világrend átalakításáért folyó harcnak, így erről a harcmezőről nem lehet csak úgy levonulni. Ebben bíznak az ukránok is”

Amíg pedig a harc dúl, az ukrán államot is rövid pórázon kell tartani. Ezért aztán Zelenszkij és rendszere teljes mértékben Washington és London ellenőrzése alatt áll. Olyannyira, hogy az ukrán elnöknek és csapatának sokszor túlzottnak tűnő nemzetközi aktivitása is az angolszász érdekeket szolgálja. Ezek az érdekek pedig felülírnak mindent. Nincsenek tekintettel az Európai Unió és magának Ukrajnának az ebből fakadó problémáira sem.

„S paradox módon az angolszászok ehhez az előadáshoz kiváló főszereplőt találtak Volodimir Zelenszkijben, és lelkes, de legalábbis türelmes statisztákat az ukrán népben. Ez utóbbihoz persze kicsit fel kellett tüzelni őket, ami nem volt nehéz. Főként úgy, hogy akaratán kívül ebben még Moszkva is besegített”

Ebben a kontextusban hibás megközelítés Zelenszkjben egy tapasztalatlan politikust látni. Ő ugyanis nem igazán politikus. Megmaradt színésznek. Bár értem a kommunikációs üzenetét, nem nevezném „véres bohócnak” sem. Zelenszkij ugyanis már nem bohóc. Több annál. Ennél komolyabban kell venni akkor is, ha jól tudjuk, hogy profi rendezők alakítják a lépéseit. Talán éppen ezért! Zelenszkij minden tudását beleadja ebbe a szerepbe. Képes együttérzést kiváltani, provokálni, lelkesedni és lelkesíteni, és csalódottan követelőzni is. Néha ugyan ripacskodik, de összességében jól játszik. S félreértés ne essék, azoknak játszik, akiknek kell. A publikus másik fele nem érdekli. Amikor Lulával vagy az afrikai vezetőkkel van dolga, ki is esik a szerepéből. A jól felépített nyugati morális burokban azonban érvényesül és hatásos az általa alakított figura.

„Hogy meddig, nem tudjuk. Mint ahogy azt sem, hogy Zelenszkij és csapata tisztában van-e azzal, hogy az új műsorhoz majd új szereplők kellenek. Legalábbis érzi ezt, mert a politikából annyit mindenképpen megtanult, hogy a hatalmát a lehetőségeihez képest bebetonozza, az ellenfeleit ellehetetlenítse. Persze, a rendezői akarattal szemben ez majd kevés lesz, de ez még odébb van”

Az előadás még tart, és Zelenszkijt valamint a csapatát Washington messze nem csak Oroszországgal szemben használja. Az ukrán elnök és segédszínészei komoly államokra, és nemzetközi valamint regionális szervezetekre is képesek nyomást gyakorolni. Erről talán a legtöbbet Olaf Scholz német kancellár tudna mesélni, akit egy Andrij Melnyik nevű epizodista a berlini nagykövet szerepében leckéztetett arról a bizonyos morális piedesztálról. Méghozzá oly sikeresen, hogy Németország a harci sisakok szállításától mára akarata ellenére eljutott a Leopardokig.

„S hogy az előadás működjön és sikeres legyen, ahhoz az is kell, hogy Holoborodko/Zelenszkij mögött ott álljon a Nyugat teljes propaganda gépezete”

A tudatosan kialakított morális nyomásgyakorlás hatása alatt másfél éve zarándokol a fél világ Kijevbe az ukrán elnökhöz. Ugyan már egyre kevesebben, hiszen a magyar kormányfőn kívül már az összes nyugati vezető elzarándokolt a Bankovára, de a show eddig azért csak eltartott. Olyannyira, hogy még a húzódozó semlegesek sem nagyon hagyhatták ki a vonatozást, a találkozást Zelenszkijjel, majd a kötelező látogatást Bucsába. S ha homokszem került a gépezetbe, akkor a média megoldotta a feladatot, és több politikust is kényelmetlen helyzetbe hozva a történteket megszépítve torzította a tényeket. Tudna erről mesélni a brazil államfő vagy az indiai miniszterelnök, de egy levél kapcsán elhitették még azt is, hogy az egész mexikói parlament Ukrajna oldalán áll. Ahogy fogy a lendület, úgy egyre durvábban. Olyannyira, hogy ennek következtében Zelenszkij és csapata mind toxikusabb figurává válik, akikkel már jobb kerülni a találkozót. A közönség egyre inkább mozgolódik a nézőtéren, a nézők mind kényelmetlenebben érzik magukat a székekben, az előadás azonban csak nem akar véget érni. Ugyanis még túl sokan tapadnak csillogó szemmel a színpadra, és a rendezőnek is más még az elképzelése, a nézőtér lelkesedésének csökkenését azonban ő sem hagyhatja majd figyelmen kívül.